Szépen fogytam, majd fél év után újra zabáltam. Miért?

Meg tudlak érteni, hasonló cm-hez hasonló súlyú vagyok/voltam. Én arra jöttem rá, hogy lelkileg sokat segít, ha mással, aki hasonló helyzetben van, beszélhetek, mert akinek nem kell végig fogyóznia az életét (értem ezalatt azt, hogy állandóan oda kell figyelni az evésre és a mozgásra), nem érti ezt meg. Fiatalok nem nagy százalékban vannak a helyzetünkben (szerencsére), de mi így nem tudunk olyanokkal kommunikálni, akiket ez érint, pedig egyedül ezt megélni nagyon nehéz. Ha van már valaki, aki bátorítson és azt mondja, hogy itt a példám, ha követed, te is le tudsz fogyni, akkor sokkal könnyebb. Egyébként szerintem azért érzed rosszul magadat, mert már megtapasztaltad, hogy milyen az élet vékonyabban, előtte pedig csak azt tudtad, hogy milyen 86 kilósan és ezért nem zavart. Illetve bosszant, hogy visszahíztál. Én azt mondom neked, hogy mindenképp érdemes újra elkezdened és ne kudarcként fogd fel az előző kúrádat, hanem tapasztalatként. Sikerült és a mostani még sikeresebb lesz. A sportolók sem elsőre futják a maratont. Először apró lépéseket kell tenni a cél felé, nem lehet mindent egyszerre megvalósítani. Ezt is tudatosítani kell.

Világ életemben kövér voltam. Általában 80 kiló körül. Aztán nehéz időszakom volt, felment a súlyom 85 kg-ra. Akkor amikor a ruháim nem jöttek fel tudatosult bennem, hogy fogyni kell (bár ahogy te mondtad, addig is tudtam). 70 kg-ra tudtam lemenni, amit elég tartottam 2 évig, utána a terhességem alatt újra visszajöttek a kilók és most én is ott tartok, ahonnan elindultam, vagyis még messzebb, mert jelenleg 80 kg vagyok (90-ről indultam szülés után és még szoptatok, szóval óvatosan kell fogynom). Ugyanazt tapasztaltam, amit mondtál, hogy hiába fogytam, ugyanolyan kövérnek láttam magam és talán ezért is nem figyeltem eléggé oda utána. Most is hiába nézem magam. 80 kilósan sokszor nem látom a különbséget a 90 kilós testemhez képest. Azt éreztem régebben, hogy nem érte meg az egész, mert nem hozott jelentős változást, csak kilóban fogytam, de ugyanolyan nagy darabnak éreztem magam. Most már rájöttem, hogy türelmesebbnek kellett volna lennem. Ha tovább folytattam volna a helyes életvitelt és kicsit többet sportoltam volna, valószínűleg már nem lenne ennyi túlsúlyom, de most már megint megy le, de idő, kitartás és türelem kell hozzá. 72 kilósan még te is túlsúlyos voltál, de azt kell tudatosítanod magadban, hogy a 72 sokkal közelebb van a célhoz, mint a 86. Ha nem is látsz változást magadon, mások észreveszik, de ha nem is, akkor észre fogják, mikor lejjebb megy a súlyod. Lehet, hogy azért nem érzed a változást, mert megszoktad a tested és nem is tudod elhinni, hogy kevesebb kg vagy.

A fogyás egy folyamat. Nem várhatunk csodát egyik napról a másikra, de apránként lehet elérni eredményeket. Még neked sem késő, sőt! Olvass sikersztorikat fogyásokról, azok majd megerősítenek abban, hogy ez lehetséges, neked is sikerülhet. Én ma már elhiszem, hogy mindenki le tud fogyni, ha akar. Ha visszahízik, utána is le tud fogyni. Meg kell tenned az egészségedért is. Találj ilyen motiváló erőket és sokkal jobban fog menni a dolog.

Szia!

Én mindig is fogyóztam, legalábbis tudtam, hogy kell. Néha meg is indultam, de mindig visszajutottam oda, ahonnan indultam, vagy túl is léptem. Aztán amikor 16 évesen közölték velem, hogy választhatsz, vagy meghalsz a magas vérnyomásod és a szívproblémád miatt, vagy lefogysz és teljes életet élsz. Na, nekem is itt kattant be az a valami. Ekkor közel 100 kiló voltam.

Másfél hónapja töltöttem be a 18-t és 65-66 kiló vagyok és néha én is befalok mindent, amit találok, utána persze szörnyen érzem magam. Én viszont azért csinálom ezt, mert belefáradtam. Majd negyven kilót dobtam le és egyszerűen nem látom a változást magamon. A boltban még mindig az XXXL ruhákat keresem, a mostani szükségest, az M-t rutinosan dobom félre, és kell egy pár perc, mire rájövök, hogy nem, az én méretemben már semmilyen formában nincs X. Ha nagyon akarom, az S-sek is rámjönnek, de én ezt nem hiszem el, pedig rajtam van az S-es ruha...

Még 10 kiló van tervbe véve, mert szörnyűnek találom magam, de az említett falásrohamok miatt ez nagyon nehéz menet lesz. A barátaim már veréssel fenyegetőznek, ha fogyni merek, mert szerintük átcsúsztam anorexiába. A barátaim viszont világéletükben annyit ettek, amennyit akartak, mert egyszerűen semmi nem látszik meg rajtuk, én meg ránézek valami édességre és már hopp egy kiló...

Kezd újra a fogyókúrát, ezt tudom javasolni én is. A barátaiddal beszélgess, ők talán tudnak segíteni és legyen önbizalmad. Jelenleg én is azt építem. Sok sikert! Meg fogod csinálni!