Hogyan fogyhatnék le újra? Úgy érzem, kezdek megőrülni!

Nem miattuk/értük érnék el változást, de akkor látom nem volt egyértelmű a posztom. Egyszerűsítek: Mentálisan olyan elb*szott vagyok, hogy szükségem van valami, legalább szóbeli támogatásra. Barátokat úgy értettem, hogy mikor kondiba mentünk, támogattuk egymást (akár 10× jött a "Na mégegyet aztán vége!", a "nem fog menni"-re a "Kuss és csináld", stb), párt nézve az elismerés, hogy "Tök jól nézel ki", vagy a "Tök jó látni, hogy jobban érzed magad", stb. Egész szájbakúrt életemben csesztetve voltam, minden sz*rért én voltam a hibás. Egyszerűen nem vagyok olyan, mint mondjuk te, hogy minden/legtöbb dolog menjen magamtól. Igen is sok olyan dolog van, amiben Szükségem Van arra, hogy valaki támogasson. Ha csak rajtam múlt volna, már rég nem lennék itt, ezzel kapcsolatban pszichiátrián is voltam már. Olyan, mintha lenne egy könyv(a testem), ami már rég szét akarna foszlani, de az olvasó ('én') még olvasni akarná. Ez az, amiben kell, hogy támogassanak, hogy legyen motivációm/hitem abban, hogy van értelme az életemnek, hogy van miért élni. Mert? Szerinted rosszul látom? Ötletem sincs, hogyan verhetnék magamba egy minimális motivációt, önbizalmat, önbecslést a(z) (orvos által diagnosztizált) mentális betegségem/rendellenességeim ellenére. De ha másképp nem, akkor egy ilyen példával élnék: Ha egy beteg emberbe segítség nyújtás helyett belerúgnak mások, egyértelműen gyógyulás helyett a "megkönnyebbülést" kívánja, de ha van felé akár csak néhány jobb szó, segítő kéz, stb, már nem úgy fekszik le, hogy "bárcsak holnap véget érne", hanem úgy, hogy "bárcsak holnapra jobban lennék". Épp ezért kértem/kérek segítséget, mert ha csak és kizárólag rajtam múlna, akkor már nem múlna. A franc se akarja szedni a gyógyszereket, járni kezelésekre és még ezt is csinálni. Ja, persze, van akinek nehezebb, van akinek ezerszer rosszabb. Nem vagyunk egyformák. Lehet, hogy majdnem egy évszázaddal ezelőtt még mentek háborúzni és kibírták és végig csinálták, ami ma nem így lenne. Lehet, hogy évmilliókkal ezelőtt az ősember meg tudta azt tenni, hogy barlangban lakjon a mai civilizáció nélkül, mai ember már nem biztos hogy kibírná. Érted mire gondolok? Én felfogtam, hogy az én életem, én egészségem, én jövőm, de muszáj, hogy kapjak valami támogatást mégha csak annyi is, ahogy haverom mondta annó, "kuss és csináld mert megöklözlek" (érdekes humora volt, épp ezért is bírtuk sokan). Nem megsérteni akarok én ezzel senkit, csak megértetni azt, amit mondani akarok/ami bennem van, ami őszintén szólva legtöbször mocsok nehéz.

Esetleg egy olyan példával tudnám éreztetni mégjobban, hogy mennyire nincs rendben idebent (most képzel azt hogy a fejemre mutatok) sokminden: Amikor megcsörren/megrezzen a telefon, úgy érzem nehezebben kapok levegőt, kicsit remegni kezdek és enyhén dadogni és folyamatosan az ismétlődik bennem, hogy "Ki az isten hív már megint és minek?", pedig jó, ha hetente egyszer hív valaki.