Totális káosz az altatásban, megállt a tudományom, segítség?

amikor ő külön van, akkor te a kicsivel vagy?

vagy lehet őket egyedül hagyni aludni?

gondolom, a kicsi veled van, a nagy külön, és féltékeny, hogy miből marad ki ...

Szerintem a szeparációs szorongás van megspékelve egy kis testvérféltékenységgel. Ez nem könnyű helyzet, ha nem akarod együtt altatni a gyerekeket és nem akarsz velük együtt aludni.

Mivel a nagyobbik már két éves elmúlt, lehet, hogy értelmesen meg lehet vele beszélni a problémát (gyerek szavakkal, de úgy, mintha felnőttel beszélnéd meg) Esetleg kérdésként feltehetnéd neki, hogy mi zavarja őt a legjobban este. Ha ügyesen kérdezel, akkor el fogja mondani.

Az elég komoly szorongásra utal, ha megszorítja a saját kezét, ezzel mindenképpen foglalkozni kell. Persze nem úgy, hogy ráprítasz emiatt, inkább "ne vedd észre", de más módon fel kell oldani benne ezt a feszültséget.

Én abszolút együttalvás-párti vagyok, de elfogadom, hogy mások ezt nem szeretik. Viszont ezt a nehéz helyzetet szerintem kétféle módszerrel lehetne megoldani:

- mindkét gyerek egy szobában, tőled külön alszik. Egyféle módszerrel altatod őket, és következetesen visszateszed a nagyobbikat, ha kijön az ágyból. (Nincs újabb mese, nincs ivás, evés, beszélgetés, hanem adsz neki egy puszit, és kedvesen visszatessékeled az ágyába)

- vagy mindkét gyerek veled alszik.

Az első módszernek - mint az altatási technikádnak - az a hátránya, hogy a gyerek egyedül marad a problémájával. Azzal, hogy anya nélkül egy külön szobában kell töltenie az éjszakát. Ezt nem minden gyerek viseli jól, sok probléma adódhat belőle a későbbiekben. Többek között ez a szituáció is, amikor a nagyobbik a megszokott és elfogadott módszerrel szemben látja azt, hogy a kisebbikkel másképp bánnak. Többet lehet anyával, babusgatják, megszoptatják, stb. (Nyilván, mert az még kicsi, de ezt a nagyobbik még nem fogja megérteni) Valószínűleg ez a probléma gyökere, ezt kéne valahogyan orvosolni minél előbb.

Valamelyik variáció mellett dönts és abból ne engedj, most az is lehet feszegeti a határokat. Elhiszem, h nagyon nehéz lehet, de tarts ki, ne Te add fel, meglátsd előbb utóbb beletörődik, h aludni kell.

Bocs, h megkérdem, de apuka végleg elment v ez csak ideiglenes?

Hasonló a felállás nálunk is, 2 éves volt a kisfiam, amikor megszületett a kisöccse. A pici most 9 hónapos.

Igaz, nálunk nem volt ezen kívül más változás, de az altatás nálunk is kissé kaotikus volt eleinte. Most, hogy a pici napirendje beállt (este 7 és fél 9 között szokott elaludni, és végigalussza az éjszakát), már elég olajozottan megy minden.

A nagy előtte apával vagy a mamával is ugyanolyan szívesen ment fürdeni, aludni. Amint megszületett a pici, mindig csak én kellettem neki. A megoldás nálunk az volt, amit egy barátnőm tanácsolt: a picit kell a nagyhoz igazítani, mert neki még sokkal könnyebb alkalmazkodni. Ha a két gyerek altatása egy időbe esett, bizony (a szoptatás kivételével) apa vitte aludni a picit, volt, hogy apa is elaludt vele :) Tudom, nehéz ez egy anyának, de van egy nagy előnye: a pici és apa (a ti esetetekben a mama) között erős kötelék alakul ki.

Én a helyedben a naggyal visszatérnék a régi megszokott esti rituáléhoz, a mama csak a picivel foglalkozzon. Amíg el nem alszik a nagy, addig a pici legyen a mamával (kivéve persze a szoptatást). Így a nagy újra biztonságban érzi majd magát, és tudja, hogy számíthat az anyjára.

