FIGYELEM! Kicsesztem saját magammal, amiért küzdöttem sok éven át, romba fog dőlni a saját hülyeségem miatt, mit csináljak a cseppnyi reménnyel, ami bennem maradt?

Érettségi előtt álló lány vagyok, az írásbelik után szinte semmit nem ettem, le akartam fogyni, hogy nyárra gyönyörű testem legyen. 171 cm magas, 74 kg voltam, intenzíven futottam (tehát izom is volt rajtam, de a háj sem kímélt), egészségesnek mondhattam magam akkor, egy kisebb fajta felesleggel, amit rendszeres sporttal, kicsit egészségesebb étrenddel, és kitartással elérhettem volna.

Én idióta, miután az írásbeli lement, eldöntöttem, hogy nem fogok enni, csak vizet iszom. Ez zirka 3 napig ment, tiszta kínszenvedés volt az a 72 óra, így másnap már ettem joghurtot, naponta 3-at, reggel, délben és este 1-1-et. Még ez is elviselhetetlen volt, így ezt sem bírtam sokáig, csak 4 napig. Utána már elkezdtem enni anya főztjét, de abból is keveset, de mivel lelkiismeret-furdalásom volt, kihánytam az összeset.

Teljesen összeomlottam, mind lelkileg, mind testileg, elgyengültem, eddig bírtam a futást, mostmár sétálni is alig tudok, és mindig szomorú vagyok, pedig előtte (kicsit ducin) boldog voltam, és vidám.

A családom nem vett észre semmit kb. 2 hétig, mivel mindig fent ettem a szobámban, azzal a szöveggel, hogy közben tanulok a szóbelire. A kaja természetesen a kukában landolt, vagy a wc-ben...

Most derült fény mindenre, ugyanis anya észrevette rajtam, hogy gyenge vagyok, állandóan feküdtem, és fogytam is... Mivel anyukámmal jó a kapcsolatom, így mikor kérdezte, hogy mi van velem, miért vagyok ilyen, annyit feleltem először, hogy félek a szóbelitől... Amikor elkezdte mondani, hogy büszke rám, amiért ennyi sikert elértem, és nyugtatott, hogy sikerülni fog, elbőgtem magam, és bevallottam neki a teljes igazságot, azt is, hogy egy mukkot nem készültem a szóbeli érettségire (ami hamarosan lesz), mert nem fog az agyam, nincs erőm. Anyu teljesen ledöbbent, nem is hitte el, aztán elkezdett sírni, kicsit leszidott, főleg azért, hogy kockáztatom az egészségem, majd magát is hibáztatta, hogy jobban kellett volna foglalkoznia velem (foglalkozott velem, csak jól kijátszottam...), és akkor nem történt volna ez meg.

Szörnyen érzem magam, anyával elkezdtem a tételt olvasgatni, próbálom legalább egy 10%-os szintre megtanulni, de gyenge vagyok testileg is, és lelkileg is, így nem tudom mire számíthatok. Esténként csak bőgök, és a tételeket lapozom, fele nincs is meg, és nem tudok szinte semmit.

Az igaz, hogy fogytam 8! kg-ot (ahhoz képest, hogy semmit nem ettem szinte, ez kevés), de az egészségemmel játszottam, rosszabbul is járhattam volna. Nem vagyok anorexiás, már régen hánytam, viszont táplálkozni még mindig nehezen bírok, valahogy elszoktam a kajától, nem kívánom, nincs egyszerűen erőm az evéshez. Anya persze próbál etetni, így a kedvéért most rászoktam az eperre, amit előszeretettel megeszek.

Ezt azért írtam le, hogy SENKI NE CSINÁLJA EZT, AMIT ÉN, mert pórul fog járni!!!

Nem lesz egészséges, akár az életét is kockáztatja, és nem lesz boldog, hiába jó az alakja, ha belsőleg nincs kibékülve magával vagy azzal, amit tett mind magával, mind a családtagjaival (hazugság).

A szóbeli itt van a nyakamon, semmit nem tudok, egy óriási pofont kapnék, ha megbuknék, amit megérdemelnék, de rájöttem legalább, hogy soha többé nem fogom azt csinálni, hogy nem eszek, egészséges táplálkozással többre lehet vinni!

Remélem tanulságos volt a történetem...

Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett, egy kis megkönnyebbülés számomra, hogy kiírhattam magamból.

El is fáradtam... :( DE! Az erőm napról-napra több, amit az édesanyámnak köszönhetek! :)