Ha régen sokkal több vékony fiatal volt de most mégis sok felnőtt elvan hizva, akkor aki fiatalon 70-90 kilo azzal mi lesz?
Régen a fiatalon nagy része vékony meg normál alkatú volt de ahogy meghazasodtak, szültek, idosodtek ugy a 30 as évekre elég sokan eleresztettek magukat.
De ma már a fiatalok közt sok olyan van aki 16 évesen 70-80-90 kg ők is felszednek még 20-30 kilot majd?
Amugy senkit nem akarok sérteni mert sok arányosan csinos molett nő van. De szerintem Anna senki nem örül ha atcsap az alakja kövérbe.
Ki tudja? Én speciel híztam még évi 1-1 kilót, majd fogytam 20-at. Úgyhogy annyi vagyok, mint 20 évesen. Sok.
A párom 17 évesen fogyott egy csomót, most is karcsú s bár képes néha hízni s nem igazán akar fogyózni, elhízni nem fog. Izmosabb és aktívabb, mint gyerekként, jobban is eszik.
A többség, aki már ifjan is erősebben kövér, nos, később pláne az lesz, ha nem változtat valamit. Izomtömeg, aktivitás, étrend, ezeken lehet változtatni. Az anyagcsere valószínűleg spontán nem gyorsul, sőt.
25 évesen 120kg voltam, ma 85kg vagyok és tömeget növelek.
30/f
Túl vagyok a 30-on, de emlékeim szerint nem volt több elhízott fiatal a gyerekkoromban, mint most.
Egyébként meg nem törvényszerű, hogy az ember a korral együtt hízzon, pláne nem 20-30 kilót.
Hogy mi lesz velük? Semmi.
Az elhízott tinik többsége már most parázik és eszement diétákkal próbálkozik. A lustábbik, aki "laza" és nem érdekli semmi, majd felnő, megjön az esze és akkor próbálkozik lefogyni, ami vagy sikerül vagy nem. Persze akkor már késő lesz.
Az elhízott gyerekek, akikre a szülő is nyilván nagyon figyel, tiniként a már említett csoportok valamelyikét fogja gyarapítani.
Szóval nagyjából 10-15 év múlva is ugyanekkora arányban lesznek elhízott és normál súlyú felnőttek.
Én tiniként a vastagabb kategóriába tartoztam. A normális testsúly felső határa és az elhízás alsó határa között lebegtem. Lusta voltam és zabáltam (ha volt mit). Most 30 elmúltam és vékony vagyok. Az persze más kérdés, hogy nehéz megtartani az alakom és nulla sportmúlttal nehéz volt huszon sok évesen elkezdeni izmot pakolni magamra. Ha tehetném visszamennék az időben és felpofoznám tizenéves önmagam, amiért tesi órán sem voltam hajlandó megmozdulni. Na de saját kárán tanul az ember ugyebár.
Ehhez pedig joga van a mostani fiatal generációnak is.
És legalább tudom, hogy mire figyeljek oda, ha gyerekem lesz.
Csúnya dolog a kövér embereket, kövér gyerekeket csúfolni, de....
Régen, még az én gyerekkoromban jobban megvolt ez a csúfolás, kinevetés.
Azt figyeltem meg, mai gyerekeknél, hogy kevésbé csúfolják egymást ilyesmi miatt. Egyszer egy kislány előtt mondtam valakiről, hogy tudod az a kövér xy... Mire a kislány rámszólt, hogy milyen vagyok már, hogy kövérezem.
Nos, részben igaza van. Szép dolog, hogy ő gyerek létére elnézőbb, elfogadóbb, mint én voltam valaha.
A baj csak az, hogy annyira belé van már nevelve a társadalomba ez a buta liberális vagy én nem is tudom milyen felfogás, hogy mindent, mindenkit fogadjuk el olyannak, amilyen.... .... hogy végül azt látom minden hiba, vagy "rendellenesség" tök elfogadott lett, és ahelyett, hogy azon lennének az emberek, hogy változtassanak jobb irányba, marad minden úgy ahogy, és a rosszt pozitívumként adják elő...
Ma ha Pistike 10 évesen 100 kilós, akkor az nem baj, az a szemét, aki ezt megszólja, és Pistike abban él, hogy ő így jó, így kell őt elfogadni. A kutya se szól neki, hogy többet kéne mozogni és kevesebbet enni. Régen néhány gonosz gyerek, mint én is néha figyelmeztettük az ilyen Pistikéket, hogy hahó hájmáj... és az értelmesebbje észbe kapott , hogy valami nincs rendben vele.
Ugyanez elmondható a ferde hajlamokra, és egyebekre.
Ami valóban nem csúfolás tárgya, ha valaki betegen születik, vagy baleset éri, és ilyesmi folytán van "bármi rendellenessége, na az nem vicces.
De a kövér fiataloknál néha elkél egy kopp-kopp...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!