Hogy szoktassam a kisagyba vagy arra hogy egyedul aludjon?

Barátnőm 9 hónapig aludt félülő pózban, mert _csak_ rajta aludt el az első fia. Most 3,5 éves és köszöni, saját ágyában alszik már elég régóta. Viszont az első időkben iszonyatosan igényelte az anyja közelségét, amit szerencsére ő meg is adott neki.

Gondolj bele, hogy milyen baromi szar üzenete van annak, amikor leszarják az igényeidet. És milyen rettenetesen szar üzenete van a gyereked felé, ha ez az első dolog, amit a saját anyjától kap? Most tanulja, hogy bízhat-e benned, bízhat-e a világban? Hogy ha jelez, akkor figyelnek-e rá?

Az az nő, aki 2 hetes vagy akár a 2 hónapos gyereke érdekeit nem tudja előtérbe helyezni, az ne vállaljon gyereket! (És ez nem a kérdezőre vonatkozik) Nem egy életre kell, hanem pár hónapra, ami az ő életében a legfontosabb időszak. Rengeteg tanulmány született erről. És azzal, hogy a nyugati ember a 20. században kitalálta, hogy a csecsemő aludjon külön a szüleitől, attól még az evolúciós belső ösztönök nem íródnak felül. Nézz meg egy csimpánzt, hogy mit csinál a kölykével az első időkben. Evolúciósan az ember gyerek sem másabb attól a 100 év egyedülalvástól. Az más kérdés, hogy van gyerek, aki ezt megugorja, de amelyik nem, annak ki kell elégíteni a testközelségre való igényét, még akkoris, ha nekünk kényelmetlen is kicsit.

" Pont annyira fog ilyen dolgokra emlékezni, mint arra, hogy mennyit ráztad, szoptattad stb.., szóval semennyire."

Nem, nem fog rá tudatosan emlékezni, de tudatalatt igen. Ezekből az emlékekből épül a személyiség alapja. Szóval a legfontosabb epizódok egy ember életében. Ha meg felnőttként nem tudsz annyira tudatos maradni a pároddal, hogy tudd miért csinálod, és hogy nem fog örökké tartani és megintcsak tudatosan iktattok be közös, gyerekmentes mi-időt, akkor meg lehet találni az egyensúlyt.

A helikopter szülőséget meg ne keverd össze azzal, hogy válaszkész vagy egy csecsemő igényeire.