A régi világban egyáltalán nem keltek fel az apák a babához éjjel?

Amikor szoptak és azért keltek, akkor úgysem tudott volna mit csinálni. Szerintem ez régen is így lehetett.

Viszont nálam is elég kiábrándító volt, amikor még bölcsisként (mert dolgoztam) kelt, rosszat álmodott, átázott vagy beteg lett, és akkor a férjem volt a nagyon fáradt, pedig ő csak a másik oldalára fordult, aztán köszönöm helyett napközben is kritizált meg előadta az elveit, hogy kinek a gyereke hogyan alszik, miközben én hiába küszködtem.

Van akit érdekel a történelem, látod 13. más tudott érdemben válaszolni, ami megjegyzem nem kötelező.

Még ennél is régebben, ha érdekel a dolog, amikor még törzsközösségekben éltek az emberek, akkor a nők közösen vigyáztak a gyerekekre. Mint egy nagy bölcsi, sok óvónővel 🙂

Később nagyon sokat segített, hogy több generáció együtt lakott. Akár dédszülők is.

Régen nem igazán tápszereztek, ezért a férfi hiába kelt volna fel. Max odavitte szoptatni, ennyit szerintem simán volt, aki megtett.

Az én nagyapám (1920) azt nem tudom, felkelt-e, de amint hazaért, már vette is ki a gyerekeket a mamám kezéből. (Mondjuk anyukám olyan sírós baba volt, hogy eleve magukkal altatták a nagy ágyban, csak szopva aludt, pont a papa mesélte.) Papám nagyon szeretett énekelni, mesélni, dajkálgatni. Mikor a mamám egyszer kórházba került, simán meg is főzött és ellátta a gyerekeket. Minket is imádott, unokákat. Mondjuk ő kivételes ember volt.

Egyébként pedig nem volt egy nőies alkat ám, nagyon bírta a munkát, nagyon erős volt és megjárta a Don kanyart is, ahonnan alig jöttek haza.

Utolsó én nagypapám is volt a Don kanyarban, lehet ismerték egymást 🙂

Neki ellőtték a könyökét, úgy jött haza.