Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Fogyókúra melletti hízás?

Fogyókúra melletti hízás?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Nemrég elkezdtem egy fogyókúrába (kb. két hete), mozgok mindennap, tornázok is (sokat egyelőre még nem tudok, de mindennap többet, most tartok napi 30 percnél). Az étkezésemet is visszavettem, mindenből kevesebbet eszek, mint eddig, de semmit sem hagytam el. Vagyis, persze azért a rizst, tésztát, krumplit hanyagolom, ilyesmiket nem ettem. Estére már csak gyümölcsöt eszek (1-2 db almát), cukrot elhagytam, helyette glukonont használok. Két hét alatt szépen le is ment 4 kg (nagy túlsúlyról van szó). Tudom, hogy ennek nagy része víz, de akkor is örültem neki :) Most azonban nem hogy nem fogyok, de az utóbbi időben feljött 30 dkg!!! Tudom, nem sok, szinte semmi, de ez egy olyan ember életében eléggé be tudja tenni a kiskaput, aki szeretne legalább 30 kg-ot leadni és elhatározza magát és mégis ezzel szembesül :( DE! Nem akarom feladni, nem adom fel, ide is azért írtam, hogy magyarázatot keressek a történtekre és segítsetek. Hogy megértsem a folyamatot, ami a szervezetemben zajlik és ne menjek el a sarokba duzzogni, hogy márpedig én ezt akkor nem folytatom... Nem éhezek, mindenből eszek, csak kevesebbet, mint eddig. Reggeli: egy zsemle felvágottal, 10 óra körül megeszek pár szem diabetikus kekszet, délben ebédelek: főtt kaját, mértékkel, rá pár órára ismét eszek egy kicsit (vagy pár szem kekszet, vagy mást, mikor mi van itthon), utána 17-17.30-kor megeszem az almát és ennyi. Este hat után nem eszek semmit sem. Orvosi tanácsot kértem ki, ő javasolta, hogy lehet mindent, csak mértékkel. Cukor az, amit teljesen el kell hagynom...


Mit csinálok rosszul?



2016. nov. 30. 05:59
 1/7 anonim ***** válasza:
72%

30 deka az lófa$z. Egy hugyozással többet "fogysz", és ha megiszol egy pohár vizet, máris kb 200 grammal nehezebb leszel. Ugyanazon a napon 1-2 kiló súlykülönbözet teljesen normális.


Amit rosszul csinálsz az az étkezés.

Gyümölcs=szénhidrát, zsemle=szénhidrát, keksz=szénhidrát.

Este 6 után is nyugodtan lehet enni, ha nem este 7-kor fekszel le aludni.


Ha elolvasnál pár kérdést (és a válaszokat) ebben a kategóriában, akkor látnád, hogy mindenhol leírják a megoldást.

De lásd, hogy milyen rendes vagyok, megkíméllek téged a hosszú másodpercekig tartó fáradságos Google-kereséstől:

[link]

[link]

2016. nov. 30. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 Andizsuzsi ***** válasza:
100%

Nem írtad a nemedet, nem menstruálni fogsz?

Egyebekben az első válaszolóval értek egyet.

2016. nov. 30. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Heti egyszer állj mérlegre, lehetőleg ugyanabban az időpontban,lehetőleg a reggeli kulázás után.

Az este hat után nem evés nők lapja szint,nettó butaság.

Az orvosok sz@rt se tudnak általában a táplálkozásról, mert nem szakértők.

2016. nov. 30. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi kommenteket, megpróbálok a dolgokon változtatni :)
2016. nov. 30. 07:11
 5/7 anonim ***** válasza:

Teljesen igaza van az elsőnek.

A diabetikus keksz nem étel, helyette kellene megenned az almát, más gyümölcsöt. Ha éhes leszel tőle, egyél mellé egy marék diót.

Az ebédeden kívül nem eszel számottevő fehérjét, zöldséget és zsiradékot, bár nem tudom, az ebédedben egyáltalán van-e és mennyi. Én azt javaslom, legalább két étkezésedet ezekre alapozd (mondjuk az ebédet és a vacsorát). A zsemle, egyéb szénhidrátos köret csak ezeken felül legyen és minél kevesebb, annál jobb. Bár a fehér lisztet én kihagynám a helyedben. Nyugodtan vacsorázhatsz, ha éhes vagy este, ne sanyargasd magad. Ha kicsit lassabban is fogysz, még mindig jobb, mint a tápanyaghiány.

2016. nov. 30. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Én nem ajánlokn minél kevesebb ch-t, mert nem mindenki bírja a sok zsírt. Amúgy sincs vele semmi baj, csak lehetőleg jó forrásból származzon s az se árt, ha nem egyszerű ch a zöme. A diabetikus keksz nem biztos, hogy az, inkább ennék zabot vagy rizst vagy akármit, amit én készítek s nem feldolgozott bolti cucc, de persze kinek mi jön be.


Az esti nem evéssel nincs gond, HA a kérdező este jóllakott, nem éhes és semmit nem zavar be neki, hogy nem eszik 6 után. Sokunknak nagyon jó, ha este nem esznek. Nem ettől fogy az ember, de segíthet s más szempontból is lehet jó. Bár az utolsó étkezés lehetne fehérjés, egy kis cukorban nem látom a nagy értelmet...


Az ebéden elég nagy teher van, tekintetbe véve, hogy a többi étel nem valami jó, fehérje sincs benne jóformán semmi. Úgyhogy igen jó ebéd kell, ami ellensúlyozni tudja ezt, sok fehérjével, sok zöldséggel, esetleg némi zsírral s lehetőleg nem sok szénhidráttal, bár ha sok kalória jut az ebédre, akkor fér az is.

2016. nov. 30. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Edzés utáni napokon is többet szokott mutatni a mérleg vagy pl,ha kicsit több sót ettél vagy több vizet ittál stb.. Nem kell azonnal megijedni,nyugi jol haladsz:)
2016. dec. 1. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!