Napi 3x 20 felüléssel mennyi idő LEFOGYNI? (nem izmosodni)?
3x20 db, vagy perc?
Ha darab, akkor sose, ezzel kb 30-50 kcal-t égetsz el, ami kb. ugyanannyi, mint 5 szál ropi.
A 3x20 perc az már valami, azzal akár 350-400 kcal is elfüstölhető, viszont nagyon egyoldalú mozgásfajta, két nap után garantáltan nem fogsz felülni, mármint még az ágyban sem.
A kajára figyelj oda, azzal többre mész.
Ez szinte semmi kalóriát nem éget, de ha pl. azt kérdezed, hoigy napi 1-2 óra futással mennyi idő, arra is azt mon dom, hogy ha nem eszel megfelelően, SOHA nem fogysz le. S még igazat is mondok.
Nem értem a sok ilyen kérdést, azt hiszitek, hogy ha picit mozogtok, akkor ehettek bármit, fogytok, ráadásul mindenki, minden körülménytől függetlenül egyforma idő alatt?
Egyvalamit jegyezz meg: a kóriákat mindig százszor könnyebb bevinni, mint elégetni.
A folytonos falatozás nem semlegesíthető pár felüléssel, ha továbbra se mondassz le a jelenlegi étkezésedről, azt csak hihetetlenül kemény sporttal lehet kompenzálni.
Vagy: csökkented a kaját és kevesebb mozgás is elég... egyelőre.
Napi 300 felülést csinálok, mellette futok, ugrókötelezem és súlyt is emelek bőven. Rendesen zabálok is mellé, mert úgy esik jól, az elhízástól nem kell félnem.
Csak felüléssel nem fogsz fogyni, diétázz, figyelj a kalória beviteledre és tornázz mellé.
Egy szelet csokival annyi plusz kalóriát viszel be, amennyit 1 óra közepes edzéssel égetnél.
3x20 felüléssel kb. egy szem tiktakot tudnál kompenzálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!