Szerintetek mi a pszichológiai oka, ha egy nő a gyermekvállalásnál csak az egyik nemet preferálná?

Ugyanazt a vidéki (kétféle nemű lehet egy baba: gyerek vagy lány) bánásmódot kaptam, amit a 7es leírt, és ugyanígy lányt szerettem volna. Aztán amikor kiderült, hogy az első fiú, nagyanyám kimondta azt, ami számomra vállalhatatlan: örül a dédunokának, de főleg annak, hogy fiú. Kicsit még szégyelltem is magam, nem akartam betagozódni ebbe a hímsoviniszta vidéki világba. Aztán nem is tettem.

Most várjuk a másodikat, szintén fiú. Kicsit összetörtem, amikor kiderült, de rájöttem, hogy a természet tudja a dolgát, menthetetlenül fiús anyuka vagyok.

A harmadiknál sírtam csak el magam, mikor kiderült, hogy ő is lány.

Utána lenyugodtam, és az igazság az, hogy nem is az volt a bajom, hogy lány, hanem az, hogy szerettem volna egy fiút IS, és mivel tudtam, hogy 3-nál megállunk, nem lesz több gyerek, így ott eldőlt, hogy fiam ebben az életben nekem nem lesz.

De van 3 gyönyörű kislányom, akik imádják egymást, én is őket, és rózsaszín minden :D

Mi nem ragaszkodtunk foggal körömmel, ahhoz, hogy fiú legyen a baba, de férjemmel mindig úgy képzeltük, hogy lesz egy csomó fiunk, merthogy nála az egész családban szinte mindenkinek fia született, nálunk is, egyébként is fiús voltam már kislánynak is, nemhogy felnőve: küzdősportot űztem a terhesség előtt és után is, izmos vagyok, és olyan igazi "vadmotoros" külsejű nő, szóval egy stramm kisfiú sokkal jobban illett volna hozzám/hozzánk.

Na hát ehhez képest a sors fricskázva kiröhögött minket, és lett két kis hercegnőnk, akik természetesen mindent rózsaszínben akarnak, tütüszoknya, pónis táska, csillámos körömlakk, magassarkú meg a fxom. Én meg viszem a két lányt Metallica pólóban és szakadt láncos farmerben magam mellett, és sokszor azon gondolkozok, hogy az emberek azt gondolhatják, hogy csak elraboltam őket. :D

De mindkettőt imádjuk. Ha nem hasonlítanának ránk külsőre, azt gondolnám mindkettőt elcserélték a kórházban. :)

Úgyhogy tök mindegy ki mit akar, az élet leosztja a lapjait.

A preferál, azt jelenti, hogy előnyben részesít. Annak szerintem nincs különösebb oka, egyszerűen így vagyunk összerakva. Mindenki elképzeli magát valahogy ki fiús anyaként, ki lányoskent.Pont úgy ahogy a kislányok nagy része az esküvőjét is elképzeli. Aztán ha valakinek már több egynemű gyereke van, lehet hogy már ellenkező neműt is szeretne. Ez is érthető. O valószínűleg úgy képzelte el magát, hogy fia is lánya is van.

Oka lehet még a régimódi gondolkodású környezet.Pl.A lány nem gyerek/Egy igazi férfinak fia/lánya van

stb. Én ezt simán a butasághoz sorolom

Gond inkább azokkal van, akik teljesen elzárkóznak a másik nemű gyerektől. Ez már tuti, hogy pszichés problémát vetett fel. Itt is olvastam olyanokat, hogy a bicska kinyílt a zsebemben. Pl.Mar terhes, de nem olyan nemű, amilyet akart és azon puffog, hogy miért nem lehet elvégezni vagy hol lehetne. Itt véleményem szerint mindig férfiakkal kapcsolatos probléma van a háttérben. Nem biztos, hogy párkapcsolati, lehet gyerekkori családi háttér is. Ha csak lányt akár, azért, mert a férfiak mind disznók, nem akar O is egy olyat nevelni, ha, csak fiút,akkor azért, mert azt tanulta meg, hogy a lányokat mindig elnyomják, szörnyű sorsuk van, nem akar olyat a gyerekenek.

Miert szerettem volna lanyt?

Mert cukibb ruhák vannak, nagyobb a választék.

Mert szeretek "babazni", jobban szeretem lanyos jatekokat.

Mert valahogy konnyebben megtalalom a hangom a lanyokkal.

Mert valahogy idegesítenek a 6-10 eves fiuk... Olyan okoskodoak.

Mert szerettem volna anya-lanya napot tartani ha nagy lesz..

Erre lett egy fiam. Tesot nem tervezunk neki. Autozunk, tarsasozunk, es "menok" vagyunk amikor anya-fia napot tartunk. :D Ezt dobta a gép. Szeretem!

Kisgyerek korom óta utáltam, hogy lány vagyok. Két jóval idősebb bátyjám van, akiknek az életébe a szüleim nem szóltak bele.

Nekem még azt is megmondták, hogy milyen szakon tanuljak tovább.

Akaratom ellenére pék-cukrásznak kellett tanulnom, mert anyám szerint azzal sokat lehet keresni🙄 Elvégeztem, de egy percet sem dolgoztam a szakmámban.

Szóval én mindig szívásnak éreztem, hogy nő vagyok. A rossz emlékek miatt csak fiút akartam, mert szerintem az ő életük valamivel könnyebb.

Van egy fiam, szeretnénk második gyereket is, de nagyon hezitálok, mert minden esély megvan a kislányra is. Őt is nagyon szeretném, de mindig az volt a fejemben, hogy lánynak/nőnek lenni car.

Utolsó:

Erre annyit mondanék, neked leginkább a családod miatt volt szar, a szüleid elcseszték (undorodom az ilyen szülőktől). De te lehetsz más, nem kell ezt követni. Csinálhatod teljesen másképp, gondolom, a férjed/párod sem ilyen maradi hímsoviniszta. Ezzel csak azt akarom mondani, ha szeretnétek másodikat, ez ne tartson vissza, pont a te példád miatt meg tudod mutatni az egyforma, egyenlő bánásmódot 😉