Kislányom 4 hónapos, nehezen tud elaludni napközben. Ki hogyan altatja a babáját?
Én az álmosság első jeleire kézben tartva járkálok vele, általában max. 20 perc alatt alszik. Ha nem, leteszem még kicsit nézelődni, játszom vele, van, hogy teljesen felébred, és egy óra múlva simán elalszik.
Ha túlfárad, akkor sokkal nehezebb. De akkor sem hagyom a kiságyban sírni, akkor együtt szenvedünk, előbb-utóbb csak elalszik.
Egyébként nyugodtan kiteheted aludni, semmi baja nem lesz, ha föl van öltöztetve.
Szia!
Az én fia is 4 hónapos. Pár napja kezdődött ez nála, addig viszonylag könnyen ment a nap közbeni altatas. Most, főleg délután, annyira ellenáll az alvasnak, pedig látom rajta h fáradt, asitozik, bambul.
Én azt vettem észre, azért van ez most így nála, mert minden érdekli, folyamatosan szívja magába az ingereket, mindent megnéz, stb.
Én egy időben magamra kötöttem ilyenkor, csak úgy aludta ki magát rendesen. Amikor letettem szopi után, azonnal felébredt. Aztán ez is elmúlt pár hét múlva.
Ne aggódj, nem fog semmihez úgy hozzászokni, hogy utána ne lehessen róla leszoktatni. Sőt, szoktatgatni se nagyon kell, mert annyira gyorsan változnak ilyenkor a dolgok maguktól is! Ez felesleges aggodalom. ;)
Hát akkor nagyon nem élnék Franciaországban kisbabaként! :((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!