Voltatok már kavitációs zsírbontáson? Mi lett az eredmény? Hány alkalommal voltatok?
"Egyéb kívülálló véleményekre - olyanokéra, akik nem voltak, de szerintük ez hülyeség, stb - nem vagyok kíváncsi! Köszönöm szépen!"
Pedig hülyeség.
Amikor a tvben a celebek különböző terápiákra, csoda rezgető/villogó/mágneses fogyasztó gépekre esküdöznek, akkor ők két legyet ütnek egy csapásra. A módszerhez adták a nevüket,ezért nem kevés pénzt kapnak. Bekerülnek a hírekbe, ez nem kis reklám.
Nem tudom, hogy hol láttad ezt a módszert, de ha ilyen helyen, esetleg ismert arccal reklámozva, gyanakodj!
"Az UltraContour technológia úgy lett kifejlesztve, hogy csak a zsírsejteket roncsolja, sértetlenül hagyva a kritikus környező struktúrákat, mint a bőr, az erek, idegek és a kötőszövet. A szétroncsolódott zsírsejtek biztonságos eltávolítása a szervezet természetes fiziológiai és metabolizációs mechanizmusai keresztül történik."
Tudom hogy nagyon tudományos, és nehezen leírható szavak vannak benne, plusz teljesen logikus első olvasatra.
Kicsit segítek.
Kavitáció: A kavitáció egy fizikai jelenség, mely akkor következik be, ha egy anyag folyadék fázisból hirtelen gáz fázisba megy át a nyomás esése következtében.
A metabolizmus lényegében anyagcserét jelent, csak ugye így kell írni mert rohadt tudományos. A metabolizmus lehet építő, lebontó folyamat, ebbe ne menjünk bele.
Nem akarok mindent megmagyarázni, de megpróbálom leírni érthetően:
A ZSÍRSEJTEK RONCSOLÁSA NEM JELENTI AZOK LEBONTÁSÁT IS. NEM FOGNAK A ZSÍRSEJTEK A KÖZPONTI IDEGRENDSZER UTASÍTÁSA NÉLKÜL A MÁJBAN "KIÜRÜLNI". AZ UTASÍTÁST AKKOR ADJA KI AZ IDEGRENDSZERÜNK, HA AZ ENERGIAIGÉNY MAGAS ÉS A TÁPLÁLÉKBEVITEL ALACSONY, ÍGY KIALAKUL EGY KALÓRIA DEFICIT.
Ez a módszer kamu. Kamu kamu, és kamu. Lehet hogy egy kívülálló véleménye nem érdekel. De ha van egy csöppnyi eszed, megfontolod amit írtam.
Köszönöm a válaszod. Nem reklámban láttam.
Ennek ellére, továbbra is kívámcsi vagyok, hogy akik részt vettek ilyen kezelélse, azoknak mi a tapasztalata. Két illetőt ismerek, akik voltak ilyen kezelésen, az egyik egy adott területről 7cm fogyott, a másik pedig 10-et, de szeretném tudni, hogy ez valami egyedi eset volt-e, vagy más is fogyott tőle.
Szülés után maradt rajtam itt-ott pár centi, de nem arányosan, hanem csak egy-két helyen. És akármennyire sportolok, vagy diétázom, az agyam nem karaja azt az utasítást adni, hogy pontosan a fenekem melletti részről tűnjön el az a zsírpárna. Erre lenne jó megoldás a zsírleszívás, de azt nem akarom.
A zsírleszívás tényleg csak a legvégső esetben jöhet szóba, jól döntöttél.És az hogy nem a könnyebb megoldásokat keresed egyből, őszintén mondom, nagyon meglepett. Sport, diéta... nem mindenki ezzel kezdi.
Az az igazság, az utolsó pár kilót leadni, azt a kis felesleget a legnehezebb "elhagyni". Milyen diétát , milyen mozgást csinálsz? Lehet ott van a baj.
