Normális, hogy ezt csinálja?
Sziasztok!
5 hetes a kislányom, első baba.
Kérdeztem ma erről a védőnőt is, de úgy nézett rám mint aki a Marsról jött így itt is megkérdezném.
Szóval altatáskor amikor már úgy tűnik elalszik a baba, nyugodtan, szemét lecsukva fekszik, aztán a semmiből hirtelen elkezd ezerrel kalimpálni a kezeivel, markolássza a fülét/arcát/haját természetesen a cumit is kiveri a szájából, a szeme kipattan és kezdődhet az egész altatás újra.
(És nem, nem a moro reflexre gondolok)
Láttam erről egy videót valamelyik nap
A babák így is szoktak aludni, hogy jár a kezük lábuk.
Vannak ezek a polyak amikbe be lehet bugyolalni a kicsit ne ebressze fel magát.(Én nem használtam)
Azt mondják, hogy sokkal jobban alszanak benne a babák (nekem az a véleményem, hogy lekötve nem lehet valami kényelmes, aztán ki tudja)
Azért alszanak benne jobban mert azt az érzetet kelti mintha az anyaméhben lenne. (És nem, nem rossz nekik)
Hát amúgy normális, én gyerekem is csinálta egy ideig, utana abba hagyta.
#2 azért írtam, hogy nem tudom milyen, nem próbáltam, és csak az én véleményem, hogy nem lehet kényelmes.
Kérdező, próbáld ki, hátha beválik.🙂
Köszönöm a válaszokat.
Akinek a babája csinálta kb milyen idős korban hagyta el?
Na egy kis helyzetjelentés.
Volt egy időszak amikor egész kezelhető volt a keze... na de most... 3 hónapos lett és 3 napja megállíthatatlanok a kezei. Egyszerűen nem tudom altatni mert fél perc "mintha aludna" után elindulnak a semmiből. Rendszerint persze a cumit is löki ki vele, megállítom mintha aludna fél perc újraindul újra és újra. Végeláthatatlanul kalompál, csak úgy alszik el ha valahogy sikerül olyan pózba hoznom hogy meg tudom fogni a kezeit pár percre míg el nem alszik. Nagyon fárasztó (amúgy is nehéz az altatás)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!