Egy hónapja diétázom és semmit nem fogytam?
Egy hónap alatt már látszani kéne kilókban az eredménynek. Akár csak 1-2 kilónak is, de kellett volna lemenni.
Lehet, hogy tényleg a kalóriákkal van a gond.
Egészséges ételekből is lehet sok kalóriát enni. És akkor is maradhatsz alacsonyabb kalórián, ha eszel tésztát és kenyeret.
Én mondjuk semmi olyannak nem vagyok a híve, ami teljesen kizár valamit. Talán pont éhes vagy a szénhidrát hiány miatt és így többet eszel. Hiába zöldség és fehérje meg túró, ha összességében több a kalória.
Szerintem számold ki pontosan a kalóriát néhány napig és akkor kiderül, hogy mennyit is eszel pontosan.
3 liter víz túl sok.
lehet túl kevés amit eszel.
én is ezt csináltam, aránytalanul sok fehérjét ettem, kevés szénhidrátot és viszonylag kevés kalóriát, de mégse fogytam. 1400 az alap kalóriaszükségletem, én az alatt ettem, így nem tudtam fogyni, mert inkább raktározni akart a szervezetem. úgy nézd, hogy az egész napnak 15%a fehérje, 30%a zsír, 55%a szénhidrát legyen kb.
Dehogy sok a 3 liter víz, bár abban sem hiszek, hogy 80 kilósan 4 liter a minimum, pedig ez népszerű gondolat.
Én is arra tudok gondolni, hogy sok a kalória s nem 1500 (ilyen méretekkel s némi mozgással 1500 mellett fogyni kellene, lassú anyagcserével is. persze akkor nem lenne valami gyors a fogyás s némi vízvisszatartás pont most el tudja fedni a lassú fogyást, de általában ilyen kevés evésnek látszania kellene).
Évek óta számolok, de ha nem mérek le mindent grammra, akkor párszáz kcal pontossággal sem tudom megbecsülni, mennyit ehettem... Hasonló összetételű napoknál sem.
A makrók nagy szerepében nem hiszek, bár lehet, hogy van, akinél még az is képes bekavarni, hisz erről számolnak be sokan. Nekem tökmindegy, kalória kérdése a fogyás s alapvetően mindenkinél ennek kell lennie a helyzetnek, a bekavarásnak a kalóriaégetést kell befolyásolnia, energia nem keletkezhet a semmiből.
kalóriabázison pontosan kövesd, hogy mennyi kalóriát viszel be. mérd le a dolgokat. lehet, hogy többet eszel, mint hinnéd.
ha mégsem ez áll fenn, akkor lehet, hogy a bélflórád nem megfelelő. olvass utána, hogy mivel lehet ezen segíteni, pl. savanyúság, probiotikumok.
emellett még lehet egészségügyi ok mögötte. érdemes alaposan kivizsgálnod magad. vérteszt, stb.
megint lehet, hogy azért nem fogysz, mert izmosodsz a sok edzéstől. ne a kilókat számold, hanem használj mérőszalagot, és mérd leg a testrészeid kerületét (has, mellkas, felkar...). megint lehet, hogy rossz időben méred a súlyod, hetente egyszer, ugyanazon a napon mérd éhgyomorra.
az is előfordulhat, hogy nem megfelelő az étkezésed. nem fogyasztasz elég vitamint, rostot. esetleg kevés az alvás.
Kezdd el pontosan mérni az adagokat. 38 évesen már nagyon sokat jelenthet minden. A te korodban már nem indul be olyan könnyen a fogyás.
+ próbáld ki a magnéziumot. (Pezsgőtabletta vagy tabletta formában) nem csodaszer, félre értés ne essék, de segíti az anyagcserét. Megfelelő kalóriamennyiség + mozgás mellett persze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!