Nekem is van ismerősöm aki ilyesmire jár (talán ugyan erre), és ő is mondja hogy hány centit változott. Én SEMMIT nem látok rajta. Egész életében gyógyszerekkel, masszázzsal, fényterápiával, vízhajtókkal, stb ért el "eredményeket". Évente 3-4X látom, és 10 éve ugyan olyan kövér. Ha nem kövérebb.
Ha esetleg leírsz pár dolgot a mozgásról, diétáról, itt sokan tudnak segíteni. Tudom a kérdés nem erre irányul. Tudom, nem ez érdekel :)
De beválhat amit itt mondanak. Ez a módszer meg.... maradjon az utolsó előtti próbálkozás :D
ezzel az a gond, hogy a kezelés után lehet hogy pár centivel kevesebb leszel de utána az vissza is megy. jó is lenne ha ilyen egyszerűen lehetne fogyni. szerintem akkor nem lennének gazdag elhízott emberek.
amúgy meg olyan nincs hogy nem tudod diétával és sporttal leadni. valószínűleg nem jól csinálod. vagy a diéta rossz vagy a sport nem elég vagy nem elég intenzív.
Heti 2x járok aerobicra, egyszer meg hot ironra. Nem eszem kenyeret, cukros kaját, eszem viszont sok zöldséget-gyümölcsöt, halat, csirkét, pulykát, és iszom napi 3l vizet. Alkoholt nem iszom. 3 hónapja szültem, eddig 22 kg ment le. Igazából nem érdekel, hogy hány kg vagyok, de a régi cuccaimat még mindig nem tudom hordani, mert a "lovaglónadrágom", és egy kis kötényhasam maradt.
Az utolsó válaszadónak üzenem, hogy ennyire ne legyen
magabiztos, mert igenis van olyan, hogy nem megy le valahonnan, valószínűleg még nem szült gyereket. Egyedül nevelek egy 3 hós gyereket, mellett dolgozm, heti 3x járok edzeni, ennél többet nem tehetek. Pont az ilyen kommentekre nem voltam kíváncsi.
A heti 3 edzés lesz kevés első olvasatra. DE. Be kell látnunk, hogy nem mindenkinek van ideje eljárni edzeni heti 4-5X. Esetleg ha otthon kitalálnál valamit, de nem könnyű egy ilyen kis gyerekkel. A -22 kilóhoz gratulálok.
A "kötényhas" az egy komoly probléma lesz, nem tudom orvos, ezen belül plasztikai sebész látta-e. Én úgy tudom, ha nagyon megereszkedett a bőr, már csak ő segíthet.
Esetleg csökkented még a szénhidrátokat, és kicsit többet próbálsz mozogni. 3 hónapos gyerek mellett ezt művészet kivitelezni. Én szobabicikliztem itthon, napi 40 percet, körülbelül 120as pulzussal, az nem egy őrült tekerés. De nekem nem kellett háztartást vezetnem, stb.
További sok sikert kívánok! Jó látni, hogy teszel az egészségedért, és hogy helyesen diétával, és mozgással teszed azt.
Köszi, majd én eldöntöm mire költsem apénzem. Továbbra sem vagyok kíváncsi olyan válaszokra, hogy mások szerint, akik sose próbálták, mit ér, és továbbra is arra vagyok kíváncsi, hogy aki volt ilyen kezelésen, annak milyen tapasztalatai vannak.
Kérlek kíméljetek meg az ilyenektől, a kérdés nem az, hogy "mi a véleményed", hanem hogy "mi a tapasztalatod".
Köszi
Sziasztok,
Gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat. Nemrég vettem bérletet kavitációs ultrahang kezelésre. Ebben nyirokmasszázs, köpölyözés és testtekercselés is van. A masszőr nagyon kedves és látszik, hogy érti amit csinál. Nem hiteget semmivel és már az első alkalommal elmondja, hogy diétával és mozgással kiegészítve igazán hatásos a kúra. Nekem nagyon bevált. Nem csak cm-eket csökkent pl. a combom, de sokkal feszesebb lett a bőröm is. Csak ajánlani tudom. Budapesten van a szalon (XI.ker.).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!