Fogyni máshogy nem lehet? Mondjak le arról, hogy valaha vékony leszek?
Arra már saját bőrömön tapasztalva rájöttem, hogy még cukros dolgokat eszem, nem fogok fogyni, hiába mozgok rendszeresen és egyébként kalóriakereten belül többnyire egészségesen eszem.
Most rávettem magam, és nagy nehezen végre hosszú hónapok után "le tudtam szokni" a cukorevésről, de még így sem fogyok.
Nem eszem fehér kenyeret sem, cukrot sem. Viszont olyan ételeket, amelyek nem éppen diétásak, azokat igen. Pl krumplit sokat, rántott húst, túrós tésztát, rántott sajt stb.
Ezekről már nem leszek képes lemondani. Nem fogok tudni egész nap zöldséget és zabot enni, és ami rossz hír, hogy a tojást meg a túrót már nem is szeretem.
A neten már néztem étrendeket, mindegyik nagyon drasztikus nekem.
Akkor ha ezeket az ételeket nem hagyom el, és nem változtatok az étkezési szokásaimon, akkor hagyjam is a diétát a francba?
(egyébként nagy túlsúlyról van szó.)
8. voltam s kiegészítem. Nyilván nem azért értek hozzá, mert fogytam, fogyni idióta módon is lehet. Egyszerűen érdekel az egészségem és rengeteget utánaolvastam, plusz gondolkodom is.
Az világos, hogy VALAMIT változtatnia kell, de nem biztos, hogy a népszerű diéták számára önsanyargatása a megoldás. Nagyon sok ember fogy egyéni módon.
Még a rántott dolgaival is lazán fogyhat, de akkor ugye egyen kevesebbet, mozogjon extra sokat s vállalja be a nem ideális étrend következményeit.
Szerintem nyitnia a kéne egy számára jó, élvezetes étrend felé, adni annak egy esélyt, akkor is, ha kiesik pár kedvenc étele. Én speciel a krumpliért voltam nagyon oda, de amikor egyik napról a másikra elhagytam, 2 évig kb. eszembe se jutott (jó, a párom eleinte tett egy keveset a zöldséglevesekbe, de az nagyon minimális volt). Egy csomót tud változni az ember ízlése, ha nem makacskodik :) Viszont bizonyos elemeknek maradniuk KELL, különben nem lesz jó vége. S nagyon finomnak kell lennie minden ételemnek. Ebből nem engedek, de miért is kellene azt tennem?
egy csomó nagyon finom kaját lehet zöldségből készíteni. ha jól megfűszerezed őket, néha jobban sikerülnek mint a hagyományos hizlaló ételek. én is nézegettem étrendeket, de nagyon egysíkúak voltak, illetve semmivel nem lehet rávenni engem, hogy délelőtt egy nyomorult alma legyen a tízóraim vagy hogy reggelire ne édeset egyek, szóval inkább elkezdtem recepteket keresni és saját étrendet összeállítani. pl gyakran csinálok avokádókrémet, rakott zellert, cukkinifőzeléket, lecsót. ezeket nem nagyon írják a "salátát-csirkemellel" típusú mintaétrendek...
egyébként én sem szeretem a túrót meg a tojást, de megtaláltam, hogy hogyan lehet elkészíteni őket úgy, hogy finom legyen és meg tudjam enni. túróból, zabpehelyből és barackból sütit csinálok, tojásból meg spanyol tortillát készítek (hagyományosan krumplival csinálják, én egy brokkolis-húsos változatot kísérleteztem ki) vagy egyszerűen összekeverek két tojást egy kis joghurttal, megfűszerezem és a sütőben megsütöm.
elkezdhetnél kisebb változtatásokat, pl nem eszel tésztát, a krumplit zellerrel helyettesíted, a húst pedig rántás nélkül sütöd ki. sajtnak pedig vehetsz ilyen grillsajt/fetasajtszerű fehér sajtot, amit felszeletelsz és a sütőben kisütsz.
ami fontos, hogy ne legyen otthon semmi nasi vagy egészségtelen étel, vásárláskor is húzz le a listáról mindent, ami nem fogyókúrás. ha nincs otthon tészta meg krumpli, akkor nem tudsz elcsábulni egy krumplistésztára :) a legnehezebb része nem az étkezés (én egész nap kajálok, rendes adag ebédet eszek és még utána is rájárok a kajára), hanem az, hogy folyton új recepteket találj és előző nap már megtervezd, hogy mit fogsz másnap enni. ja és szerintem kisebb kihágások mehetnek. nem azon fog múlni a fogyókúrád, hogy van-e egy evőkanál liszt a főzelékben, de a kedvedet eléggé elronthatja, ha nem ízlik az, amit eszel...
Krumplival nincs gond, ha nem olajban sütöd.
Rántott hús sütőben zabpehelybundában isteni! Persze, van különbség az olajban sülthöz képest, de legalább az illúzió megvan, hogy rántott húst eszik az ember :)
Rántott sajt helyett lehetne grillezett.
Túrós tésztával nincs gond, csak CH szegény tésztával kell enni és persze cukormentesen, de azt írtad.
Amúgy nagy túlsúlynál egészen apró változtatások is fogyást szoktak eredményezni. Pl. sok cukros löttyöt ivás helyett víz, cukor helyett eritrit/xilit, kenyér elhagyás stb.
Elolvastam már a Sárga kapszulát, már nagyon sokat olvastam a témában.
Mindegy, akkor növelem a mozgás mennyiségét (eddig heti 2-3x egy óra szobabicikli volt, meg néha torna)
És akkor megváltoztatom az étrendemet is ezek alapján.
Köszönöm a válaszokat, majd írok ha van eredmény
Kitartás!
Sokan egyébként abba a hibába esnek, hogy mérik magukat folyamatosan mérlegen. Elkezdik a fogyókúrát, hozzátéve nem helyesen és csodálkoznak, hogy jééé leadtam 1 hét alatt x kg-t. De azt elfelejtik, hogy csak azért mert kiürült a szervezete, nem ivott annyit. A mérleg tud "csalni" Értve ezalatt, hogy wc előtt, után, éhgyomor vagy sem. Mennyi folyadékot vitt be és stb.
Kezdetben egyébként látványosabb a fogyókúra, viszonylag rövidebb időn belül sokat le lehet adni, de lassul a folyamat. pl. egy 100 kilós ember könnyebben lead 10 kilót, mint pl egy 60 kilós (feltételezve hogy minden más adat megegyezik)
Nem muszáj lemondanod ezekről az ételekről! Elég, ha csak az adagot csökkented. Én meglepődtem azon, amikor láttam egyik ismerőst, hogy mennyit bír enni. És ő azt tartja normális adagnak. Én vékony vagyok és annak a negyede elég lett volna nekem. És ő is mondja, hogy hát már nem eszik kenyeret csak nagy ritkán és stb. De emellett nagyon sokat eszik. Így nagyon fogyásra ő sem számíthat :/
Orvossal sem ártana megnézetni magad. Tanácsokat kérni. Bár az utóbbit megtetted, csak lehet nem itt lenne a legalkalmasabb ismeretlenül. Annyi minden befolyásolja, annyi információra lenne szükség, hogy itt megosztani elég nehéz. Vagy olvasunk több A4es lapnak megfelelő szöveget :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!