Hogy győzzem le magamban ezt az ellenállást?
Hát sajnos ez szerintem az egyik legfontosabb és legnehezebb kérdés fogyókúrázóknál. Én évekig kerestem rá a választ, de nem lett meg.
Nekem az kellett, hogy 18 évesen az érettségire, 177 centis lányként elérjem a 100 kilót. Gyűlöltem magamat, utáltam a tükörbe nézni, ruhát venni, stb. Annyira rossz volt, hogy az érettségi után teljesen egyértelmű volt, hogy ezen azonnal változtatni kell, és soha többé nem akarom ennyire rosszul érezni magam.
Korábban is rengetegszer próbáltam, de sosem sikerült teljesen lefogyni, egyetlen nagyobb sikerem a 85 kilóról 75 kilóra történő fogyás volt kb. 15-6 éves koromban, de nem kellett sok idő, hogy visszajöjjön, sőt, még több is.
Én azt hiszem, hogyha nem jutok el az önutálat meg az önmagamtól való undorodás ilyen szintjére, akkor sosem lett volna elég energiám, hogy végigcsináljam. Persze sokan mondják, hogy fogadd el magad, blabla, hát, nekem ez sosem ment, míg túlsúlyos voltam.
Egy évbe tellett, de ma 70 kilós vagyok, és jól érzem magam a bőrömben.
Azt viszont nem tudtuk meg, h hány kilóról is lenne szó. Azt, h a környezetedben ennyi őszinte ember van csak örülj! Jobb mintha azt mondanák, h "De jól nézel ki, nyugodtan együnk meg még 1 hambit" és közben meg a hátad mögött nevetnek...
Ne csak a külsőségekre fókuszálj. Látom te a megjelenésre nem igen tartasz nagy igényt! Akkor vizsgáld meg a dolgokat szó szerint belülről. Gondold végig, h ha normálisan étkezel, tornázol, akkor mennyire hozzájárulsz az egészségedhez: erősebb lesz a szíved, elkerülöd a magas vérnyomást, a cukorbetegség esélye nagyban csökken, erősödik a koncentrációképességed és kevésbé leszel fáradékony nappal. Nyugodtan olvass utána és ha nem a kinézetben találod meg a motivációt, akkor másban kutasd! 16 évesen ha túlsúlyos vagy az nagyban befolyásolja majd a felnőtt korodat! Én hálás vagyok a szüleimnek, h mindig figyelmeztettek, még 16 évesen is, ha úgy látták, h meghíztam picit... :)
Rebellis énem nekem is van... Mire megtaláltam az élvezetes fogyás módszerét, beletanultam az életmódomba és elkezdtem edzeni is... Na akkor néha bevillan a szabadságszerető rebellis énem s a teljesen jó életmódomba belepakol még elemeket, mert CSAK, nehogy már ő visszafogja magát...
Azt nem tudom, hogyan kezeld, ezt mindenkinek magának kell fejben rendbetenni. Nekem csak ritkán akciózik, úgyhogy ha alapvetően előre haladok, akkor nem tud megállítani. Megszüntetni nem akarom, ő is fontos részem.
Az elején pedig vele együtt is lazán fogytam, az utolsó kilók más lapra tartoznak.
Magasságod, súlyod? Csak hogy lássuk, valóban jogos-e a kifakadásod... Nem fog mindenki lenézni, bármilyen kövér is vagy és fiút is szerezhetsz még kövéren is, de lehet, hogy nincs is nagy felesleged.
Ha azt hiszed, hogy a jó alakhoz valami nagy önfeladás kell, akkor bizonyára tévedsz. Lehet, hogy lassú, de keress egy olyan életmódot, ami élvezetes, mégis elhozza a jó alakot. Ha csak a fogyást nézzük, ahhoz egy pici deficit elég (csak úgy lassú, na bumm, de ha csak sokat akarsz enni, akkor egyél sokat és mozogj nagyon sokat s még rendes deficit is lesz), nehogy már az akkora szenvedés legyen jó életmódban. Max. igyekszel és nem sikerül, ilyen van, de maga a diéta nem az önsanyargatásról kell szóljon, simán ehetsz jókat, miért ne?
Még mindig azt gondolom, hogy nem látod jól az egészséges életmódot. Már miért kellene egész nap edzened? :O Szinte senki nem cselekszik ilyet... Bőven jó heti párszor 1-2 óra is, mondjuk nekem kevés lenne, de az én mozgásom főleg a séta, abból sokat érek pár perccel. Dehogynem éget kalóriát, csak egységnyi idő alatt keveset, de a fogyás az evésen múlik és semmi nincs abban, ha lassan fogysz, kicsike deficittel.
Én is szeretek enni, egyik fő élvezeti forrásom ételt készíteni és megenni (amióta túl sokat foglalkozom vele, az evés élvezete sajnos nagyon lecsökkent, ezen most már változtatnom kell), jóllakott akarok lenni egész nap, de ettől miért ne tudnék fogyni? Csak az esetemben átkozott jó étrend kell, mert általában kalóriatöbbletben lakom jól, de éhezni is tudok úgy. A többség egy kicsit szerencsésebb ebben (tömegeléskor pedig hátrányban van hozzám képest). Persze a jó étrendet már simán el tudja rontani a lázadó vagy olykor a hedonista én, erre vigyázni kell s némi önuralom sem árt. S nagy, nagy türelem. Ezt lehet, hogy már írtam.
Miért rossz neked az egészséges életmód? Mégis mit nem tehetsz benne, amit szeretnél s ami nélkül szerencsétlennek érzed magad?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!