A cicin altatással borítom meg a babám étkezéseit?
Teljesen normális ez még ennyire kicsiként. A nagyobb lányom 2 évesen is cicin aludt el, akkor szoktattam le róla teljesen, a kicsi meg 14 hónapos most, még napközben is viszonylag sokat cicizik, az esti alvás meg kb megvalósíthatatlan lenne anélkül. A nagy leszokott ~1,5 évesen az éjszakai szopikról, amikor már csak cumizott a cicin és nem szívta, akkor elvettem tőle, így viszonylag könnyű volt, és még helyettesíteni se kellett semmivel, összebújtunk továbbra is és nem volt ebből probléma vagy lázadás.
4 hónaposan még naaagyon kicsi, eleve a kóstoltatást sem kezditek meg még ilyenkor, meg amúgy is 1 éves korig a fő táplálék az anyatej (vagy ennek hiányában tápszer). Szóval teljesen normális ez így, nyugodtan csináljátok úgy, ahogyan nektek jó.
Ugyanígy
Ezt nevezik igény szerinti szoptatasnak.
Egyébként a fiam egyedül szokott le a cicirol,nem kellett leszoktatni.(10 hónapos volt)
Nem zavarsz be az érkezésébe ne aggódj.
Amúgy a babád meg nagyon kicsi,ne akarsz,hogy leszokjon az éjjeli évesrol.
Majd elhagyja magától.Hogy mikor az csak rajta múlik.
Sehogy nem szokott le az ejszakai evesekrol, az enyem 15 honaposan is 10-15x ebredt es kerte. Bar ez nyilvan nem eves volt, leginkabb csak cumizott rajtam.
Ekkor valasztottam le, mar a vegkimerules szelen alltam.
Egyebkent meg probald meg mashogy elaltatni, ha lathatoan tiltakozik, nem feltetlenul kell eroltetni, ha nem akarja.
Pl nalunk a nappali alvasokra bevalt az adamo hinta vagy babakocsiban tologatas bent/kint, akkor nem is cicin aludt el. De az ejszakak katasztrofak voltak, nem tudom, hogy mit kellett volna maskepp csinalni, semmilyen altatasi technika nem valt be, cumit nem fogadta el, es nem birtam mar :(
Csak azert irom le, mert vannak igazi “cici fuggo” babak is, akik maguktol nem igazan ritkitjak a szopikat. O nappal is hatezerszer kerte meg 1 eves kora utan is, emiatt a rendes etelt is elutasitotta. Akkor kezdett el enni es aludni, amikor nagy nehezen leszoktattam, szoval nekunk mindenfelekeppen minosegi valtozast hozott az eletunkbe.
Van ilyen is sajnos.
De 4 honaposan meg nem kell ezen gondolkozni, nem azert mondom. Csak nem mindig olyan egyszeru a szoptatas kesobb sem, ahogy mondjak.
Egy négy hónaposnak nem kell,hogy napirendje legyen.
Nálunk egy éves kora körül alakult ki a fix napirend
Akkor fog leszokni az éjszakai evésről, HA MEGÉRIK RÁ.
Igény szerint kell szoptatni, nem időre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!