Hogyan lehetek olyan vèkony mint Wendy? (red velvet) Esetleg mint Lisa? (BP)
Bár mindkettejüket nagyon szeretem, egyáltalán nem egészséges egyikük testalkata sem. Wendy köztudottan küzd a súlyával évek óta, ezért megállás nélkül fogy majd hízik, ami egyáltalán nem tesz jót a szervezetének. Ráadásul a k-pop industry elég kegyetlen a szegény előadókkat, éheztetik magukat és órákat edzenek, hogy fenntartsák az alakjukat és a súlyukat, ettől pedig nem csak hatalmas nyomás nehezedik rájuk, de hosszútávon teljesen kimerítik a szervezetüket. Ez a helyzet Wendy-vel is (a Red Flavor megjelenése előtt őrült diétázásba kezdett, hogy lefogyjon a nyári szezonra, és ezzel megfeleljen elvárásoknak, de ezt hosszútávon lehetetlen fenntartani, a szervezetnek erő kell, így kétszer olyan gyorsan szedte vissza magára a súlyt, miután újra enni kezdett a Peek-a-boo időszak előtt). Lisa más eset, hiszen ő genetikailag ilyen vékony, Roséval egyetemben, ilyen testet nem lehet edzéssel és diétázással elérni. Mellesleg szerintem közel sem Lisának van a legjobb teste az előadók közül, akkor már RV Joy vagy BP Jennie sokkal szebben, egészségesebben néznek ki, nem éheztetik magukat.
Egyébként ha egy kicsit fogyni és formásodni szeretnél, kezdj el edzeni, akár edzőteremben, akár otthon (nagyon jó videók vannak a youtube-on minden testrészre), illetve rengetek kalóriaszámláló app és weboldal van, ahol kiszámolhatod magadnak a megfelelő napi kalóriamennyiséget. Ha ezt nem léped túl, sportolással simán bomba formába jöhetsz a nyárra :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!