Fogyni szeretnék! Elképzelésem már van, de még pár tanácsra szükségem van. Részletek lentebb. Valaki?
31 éves férfi vagyok, 181 cm magas, mellé sajnos 111 kg. Ebből szeretnék kb. születésnapomig (május 29.) leadni egy kb. 30-ast (Tényleg, mennyi az ideális súly a 191 cm-hez?), amihez némi tanácsot szeretnék kérni!
Munkahelyemen ülőmunkát végzek, és sok szabadidőm sincs (pl. hogy konditerembe eljárjak). Próbálkoztam a munkahelyen és otthon rendszeres guggolásokat végezni, de pár hónapja az egyik térdemet ez úgy megviselte, hogy másfél-két hétig alig bírtam hajlítani a jobb térdemet. Gondolkoztam korábban a futáson is, de ez valószínűleg hasonló hatással lenne az ízületeimre (és nem csak a térdemre), mint a guggolás. Most a szabadidőn spórolás érdekében (valamint mert a helyi buszközlekedés amúgy is kritikán aluli) rendszeres mozgásként azt találtam ki, hogy munkahelyről gyalog sétálok haza (kb. 4,2 km, amit átlagosan 40-45 perc alatt teszek meg). Ezt utóbbit már egy-két hete művelem. Mit gondoltok ez elegendő, vagy találjak még ki valamit, valahogy?
Étkezésileg már szintén néhány hete elkezdtem a reggel felé eltolni az étkezéseket (még pár éve azt vettem észre, hogy jobb reggel többet, délben valamit, délután pedig alig, vagy semmit enni). Kevesebbet enni próbálnék, de azt úgy kellene megoldani, hogy napközben ne nagyon legyek éhes/ne essen le nagyon a vércukrom. Ugyanis napközben sokat van szükségem a maximális szellemi képességeimre/nyugodságra, azonban ha éhes vagyok/leesik a vércukrom akkor nehezebben bírok gondolkodni, koncentrálni ill. agresszívebb is vagyok.
Szóval mind táplálkozási, mind mozgás téren szükségem lenne a tanácsotokra!
Előre is köszönöm!
Én nőként válaszolok, remélem, nem gond.
Én azért megreszkíroznám azt a konditermet. A nincs nagyon idő nekem kicsit úgy hangzik, hogy lenne, de másra akarod fordítani.
Azt sem tudom, pénzben hogy állsz, nekem pl. telik személyi edzőre, és nagyon sokat segített. Egy normális edző (ha találsz egy szimpatikus helyet, ott a honlapon úgyis fel vannak tüntetve azok, kinek milyen végzettsége van... ha találsz olyat, akinek mondjuk gerinctorna stb. képesítése van, az már jó jel, mert tudja, hogy milyen testalkatnál milyen gyakorlatokat lehet úgy végezni, hogy a gerincedet meg az ízületeidet ne vidd tropára). Így sikerült február óta 16 kilót leadnom úgy, hogy nem koplalok kifejezetten. Néha persze becsúszik egy saláta-hús kombó ebédre, de legtöbbször simán eszem krumplit és tésztát is (persze heti 1x kb, nem minden nap), mégsem állt le a fogyás és a formálódás. Kaja esetén, amire esküszöm:
- kalóriabazis.hu (már csak azért is, mert kiszámolja azt, hogyha te ennyi meg ennyi idő alatt ennyit meg ennyit akarsz leadni, mi a napi max kalóriamennyiség, amit bevihetsz... nagyon hasznos)
- napi 5 étkezés, kb. olyan szinten, mint ahogy te leírtad, hogy vacsorára már nem egy full főtt ételt, hanem vmi látjosabbat. Én reggel nem bírok sokat enni, így nálam az ebéd a főétkezés. Reggel 2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret eszem (mondjuk a teljes kiőrlésű az betegség miatt inkább, de sztem egészségesebb is) vagy pirítva vagy nem margarinnal, sovány sonkával, esetleg sajttal, ebédre változó (sokszor házi gyros, vagy hasonlóan elkészített hús más fűszerezéssel csirkéből vagy pulykából és rizs/krumpli/saláta, néha tészta paradicsomos szósszal). Uzsonna és tízórai ilyen abonett extrudált kenyérszelet (néha sonkával, sajttal), saláták (hússaláta is, mozzarellás zöldségsaláta, sima zöldségsaláta), müzliszelet. Emellett néha becsúszik egy-egy kalóriásabb cucc is, pl. zabkása mogyorókrémmel (esetemben betegség miatt cukormentes, de attól még elég magas kalóriatartalmú), krumpliszirom, csokiszeletke (szintén cukormentes) is, de az tényleg ritkán. Tehát azért nem is koplalok.
Szia: ha baj van az ízületeiddel, olyan spotokra járj, amiket gerincbetegek csinálnak, pl. úszás, pilates, szobabicikli (utóbbi necces, de a gerincet nem terheli). Nézz utána még további ilyen sportnak a neten.
Valamint: én orvosi okokból abba kellett, hogy hagyjam a cukorevést. 8 kilót fogytam 2 hét alatt. Pedig nem fogyás volt a cél. Egyszerűen nem ettem cukrot,és fehér kenyeret, ennyi, minden mást ettem, zsírosat is, és jól is laktam. ha cukorra vágytam, stevia édesítőt használtam, sokak szerint rossz az íze, de szerintem nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!