Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Miért ébredtem meg az utóbbi...

Miért ébredtem meg az utóbbi időben mindig hajnalban arra, hogy éhes vagyok?

Figyelt kérdés

Az utóbbi pár napban arra ébredtem hajnalban, hogy éhes vagyok.

Pedig vacsoráztam, tegnap is.


Életmódot kb. 4,5 éve váltottam. Azóta, ha felszaladt/felszalad pár kg, vagy úgy gondolom, hogy kéne, fogyózom, vagy súlyt tartok.


Vacsiztam, pl. tegnap 20.00kor, éjfél előtt fél órával mentem aludni, kb. éjfél körül vagy picivel utána aludhattam el.

Azért így vacsizom, mert refluxos vagyok, tehát inkább eszem 3-4 órával lefekvés előtt, két órával már nem. (ez fontos reflux esetén)


Az edzéseim számát nem emeltem, sőt, inkább csökkent, mert kb. az átlagos melómennyiség 3-4 szeresét vállaltam. Vizsgából nagyon kevés volt, szerencsére, így sokat nem tanultam. (nem stresszel a suli, vizsgaidőszak, ami volt az is sikerült.)


A meló ülőmunka, minimális mozgással, így nem fizikai, hogy több energiát emésszen fel annyira (pl. nem pakolás, vagy gyorséttermi munka) Illetve hét elején beteg voltam kicsit, ezért is csak egyszer voltam ezen a héten edzeni. (tegnap) Holnap is szeretnék menni edzeni.


Sétálni sétálok, többet mint szoktam, de nem hiszem, hogy ez annyira emelné a kcal szükségletet. Szeretnék visszatérni a heti 2-3 sporthoz.

De tegnap is edzettem, alapból keveset aludtam előtte a meló miatt és mégis megébredtem hajnali 5kor ma, pedig hullafáradtan dőltem le tegnap este éjfél előtt...


Vacsira csirkét ettem, + jégsaláta, uborka.

Tehát nyugtalan alvást nem okozhatta pl. az hogy ch-t ettem vacsira.

Az utóbbi 1 hétben sőt már kb. 1,5 hete fennáll ez az állapot: 1 nap jól alszom, 1 nap megébredek hajnalban, volt hogy hajnali 3kor, volt hogy 4.30 körül, ma 5.00 körül.

És arra, hogy éhes vagyok.

És teljesen természetes dolgokra vágyom, pl. ma tojás + jégsaláta kombóra vágytam hajnalban/reggel,

kb. 3 nappal ezelőtt csirkesonka + kefir + 1 rozsos zsemle + uborka kombóra. Tehát nem ilyen cukorelvonási tünet, hogy csoki/fánk.


Miért van ez? Szerintem eszek elég kalóriát... igyekszem keveset is inni elalvás előtt hogy arra se keljek fel hogy pisilni kell. Nem frusztrál szerelmi élet, vagy családi dolog, sem iskolai, munkahelyi sem.

HELP!



2016. jan. 16. 21:44
 1/5 A kérdező kommentje:

Ja. ez lemaradt:

azért probléma a megébredés mert az utóbbi 1,5 hétben egyszer sem tudtam utána visszaaludni - míg a többi ember simán visszaalszik, ha pl. kajál picit.


És délután kidőltem... és kellett 1-1,5 óra pihenés (szundizás)... majd megint jól aludtam köv. este, aztán megint megébredtem 4.30-kor, és éhségre (+ pisilni is kellett, de nem éreztem azt vészesen) majd 1 nap megint jól aludtam...


segítsetek. szerintem az utóbbi 1 hétbe (ha azt nézem hogy pl. 1 hónapja mennyit mozogtam) harmadannyit edzettem, mozogtam, a stressz is lecsökkent...


miért van ez?

2016. jan. 16. 21:47
 2/5 A kérdező kommentje:

Ui.: 2

terhesség 100%ig kizárva!

2016. jan. 16. 21:55
 3/5 anonim ***** válasza:

Tehát nem csökkentetted az evésmennyiséget? S nem is érzed napközben, pl. vacsoránál, hogy éhes vagy még (mert azt kinézem a testből, hogy olykor érthetetlen okból több energia kell neki)? Fura s megértem, hogy kellemetlen.

S nem is eszel máshogyan? Szóval nem csökkent le mondjuk a zsír vagy a fehérje, hogy az hiányozzon a testednek?

2016. jan. 17. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
A gyomorsavad miatt lehet, főleg hogy írtad, hogy refluxos vagy. Szedsz rá valamilyen gyógyszert? Amikor nekem voltak refluxos tüneteim, rendszeresen maró éhséget éreztem, és hiába ettem, nem lett jobb. Én gyógyszert szedtem rá, attól elmúlt, szerencsére nekem csak egy hónapig tartott kb.
2016. jan. 17. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Vashiányra gyanakodom.


Ősszel (november elején) elkezdtem quamatelt szedni, + rennie vagy gaviscon, figyelve, hogy a quamatel és a rennie/gaviscon között megfelelő idő teljen el. A kettő kiüti egymás hatását.


Utánaolvastam a vashiánynak: több tünet is klappol (szívdobogás érzete, volt gombócérzet a torokban sokszor, idegesség, nyugtalanság) és a vashiánynál is lehet alvási probléma.

Fáradság megvan. A quamatelnél olvastam, hogy csökkentheti a vas felszívódását, illetve az olyan gyógyszerek, amelyek a fekély gyógyulására szednek.

2016. jan. 17. 15:15

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!