Szerintetek mi a pszichológiai oka, ha egy nő a gyermekvállalásnál csak az egyik nemet preferálná?

Sokféle oka lehet az ártalmatlantól addig, amivel már foglalkozni kell.

Saját példa: Mindig is kislányt akartam, mióta az eszemet tudom. Először hugicáért könyörögtem a szüleimnek, született két öcsém. Aztán azt szuggeráltam, hogy nekem legyen lányom, mindig is sokkal jobban kijöttem a kislányokkal (gyerekekkel foglalkozom, ha valakivel problémám volt, az mind kisfiú), sógorom kislányával hatalmas a szeretet köztünk, míg a fiaival annyira nem találtam meg a hangot, lányos anyukaként tudtam csak magamat elképzelni. Még a kínai fogantatásnaptár is azt mutatta, hogy kislány lesz. Csak lánynevünk volt biztos, egy fiúnév sem tetszett. Erre tegnap megjött a genetikai teszt eredménye, és kiderült, hogy a nagyon régóta várt gyerkőcünk kisfiúként játssza a kickboxert a pocakban :D Tegnap kicsit megrettentem, mit fogok én kezdeni egy kisfiúval, nem szeretem az autókat, nincsenek habos ruhácskák, cuki fonatok, közös babázás stb. Ma már kezdem felfogni, hogy fiam lesz, a legfontosabb, hogy egészséges legyen, és nagyon hálás vagyok, hogy egyáltalán megadatott, hogy anya lehessek. A többi majd alakul :)

Szerintem ez még belefér. Aki napokig-hetekig nem tudja túltenni magát rajta, az viszont jobban jár, ha felkeres egy szakembert, mielőtt a felgyűlt feszültséget a gyermeken fogja levezetni, nem szégyen pszichológushoz menni.

Mondjuk én nem vagyok klinikai eset, szóval nem sirok, ha lányom lesz, de fiút szeretnek. Nincs komoly oka. Egyszerűen mindig fiús lány voltam és a rózsaszínt is utalom. Mivel mindig fiú barátaim voltak, jobban megértem őket, hogy működnek, gondolkodnak.

De van olyan barátom, aki nem tudja elképzelni, hogy fia legyen, mert annyira rossz a kapcsolata az apjával hogy nem tudja elképzelni, hogyan kell jó apjának lenni egy fiúnak. De azért azt gondolom, meg ő sem ragadtatná magát semmi komolyra ha fia születne.

Szerintem mindenkiben ott van az érzés, hogy melyik nemre vágyik, csak más mértékben.

Én és a férjem kislányt választanánk, ha lehetne ilyet. Mindig amikor beszélünk a gyerekről, akkor kislányként hivatkozunk rá. Ugyanakkor van két tündéri unokaöcsém a 2 testvéremtől, mindketten 3 évesek és imádjuk őket, ők is minket.

Szóval ha kiderülne, hogy a babánk, akit várunk kisfiú, akkor pont ugyanúgy, ugyanakkora szeretettel várnánk, mintha kislány lenne. :) Valószínű kellene hozzá 5 perc, hogy feldolgozzuk az információt, miután mindig kislányról beszéltünk, de utána az örömünk ugyanakkora lenne. :)

Én azért szeretnék kislányt, mert az egész gyerekkoromat mérgezte meg az a vidéki buta fiúpárti szemléletmód, amit sokan ismernek. Amikor nem érték a lánygyermek, amikor szar vagy, amikor az unokatesód kap csak ajándékot mert ő fiú. Sorolhatnám.

Én azért szeretnék lányt, hogy megadhassam neki azt, amit én nem éltem át. És most nem anyagi javakra gondolok, hanem a szeretetre. Meg hogy olyan kapcsolatom megyen a lányommal, amit én kívántam volna magamnak.

Szerintem nem feltétlenül pszichológiai oka van.

A szomszédom is sírva fakadt szegény anno, amikor kiderült, hogy lányt vár, mert a férje "igazi macsó", aki közölte vele, ő tuti csak fiút tud nemzeni...

Tudok olyat is, ahol az anyós volt, aki nagyon lányt akart (neki csak fiai vannak), és erősen fejezte ki a nemtetszését.

A férfiak, illetve a társadalmi nyomás/elvárás hihetetlen érzéseket tudnak kiváltani egy egyébként is érzékeny állapotban lévő nőnél. Elég egy-két beszólás, ha nem elég erős a nő, máris baj van.