Miért nem veszi komolyan, miért hazudik róla?
Anyám túlsúlyos. Az évek során, mindenféle fogyasztó pirulákat szedett, azt mondja, nem tud lefogyni, mert neki ilyen a genetikája. Egyedül pajzsmirigy vizsgálaton volt, mondtam neki, menjen el teljes vérkép meg kivizsgálásra, azt nem, mert drága, kórházban ilyet nem csinálnak, meg amúgy is ő tudja, hogy nincs semmilyen betegsége, csak rossz a genetikája, nem tehet róla és nem lehet vele semmit csinálni. Volt dietetikusnál vagy valami hasonló orvosnál, még régen, aki előírta az étrendet, azt állítja, hogy mindent betartott, de mégis csak 1-2-t kilót fogyott, 2 hónap után abba is hagyta, mert drága volt. De ha tényleg betartotta, akkor valami oka van, amire kell, hogy legyen orvosi magyarázat vagy pedig nem tartotta be. Mondja, hogy nem eszik sokat, de nem számol kalóriát, hiába mondtam neki, hogy néhány napon keresztül írja fel, amiket eszik, meglátná, hogy talán több, mint amennyinek tűnik, de azt nem hajlandó, ránézésre neki nem sok, meg azt mondja, éhes, ennél kevesebbet nem tud enni. De közben nem mellőzi még a cukrot sem. És nem csak egy reggeli kávéba tesz, mert az még nem zavarna, 2-3 kávét iszik egy nap, meg bár azt mondja nem sokszor, de súlyához képest, igenis sokszor eszik édességet. Pl pilóta kekszet, milka oreot, cukrászdai sütit, kekszeket is szokott, mindenből, amit vesz, legalább valamennyit vesz, nem azt mondom, hogy egyáltalán ne egyen, de szerintem ennyi nem megengedett, ha már annyira rossz a genetikája, hogy attól hízik, ha ránéz egy zsemlére, akkor max 1-2 kocka és nem 1-2 sor csoki, süti meg csak szülinapkor, meg nem 2 szelet vastagságú kenyér centi vastag vajkrémmel vagy keksz reggelire, amire azt mondja, hogy "kis darab kenyér" meg "pár szem keksz". Főleg, ha mellette ugyanúgy eszik tésztás ebédet, egy literes lábosnyit, meg amire azt mondja, hogy nem hizlal, pl húsos káposzta, abból 2-3 tállal is megeszik, degeszre eszi magát, mondja is a végén, hogy hú de tele ettem magam. Oké, hogy nem annyira kalóriadús, de miért kell teletömni magát? Meg rendszeresen éjjel 2-3-kor eszik, merthogy este nem szabad, de éjfél után már másnap van, ez is mekkora hülyeség. Amúgy se az számít igazán, hogy mikor eszel, hanem az egész napi összkalória, de hiába mondom neki, azt mondja ahányszor próbálok valamit mondani, hogy ne legyek gonosz vele, vagy csak a kifogásait sorolja, meg mondja, hogy éjjel nem szokott kenyeret enni, inkább tejfölbe mézet tesz és azt, de nem egy kiskanálnyi mézet ám, pl. Bátyám azt mondja, ha nem akarja méregetni a kalóriákat, akkor csinálja azt, hogy 1x eszik egy nap, képtelenség annyit megenni egyszerre, hogy túllépje a határt, persze nem úgy, hogy csokikat eszik. Erre meg azt mondta, azt nem bírná ki. Bátyám is szokta neki mondogatni, mikor látja, hogy megint nassol, hogy neki olyat nem kéne, az a válasz, tudom. Aztán ennyi, semmit nem számít. Vagy hogy ennyi neki is jár. Azt is mondtuk neki sokszor a tesómmal, hogy ne vegyen édességeket, heti 1 max 2x kimegy boltba, de mindig vesz nem csak egy tábla csokit, mondtuk, vegyen helyette zöldséget, azt mondja azt is vesz, ha akciós. Akció nélkül is olcsóbb, mint az akciós csokik. Egyszerűen azt érzem, akármit mondok, javaslok, mindenre csak a kifogás megy, közben mindig mondogatja, hogy miket evett, kis ez, kis az, nem sok így meg