Anyukák, 1 hónapos baba alvási szokásai kapcsán kérnék segítséget. Ez mennyire normális?
Első baba és nincs sok tapasztalatom.
1 hónapos a kislányom és fura alvási szokást vett fel úgy 1.5 hete. Gondolom a 3 hetes növekedési ugrás is benne van a dologban. A lényeg, hogy egyben alszik nagyon sokat 5-6 órát éjszaka és sokszor ennyit nappal is, aztán fent van mimimum 2 néha 3 órát, eközben 2x vagy többször kér enni (igény szerint szoptatott) és az idő múlásával borzasztó nyűgössé válik. Az első etetésig és után 20 percig kb még minden oké. A második etetésnél jön a probléma: ha túl gyorsan jön a tej kiborul, ha lassan akkor rángatja, van, hogy a végén már csak komfort szopizás van- közben pupillái tágak, idegesen nézelődik és gyorsan szopizik-ekkor már sok levegőt nyel, de böfiztetem ki is jön szépen. Az ébrenlét alatt néha le tudom kötni rövid időre csörgővel, kontrasztos képekkel, zenével, de 10-20 perc után csődöt mond minden és csak a vele mászkálás, ringatás csillapítja, mert eszméletlen módon sír.
Hordozast nem bírja, több módszert is próbáltunk, üvölt benne legyen az kendő vagy csatos verzió, babakocsi 20 percig működik, mivel utál háton feküdni,hason nem mertem betenni, mert férjem szerint megfulladhat (lehet, hogy nincs így, de ráparáztam- mondjátok ha hülyeség). Nem fáj a hasa, de hasonló tüneteket produkál, ugyanakkor lába nincs felhúzva, keze nincs ökölbe csak idegesen mozog keze-lába.
Az ébren töltött idő a túlélésről szól számomra. Lassan kikészülök. Férjem szerint ébresszem és ne hagyjam aludni. Azt olvastam ez nagyobb problémát generál, mert még nyűgösebb lesz.
Szerintetek? Mit rontok el?
Véletlenül se ébreszd!
Nyugodtam tedd hasra a babakocsiban, ha elalszik, fordítsd meg, vagy legalább az oldalára (vannak pozicionáló párnák).
Persze, hogy csak 10-20 percig tudod lekötni, mivel újszülött.
Igen, ez a dajkálós, ringatós időszak. El fog múlni. De addig bírni kell. Pihenj, amijor csak tudsz.
Illetve megpróbáln a helyetekben az Adamo hintát.
Nagyobb babáknál (6-9 hótól kb) működHET ha kicsit visszavesz az ember a nappali alvásból, ha nappal sokat, éjjel rosszul alszik (babája válogatja, nekünk bejött).
Ő ehhez még kicsi.
Mai ésszel ágyába már beraknám légzésfigyelővel hasra, babakocsiba nem biztos, ettől én is félnék. Mondjuk gondolom nem otthoni tologatáshoz gondoltad hanek sétákhoz? Akkor pláne nem, mert fel kell öltöztetni a gyereket, simán fordulhat úgy hogy az overáltól nem kap jól levegőt, én nem tenném.
Nekünk is kb ilyen idősen lett nagyon nyűgös az egyébként tápszeres fiunk, kb 1.5 hónapig tartott, este több órás üvöltés társult hozzá. Túlstimuláció az egyik ok, meg nálunk hasfájás is lehetett, mert a laktáz enzim is segített, de a fokozódó nyűgösség, etetés közbeni nyűglődés sajnos maradt egy darabig.
Én is nagyon kivoltam, emlékszem, számoltam vissza a heteket. Kitartást kívánok, tudom hogy nagyon messzinek tűnik, de a 12. Hétre sokkal jobb lesz.
Nem feltétlenül szépítik. Csak éppen nem minden baba egyforma.
A lányom olyan volt, mint a te babád. Folyamatosan sírt, nyűglődött, sehogy se volt jó neki. Leginkább a babakocsiban volt el, szóval volt, hogy szinte egész nap kint róttam vele a köröket.
A fiam viszont az a tipikus eszik-alszik baba. Most 7 hónapos, szinte sose sír. Csak akkor, ha valami problémája van, mondjuk éhes, vagy fel kell öltözni.
Teljesen más természetű, mint a lányom. Szoktam is mondani, hogy ha a lányom lett volna ilyen elsőre, valószínűleg nem 11 év lenne a 2 gyerek között. 🤣
Nem csinálsz semmit rosszul, ne aggódj. Idővel könnyebb lesz majd, ne aggódj. Csak addig kell kibírni valahogy. 🙂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!