Elrontottam mindent? Sose fogok felépülni

Ez nem egyszerű.

Enni kell, igen, ez a kulcs, csakhogy nehéz elkezdeni, amikor az étel maga az ördög és rémálom.

Pedig másképp nem megy - a pszichológus akkor tud segíteni neked, hogyha TE is meg akarsz gyógyulni, másképpen kidobott pénz.

Én tíz éven át sodródtam anorexia-bulimia között, 3x majdnem belehaltam, de a pszichológus, pszichiáter lósz... nem ért, mert én nem akartam gyógyulni.

Aztán a harmadik után jöttem rá, hogy oké. Hányingerem van. Nem bírok öt métert megtenni, vért hányok, a fürdés alatt majdnem elájulok, és a barátom éjszakánként azt nézi, hogy lélegzem-e még, vagy végem.

És hogy kib. napjaim vannak hátra (35 kiló voltam ekkor). Ez volt az a pont, hogy oké, meghalok vagy gyógyulok?

Nehéz volt... életemben nem sírtam annyit, mint a gyógyulásom elején, mert minden ételtől féltem. Leültem, remegtem, sírtam, utáltam az egészet, de rettegtem, hogy meghalok...

És 1,5 évvel a rec. kezdete után mentálisan is gyógyultnak tekintettem magam.

Nem voltak falásrohamok, hányás késztetés, bármikor eszek új ételt, anélkül, hogy érdekelne, hány kalória, vagy úristen, krumpli... és? Étel, ha finom és gluténmentes, akkor jöhet.

A poklot jártam meg az ed alatt és a gyógyulás alatt, de minden oké azóta.