úgy, el is hiszi vagy magát álltatja, úgy mondja, mintha nyugodt lenne, hogy ő aztán mindent megtesz, közben nagy sz@rt. Egyszerűen olyan dühös vagyok, bármit mondok, én vagyok a gonosz, meg csak kötekedek vele, pedig a fenébe is, neki akarok jót, nyilván nem abban lelném az örömömet, hogy ő éhezzen, de azért baromira nem jó ez így, hogy 165 centihez 130 kiló. Vettünk egy szobabiciklit, még kb 2-3 éve, 120 kg teherbírás, azt se használta, csak kb kéthetente 1x, direkt neki vettük, de mi is a tesómmla szoktuk használni, anyukám szobájában van, látta, mi edzünk, de ő nem. Addig halogatta, most már meghaladta, nem ülhet rá. Akkor mondom neki, jöjjön velem sétálni, egy fél órát, menjünk friss levegőre, kicsit mozgunk, mindennap délután/estefelé hívom magammal, abból heti 2x ha hajlandó megmozdulni, akkor is úgy, hogy na jó, egye fene, máskor csak a kifogás, most frontos vagyok, fáj a fejem, fáj a derekam stb, ha meg merem mondani, hogy pont azért kéne egy könnyű séta, hogy megmozgassa a derekát, stb, akkor meg én nem tudom, hogy milyen ez, meg csak veszekszik, pedig akármennyire fáj valamid, napi egyszer fél órára meg lehet mozdulni, hacsak nem vagy fekvő beteg és nem az, sőt a háziorvosunk mindig rákérdez anyukámra és mindig javasolja, hogy menjen sétálni kicsit és én noszogatom is, de nem megyek semmire vele és amikor látom, hogy megjövök a sétából és ő a séta helyett inkább eszik valamit, ilyenkor már nem is szólok hozzá és már ott tartok, hogy belefáradtam, elegem van, hogy csak az ellenséget, a rossz szándékot látja bennem, pedig qv@ra csak jót szeretnék neki, hogy még velünk lehessen sokáig.
Köszönöm, aki végig olvasta, aki nem, vagy nem tud mit írni, azt megértem és sajnálom, ha panaszkodásnak érzitek, kicsit az, de tényleg tehetetlennek érzem magam, tanácsot szeretnék kérni.
Szia ! Anyukád egyáltalán nem akar lefogyni. Nulla akaraterő, nem is fog tudni szakember segítsége nélkül. Pici látszatát sem kelti annak a leírtak alapján, hogy ő bármit is változtatni akar.. Ti a tesóddal túl sokat nem tehettek... a noszogatás csak feszültséget fog szülni, mert ő egyszerűen nem akarja ezt az egészet. (mert nehéz lemondani az evésről).
Szerintem dietetikus és esetleg pszichológus tudna segíteni, persze ez csak az én gondolataim. Nem biztos, hogy ezzel tudtam segíteni, de én így látom. 28/N
Anyukád olyan, mint a nővérem. Tök jó lenne neki soványnak, de tenni lehetőleg semmit se kelljen érte.
A nővérem is mindig a genetikára fogja és azért nem diétázik sose, a mozgásra meg mindig ráfogja, hogy fél, hogy kimegy a bokája...
Ő is mindig azt mondja, hogy nem eszik sokat, de ez nem igaz. Volt olyan nap, hogy a munkába (ülőmunka) reggelire 6 franciakrémest vitt be, ebédre meg rendelt két 32 centis pizzát... Na én ezek után nem gondolom, hogy annyira keveset enne.
Amikor jön a nyávogással, hogy jaj de jó bárkinek, új hogy sovány, már meg se hallgatom.
Borzasztóan sajnálom. Nem tudsz mit tenni. Elhatározás nélkül nincs eredmény. Anyukádban nincs elhatározás, csak a "kéne" (Nem kéne ennyit enni, fogyni kéne stb.). Ez semmi.
Sajnos ilyen az anyósom és a nővérem is. Sorra járják az orvosokat pajzsmiriggyel (ezt azért, hogy lehessen mire fogni), refluxszal, vérnyomással, fájó ízülettel, de amint bárki azt mondja nekik, hogy fogyni kéne, lebunkózzák az orvost és keresnek mást.
