Anorexiasok! Nektek ki a peldakepetek? Ki motival titeket a fogyasban?

6-os szerinted hogy szrba leszel formás ha koplalsz?

Te tényleg ennyire buta vagy?

Tisztábban kéne lennetek az anorexia szóval. Hogy mit jelent anorexiásnak lenni. Az, hogy valaki koplal, és csak turmixot, gyümölcsöt eszik az még nem anorexiás, csak értelmetlen módon fogyókúrázik.

Szerintem itt legtöbbjüknek fogalma sincs az anorexiáról. Sajnos nekem van. Nem én voltam anorexiás hanem a húgom 15 évesen. 160 cm magasságához kövérnek érezte magát 58-60 kilósan. Pedig nem volt az, mert sportolt és csupa izom lány volt. De olvasva a gyakorin a sok idétlent akik szerint hűű de kövér aki ekkora magassághoz ennyi kiló, hallgatva a hasonló buta gondolkodású barátnőire akik szerint el van hízva, a húgom nem érezte jól magát a bőrében. Egyszerűen elkezdte utálni a saját testét, és nem evett. Először hánytatta magát. Egy idő után már le sem kellett a torkába nyúlni, a gyomra úgy összerándult, hogy hányt mintha kötelező lett volna. Orvos lett a vége. Majd a hánytatást abba hagyva még kevesebbet evett, és mellette keményebben edzett. Mi a család, én az egyetlen nővér könyörögtünk, hogy fejezze be mert már betegesen sovány. De ő még mindig dagadtnak látta magát. 49 kilójával még mindig kiborult, hogy nagy hasa van. Úgy nézett ki mint egy éhező etióp gyerek. Egy nap rosszul lett, mentőt hívtunk. Kiderült, hogy teljesen kiszáradt, és komoly egészségügyi problémák léptek fel. A hajhullás csak a kisebbik rossz volt. Bélcsavarodás,bőrkiszáradás, erős hajhullás, egyre rosszabb látás. Infúzióra kötötték, így próbálták etetni. Hízott pár kilót. Egyre jobban érezte magát. Azt hittük minden jó lesz. Figyeltünk rá,óvtam őt, mégis a sok idétlen vele egykorú aki szentül megvan győződve, hogy a fiúk a csont soványakat szereti, újra az ő hatásköréjükbe került. A húgom szervezete összeomlott. Sosem felejtem el, amikor apámmal a kórházban figyeltük, hogy a húgomat levetkőztetik, és a vizsgáló asztalra teszik. Apám mint egy 5 éves kisfiú úgy zokogott amikor meglátta, hogy a kislánya egy csontváz. Már nem volt a húgom önmaga. Előbb a veséje majd szépen minden más szervezete feladta. Pár nappal a 16 -dik születésnapja előtt kómába esett, majd meghalt.

Sosem múlik azóta egy nap sem, hogy ne azon agyaljak, hogy miképpen segíthettem volna neki. Talán minden egyes buta lánynak a szájára kellett volna ütnöm? Vagy erőltetni, tömni az ételt a húgomba?? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy sok fiatalnak fogalma sincs mit művel magával.

Az olyanoknak mint a kérdező és azok akik azt hiszik az anorexia jó dolog, azokat kötelezően bevinném a kórházba, hogy lássák a velük egykori fiatal testeket gépekre kötve, életükért harcolva. Lássák mi az eredménye a koplalásnak, anorexiának.. Lassú, fájdalmas, ronda halál..

HA valaki ezt szépnek tartja akkor az agyilag beteg.

Ne akarj anorexiás lenni. Minden kövér azt gondolja, hogy húú de jó. Hát a fenéket jó, tudod milyen?-nem, és ne is tudd meg soha!! Normálisan egyél, mozogjál, igyál vizet és normális alakod lesz.

Utolsó hozzászóló: nagyon sajnálom, ami a húgoddal történt.

Nem tudtál volna mit tenni.

Én most 23 éves vagyok, de én 4 éve még anorexiás voltam.

166cm-hez voltam 29 kg, sose tudja meg senki, milyen testi és lelki fájdalmon mentem keresztül, haltam volna meg, mindent szerettem volna, csak ezt a szenvedést ne.

Nem olyan jó dolog ám.

"A saját teste"

Szerintem eléggé kimeríti a butaság fogalmát a teste felesleges tönkretétele..

ma 21:26

A húgom halála előtt 160 cm magassága mellett 29 kiló volt. Neked nagy szerencséd van, hogy élsz. A húgom teste már nem bírta, feladta. A fájó érzés az, hogy a végén már élni akart, de nem sikerült neki.

21:26-os vagyok.

Nekem szívbélgyulladásom, szívizomelhalásom, szívinfarktusom volt. Összeestem ájultam egy buszmegállóban, és ráadásul bele a kirakatba, így össze-vissza vágott az üveg. A mentőben tértem magamhoz, nagyon féltem, azt se tudtam, hogy mi történik.

Aztán amikor a kórházban vizsgáltak, fertőtlenítették a sebeim és összeakarták varrni, elkezdtem kapálózni mint az őrült, úgy fogtak le és szíjaztak az ágyhoz. Aztán mindenféle gyógyszert kaptam(fájdalomcsillapítót nyugtatót), hogy végre nyugodjak már meg, mert tényleg itt halok meg az ágyon. Aztán mikor felébredtem(magamhoz tértem) pont egy nővér cserélte a kötést a kezemen. Arra emlékszem, hogy kérdezte, hogy miért nem szeretném, ha segítenének. Durva, de én csak bámultam rá, fogalmam se volt, hogy miről beszél, nem emlékeztem semmire sem. Amikor utána pszichiáter beszélt velem, akkor jöttem rá, hogy mit csináltam magammal. És más volt, enni kezdtem.

A legszörnyűbb, hogy senki se volt mellettem, a családom nem tudod velem mit kezdeni, magamra hagytak "majd kinövöm ezt a hülyeséget".

Most bulimiával küzdök.

Lehet, jobb lett volna meghalni....