Az hogy lehetséges, hogy fogytam, de én magam eddig nem is vettem észre (pedig mások igen) és ugyanolyannak látom magam?

Aranyosak vagytok! De egy kicsit félre értettetek, szerintem azt hiszitek, hogy valami 11 éves kislány vagyok, pedig nem.

19 éves vagyok, 158 centi, szóval a 40-41 kg szerintem nem vészes ehhez a magassághoz. Nőni már sajnos semmi esetre sem fogok, kb öt éve ekkora vagyok, szóval mindenképpen alacsony maradok. Anyukám is ekkora. :-) A menstruációm is köszöni jól van. :-)

Rendszeresen eszem, napi ötször. Naponta háromszor-négyszer eszem zöldséget is, szinte minden étkezéshez. gyümölcsöt is sokat fogyasztok. Rendszeresen sportolok, heti 2x80 perc + otthon szinte minden nap végzek erősítő gyakorlatokat. Nem vagyok vézna, kockás hasam van és levertem a fiú osztálytársaimat szkanderban. :-D

Egyszerűen csak annyi változott, hogy nem nassolok már állandóan sajtot és nem eszek minden héten a nagymamám által készített sütikékből. Már igazából január óta péksüteményt sem ettem és semmilyen csokit, pudingot, stb... Viszont imádom a húst, a csirkét és a tojást minden formában, ezekből szintén eleget eszem, szóval nem nevezném egészségtelennek az étrendemet. Pláne, hogy már egy ideje csak teljes kiőrlésű rozs és tönkölybúza kenyeret eszünk itthon és tk lisztet használunk.

A kérdés az volt, hogy én magam hogy hogy nem látom a változást olyan nagyon, mint a családtagjaim és a kívülállók? Azon gondolkoztam, hogy ez normális-e?