Tényleg nem tudsz rajta segíteni. A férjem az anyjánál le is zárja a témát, nem foglalkozik vele. Ha az anyja előadja a panaszait és a "kéne" mondókáit, a férjem csak annyit válaszol, hogy "százszor elmondtam már a megoldást, hagyjuk ezt a témát". 40 éve túlsúlyos.
A nővéremnél egyáltalán nem beszélünk erről. Sportember volt, de ahogy megszületett a 2 gyereke, teljesen elhagyta sajnos magát. Tudná a megoldást, fogyott már sokat.
Szóval én a helyedben elengedném a dolgot. Nem tudsz helyette lefogyni. Ha panaszkodik neked, annyit mondanék, hogy "szívesen segítek, de csak akkor szólj, ha már kész vagy megfogadni a tanácsaimat"
Köszönöm, hogy írtatok. Mostantól nem beszélek vele erről a témáról, ha felhozza, megmondom, hogy letudnál fogyni, ha akarnál.
De úgysem tudom megállni, hogy ne aggódjak, meg ne próbáljam jó irányba terelni.
De amikor már az agyára megyek, azt szokta mondani, hogy ő a saját pénzén vette, meg, hogy ennyit megérdemel, ne akarjam megmondani neki.
Olyankor már én is csúnyán visszaszólok, hogy igazad van, edd meg az egész zacskó chipset, az egész tábla csokit, úgyse akarsz lefogyni, úgyse érdekel téged ez az egész, csak ne tedd az ártatlant, hogy te aztán nem tudsz lefogyni.
Ilyenkor persze én vagyok a bunkó. Tényleg az vagyok. De nem tudom mit tehetnék.
Na jó, köszi nektek, bár nem vagyok előrébb, fáj a szívemnek ez a helyzet, de ez van.
Abszolút igaza van mindenkinek, aki írta, persze nyilvánvaló is, hogy anyukád nem akar lefogyni. Amíg benne nem születik meg ez az elhatározás, addig rettenetesen nehéz lesz az egész, ha csak nem lehetetlen.
De amúgy ezt már mondtad neki, hogy aggódsz érte, hogy nem sokáig lesz így veletek? És hogy elgondolkozhatna esetleg ezen ő is, ha szeretné látni pl. az unokáit?
Egyébként ezzel, hogy kb. minden nap elmondod neki, hogy ne így, hanem úgy, tudom, hogy jót akarsz, de adott esetben csak súlyosbítod a helyzetet, jobban stresszel az egészen.
Ha egyébként a testvérével ez eszükbe jut (mint gondolom minden normális, extrém túlsúlyos embernek), hogy de jó lenne 60 kilóval könnyebbnek lenni, akkor valahol motoszkál ez benne, csak nincsen semmi elhatározás. Az is nyilvánvaló, hogy a kritikus hangnem és a noszogatás nem ér semmit nála, másfelől kell megközelíteni a dolgot.
Sétálni nem akar menni, hiába hívod - akkor kérdezd meg, hogy mit tehetsz érte, hogyan tudsz segíteni? Lehet, hogy elküld, hogy sehogy, hagyd békén, akkor x naponta tedd fel újra a kérdést, és erősítsd meg, hogy nagyon szereted és csak segíteni szeretnél, mert tudod, hogy sikerülni fog neki. Ha mindig elküld, biztosítsd arról, hogy rendben, tiszteletben tartod ezt, és békén fogod hagyni, de ha úgy érzi készen áll, akkor te ott vagy és mindenben támogatni fogod (aztán lehet, hogy ez az idő sosem jön el "magától", de ha már túl hosszú idő eltelt, akkor ismét valami új stratégiát kell keresned)
Addig talán amit még tehetsz, hogy felajánlod, hogy főzöl helyette valami finomat vagy együtt főztök.
Menj el te a boltba, vegyél zöldséget/gyümölcsöt és próbáld valahogy becsempészni az étrendjébe.
Mikor tudod, hogy elkezdene nassolni, ülj le vele beszélgetni, igyál vele te is kávét/teát.
Egyébként szoktatok együtt reggelizni/ebédelni/vacsorázni vagy mindenki külön eszik?
Szóval ez mind csak egy ötlet, és őszintén szólva, kis esélye van, hogy valamelyik működik, mert a vége mindig az, hogy anyukádnak kell igazán ráébrednie az egészre, és csak ő tud változtatni a helyzetén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!