Hogyan tartsam magam hozzá? 17/f
Hogyan tudjam rávenni magam, hogy ha eldöntöm, hogy nem eszek x ideig, akkor nem teszem? Nagyon nehéz számomra, ma is hazajöttem és ebédeltem, pedig nem kellett volna még. Azt tudni kell rólam, hogy elég negatív személy vagyok, ha nagyon kövérnek látom magam illetve utálom magam van, hogy nem eszem egész nap, és ha másnap eszem pár falatot, rosszul vagyok. De egyik eset sem jó, nem tudok mértéket tartani. Tudom, hogy csak ,,kitartás", de gyenge vagyok. Ettől persze még próbálkozom.
Bármilyen tanácsot szívesen fogadok.
Hát, én is pont ilyen vagyok/voltam(?)
nekem 2 év fölösleges próbálkozásaim voltak, ha 2 napig bírtam tartani az általam előírt diétát már nagy szónak számított.Illetve a nemcsoki evés is nagyon rossz volt, mert imádom! DE most így vissza gondolva, azért nem működött, mert éheztem, 500-600 kalóriákat akartam enni, most már tudom ez mekkora butaság! Ma 3 hete hogy komolyan mindennap becsületesen betartom az ÉLETMÓD váltásomat, ugyanis másképp nem megy. Már 1600 kalóriákat, és 1 nap 5x tiszta ételeket eszem, jelenleg 99 kg vagyok, de 101 ről indultam, tehát ki lehet számolni, szépen működik a havi 1 kg mínusz. E mellé mozgok, ami fél óra aerob torna, és 20 perc lassú kocogás.nekem legalább 40 kilót kell leadnom a magasságomhoz, ami 154 cm, de hiszem, és tudom hogy sikerülni fog, a régi képeimet szoktam nézegetni, hogy egykor milyen csinos voltam, és biztatom magam hogy egy napon újra csinos leszek, és felvehetem a régóta szekrényben álló szép ruháimat. Ami még nekem sokat segített az az hogy nagyon sokat olvasok az egészséges életmódváltásról, ez segít túllendülni a nehézségeken. Mostanra már eljutottam oda, hogy hiába van itthon egy tábla csoki (persze ebből is jó minőségű, 70% os) már nem falom fel, hanem pénteken, mikor már végig tornáztam a hetet, akkor a tízóraim egy csík csoki, ami 80 kcal, szerintem simán belefér. És hogy könnyebb legyen, 1 havi bűnöző napot is befogok iktatni, így nem érzem azt hogy tiltva vannak a dolgok.
Szóval csak azt akarom mondani, nem lehetetlen, csak mozogni kell, számolni a kalóriát, és mellette egészségese kajákat enni (hal, tojás, hús, zöldség, gyümi), mellőzni a feldolgozott élelmiszereket.
itt: [link] ki tudod számolni hogy mennyi kcalra van most szükséged, abból vonj le 500-at és annyit egyél!
Hidd el megéri!
Sok sikert kívánok!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!