Ha azt kéri, hogy maradj ott vele, amíg elalszik, tedd azt. Ne beszélgess vele, csak ülj ott csendben. Beszéld meg vele előre, hogy hány mese lehet, és mese után kérdezd meg, kimehetsz-e.

Nálunk volt egy időszak, amíg ott kellett maradnom vele, de egy ideje már ő mondja, hogy "most már mehetsz, anya". Sokszor elmagyaráztam neki, hogy még el kell mosogatnom stb. és utána tudok csak menni aludni, de már nagyon fáradt vagyok, hadd menjek már.

Most a picit altatom először, utána viszem a nagyot fürdeni, aludni. (A picit általában apa fürdeti, ha ráér.) Ha későn alszik el a pici, csúszik az esti fürdetés időpontja, de egy kis rugalmasság nem árt.

Ja és az együtt alvást mi sem vezettük be, örültünk, hogy szeret a saját ágyában, saját szobájában aludni. De rendkívüli esetekben alhat velünk, pl. múltkor nagy vihar volt és félt. Másnap ugyanúgy a saját ágyában aludt.

A délutáni alvás más téma: nálunk is volt kb. 2 hónap, amikor nem akart aludni napközben, sokat küzdöttem vele, de végül szinte magától megoldódott. Szerintem a határokat feszegette, de sikerült meggyőzni, hogy alvás nélkül nem bírja ki estig, és lemarad sok jó délutáni programról.

Amúgy én sem hagyom a gyerekeket sosem kettesben, mert a nagy nálunk is piszkálja, bántja a kicsit... Én akkor fogom őket egy szobába költöztetni, ha a kicsi is már beszél és "összebarátkoznak", és mindketten akarnak egy szobában lenni. Nem szeretném, ha a nagy emiatt utálná a kicsit.

Szóval kitartás, még pár hónap, és rendbejön minden :)

Hát, nem egyszerű a helyzet... Én is együttalvás/kötődés-párti vagyok, és osztom a véleményt, miszerint foglalkozni kell a dologgal!

Próbáltad kitartóbban is, hogy mellette maradsz este? Ha van segítséged, a pici ilyenkor maradhatna mással és akkor esetleg egy kicsit több időt fordíthatnál a nagyra. A két mese jó, de lehet, hogy szeretne egy kis szabadidőt is veled, amikor azt csináljátok, amit ő szeretne, pl. összebújtok hosszabban. (Illetve, ha ezt napközben is meg tudjátok oldani, az lehet, hogy még jobb lenne, hogy ne este húzódjon nagyon el a dolog, amikor már a kicsi is álmos.) Úgy sejtem, hogy időre van szüksége, amíg el tud lazulni este, és ehhez szerintem jócskán szüksége lenne a segítségedre.

Vagy, ha úgy se tud sehogy elaludni, hogy ott vagy vele, de egyedül se akar, nem lehet, hogy túl korán van neki az alvásidő? Ha ennyit fent tud még lenni közben, lehet, hogy nemcsak a szorongás tartja ébren, hanem az is, hogy még nem elég álmos...

Este mit kap vacsorára? Nem próbáltál neki valami "nyugtatóbb" ételt adni?

Az esti rutin megfelelő, nincs semmi zajos dolog az alvásidő előtt?

Az biztos, hogy a szorongás most nagyon belejátszik ebbe, egyértelmű, hogy komolyan kapaszkodik beléd, azért ennyire kitartó. Én mindenképp arra biztatnálak, hogy valami olyan megoldást keress, amivel nem fosztod őt meg a jelenlétedtől, mert az apja eltűnése miatt most nagyon meg van ijedve szegény. Te vagy számára az egyetlen biztos pont és nagyon fél, hogy ha elalszik, elveszít téged is... Elhiszem, hogy fárasztó és idegörlő így próbálkozni, de képzeld bele magad az ő helyébe is, hogy neki mennyire rossz lehet, főleg, hogy alig ért valamit az egész helyzetből. Ő még képtelen irányítani magát, se az érzéseit, se az alvási képességeit. Szaknyelven úgy szokták ezt mondani, hogy a félelem és a szeparációs distressz központok aktiválódnak ilyenkor az agyban; ezeket viszont ennyi idősen (és ilyen helyzetben) még képtelen a gyerek egyedül kontrollálni. Segítség kell neki, hogy visszaállítsa az egyensúlyt.

Hátha jönnek még hasznos tippek, én is agyalok még...