Akiknél a gyerek együtt aludt a szülőkkel, meddig tartott ez a korszak?

Párom öccse 9 éves, még az apjával alszik egy ágyban. Egyszerűen azért, mert szerintük ez a normális. A párom is vagy 10 éves koráig az anyjával aludt...

Én pedig a szívtelen, kegyetlen "anya" vagyok, aki képes külön ágyba (!!!) tenni az újszülöttet.

Nálunk nagyon sokat volt velünk a kezdetekben, aztán betegség miatt, aztán meg eltörte a lábát (2 évesen). Addig-addig, míg ez a dolog valahogy így maradt. Mi nagyon örültünk neki. Igazából abszolút közös döntés volt mindenki részéről. Nyilván a gyereknek is jó volt, apa soha egy percig nem tiltakozott ellene, sőt..nekem sem volt ellenemre. Én szerettem ahogy ott szuszog, ahogy ölelget. Aztán beszélgettünk a különalvásról. 1-2 napig nagy buli volt neki, de aztán nagyon kérte, h hozzuk ki az ágyát a mi szobánkban, majd ott alszik inkább egyedül. Ez is jó volt pár napig, aztán elkezdődött a vándorlás éjjel. Most 4,5 éves, óvodás. Pár napja felvetődött, hogy saját szobába, saját ágyában kellene aludnia, mert neki is jobb. Nem tiltakozott. Este még dumálunk, aztán hussan az ágyába. Olvasok mesét, még kb 5 perci ott maradok,és ő elalszik szépen.

Kb 4 óra körül mászik át hozzánk, és együtt ébredünk. Majd egy idő után azt is elhagyja biztos.

Garzonban laktunk, a galérián volt a kiságy és a mi matracunk is. Galéria nyekergett, a mi villanyunk zavarhatta, fene se tudja....lényeg, hogy kb. 1 hónap próbálkozás után közöttünk landolt. Ráadásul a mi alvásproblémáink is megoldódtak. 1 éves kora előtt költöztünk nagyobb lakásba, saját szobába került - a 2 változást összekapcsoltuk. Sokan javasolták a kutyaharapást szőrével módszert, meglepő módon bevált, első este volt minimális nyekergés, de elaludt a kiságyában (kiságy mellett feküdtem vele).

2 éves koráig így ment, utána kapott gyerekágyat. Altatás továbbra is úgy ment, hogy az ágya mellé feküdtünk (apja, vagy én). Pár nap után rájött, hogy ki tud jönni...jött is. Mivel mind a ketten dolgoztunk, ha jött, maradt is, nem görcsöltünk rá a visszavitelre.

Olyan 2 és fél évesen próbáltuk azt, hogy este egyedül aludjon el. Első nekifutás nem jött be, ordítás volt. Kb. egy hónap múlva ő akart egyedül aludni (addig mondogattuk neki többször, hogy a nagyok milyen ügyesen alszanak egyedül).

Azóta (most lesz 4 éves) egyedül alszik el, egy héten kb. 3 éjjelt alszik teljesen át saját ágyban, kb. 3 éjjel jön fél 5-6 óra között, egyszer meg nem sokkal éjfél után már nálunk van. Utóbbi esetekben bemászik és alszik tovább.

2-3 héten belül születik kistesó, kíváncsi vagyok, hogy a rendszer hogyan és mennyire fog borulni.

Gyerekkoromban mi mind egy ágyban aludtunk. (2 szülő, 3 gyerek). Én akkor szoktam ki, amikor rájöttem, hogy a szüleim nyilván nemi életet akarnak élni, a mindennapos veszekedéseik után "jár" ez nekik, nehogy elváljanak. Mert ugye a felnőtt embereknek erre rendszeresen szükségük van. Olyan 7 éves lehettem akkor. Addigra elkészült a gyerekszoba is, egyedül nem akartam ott aludni, így hívtam magammal a testvéreimet is (hogy a szüleim kettesben tudjanak lenni). Még sokáig előfordult, hogy átmentünk, főleg a kisöcsém miatt, mert ő még nagyon kicsi volt, de egyre ritkábban volt ilyen.

Egyébként a 1,5 éves lányunk most közöttünk alszik. Nekem ez volt a természetes ugye gyerekkoromból, és a férjem szerint is az a természetes, ha nincs elszeparálva a gyerek, hanem a szülei mellett van. A másik, hogy így mind a hárman nagyon jól alszunk, nem kell ezerszer átvándorolni egy másik szobába visszaaltatni a gyereket. Azért azt nem szeretném, ha ő is 7 éves koráig rendszeresen mellettünk aludna, de 3 évig szerintem még oké (meg utána alkalmanként)