Van olyan ismerősötök, rokonotok, aki 180-200 kilós?
És ha igen, érdekelne, hogyan hízott el ennyire, hogyhogy nem vette észre?
Nem bunkózni akarok, csak tényleg érdekel, mert én már 80 kilós voltam, már akkor éreztem, hogy nehezebben megy minden, punnyadt vagyok, stb. (Persze ez egyén függő, van aki 80 kilósan is fittebb). De érdekelne, hogy pl. 130 kilónál, hogyhogy nem kaptak észbe?
Válaszokat előre is köszönöm!
2 éve került egy szomszédunk kórházba 160 kilóval, amikor is már nem kapott rendesen levegőt.
Nem 2 év alatt hízott meg ez egy hosszú folyamat volt. De észbekapnak, csak addigra már az agyuk is átállt egy egészen másfajta gondolkodásra. Az utóbbi időben ha valaki jót akart neki, akkor "őt mindenki bántja" címszóval szerelte le az illetőt...
Belekerülnek egy ördögi kőrbe, amiből nem tudnak kiszállni...ő sem tudott. Majdnem az életébe került.
Egyik barátnőm apukája is ilyen súlyban van, most 51 éves. Természetesen ő is szép lassan hízott el. A család arra tippel, hogy akkor indult el a lejtőn, mikor nem egészen úgy jöttek össze a karrier dolgai ahogy tervezte. Egy éve kórházba került, akkor nagyon megijedt és leadott 20 kg-t. De aztán ez a rossz emlék gyorsan elszállt és visszaállt a régi étkezéshez, pedig őt a család maximálisan támogatta.
Mint már írták ez tényleg egy ördögi kör. Nagyon nehéz eljutni arra a pontra, mikor tényleg rájössz: változtatni kell. Minden agyban dől el, ha ott nincs meg az elszántság, akarat, akkor bármennyire is segítőkész a külvilág, esélye sincs...
Köszönöm a válaszokat, érdekes volt olvasni.
Igazság az, hogy egy nagyon közeli barátnőm van most hasonló állapotban-kb. 120 kg, de hízik tovább. Olyan, mintha már beletörődött volna, nagyon sok mindent megpróbált, szülei vettek neki két fitness gépet is otthonra, járt valami fogyókúrás tanfolyamra is, ahol szakemberek foglalkoztak vele, néha rájön és el kezd diétázni, aztán még durvábban visszaesik. Az édességért van oda, függő. Semmi közöm nincsen a külsejéhez, csak már 23 évesen rengeteg egészségügyi baja van.:/
2 ilyen ismerősöm is van.
Az egyik az évek folyamán, helytelen táplálkozással, lassan hízott el, 6 éve 110 kg volt, most 160 (és 23 éves).
A másik nem tudom, mitől hízott el (több lehetőséget hallottam...), ő is fiatal, 26 éves, szintén 160 kg...
Én is 83 kilónál már úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább, így neki álltam foglalkozni a dologgal...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!