Korábban egyedül elalvó baba egyik napról a másikra nem alszik el egyedül, mitől lehet?
Nalunk masfel eves koraig tartott az egyedul elalvas. Leraktam, puszit adtam es kijottem. Aztan egyszercsak nem johettem ki a szobajabol amig el nem aludt. Most mult ket es fel eves es meg mindig szigoruan bent tart.
Vele semmi nem volt akkoriban, illetve talan jottek epp fogai es amiatt igenyelt, aztan megszokta vagy szeparacios szorongas. Nem tudom...
Az én kisfiam is egyedül aludt nagyon kicsi kora óta. Pont 2 éves kora előtt kezdett el ő is bent tartani. Én úgy látom, hogy a fantáziájuk élénkebb már ilyenkor - addig teljesen sötétben aludt el, 2 évesen már nem szeretett volna teljes sötétet. Választottunk neki éjjeli lámpát, néha az ajtót is nyitva hagyjuk, amíg elalszik. Olyan is van, hogy zenét hallgat picit, és arra alszik el. Most 3 éves, és még mindig így megy a dolog, de nem kell bent maradnom. Szereti, ha nyitott ajtónál hallja, ahogy teszek-veszek, néha szól, de általában nagyon hamar elalszik.
Amikor nehezebb nem akart kiengedni, azzal próbálkoztunk, hogy kimentem "elintézni valamit", de mondtam, hogy mindjárt visszajövök, addig ügyesen várjon meg. Tényleg visszamentem mindig, picit maradtam, majd megint kimentem valamiért - egyre hosszabb időkre. Általában 2-3 ilyen után elaludt, mire visszaértem :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!