Stagnálhat a fogyás, ha TÚL KEVÉS kalóriát viszek be?
Eddig sport nélkül: 1200 kcal/nap
Most heti öt sporttal: 1400 kcal/nap
Mióta elkezdtem a sportot stagnálok, lehet azért, mert ez túl kevés kalória ennyi mozgáshoz?
23/L (165 cm/65 kg)
Pedig ennyit viszek be. Nekem ilyen a szervezetem. Kérdeztem erről a háziorvosom, ő is megerősített benne, hogy lehetséges. (Az ő fia is ugyanígy van és teljesen egészséges.) Naponta 2x szoktam enni, délután mikor hazaérek, meg este vacsorára még valami kisebb adagot. Mondjuk sportolni nem igazán sportolok, naponta úgy 4-5 kilométert sétálok munkába menet, ott szinte egész nap totyorgok, de mást mozgást nem csinálok.
De a féltesóm meg az én szöges ellentétem ilyen téren. Ő is fiú, 3 évvel idősebb mint én, 190 centi és 70kg úgy, hogy naponta 1 teljes kilós kenyeret megeszik szendvicsként reggelire és amíg munkában van, utána meg még legalább egyszer eszik egy tányér kaját ha hazaért. Ő így tudott felhízni 62 kg-ról 70 kg-re, és ezen a tömegen meg is állt egy ideje, tehát neki kb. 3500 kalória kell a súlytartáshoz.
#6: Tegnapi étkezésem: 1 tányér bableves + 1 közepes szelet rántotthús rizzsel. Este pedig 1 szendvics, egy negyed fej salátával. Bableves internet szerint 390 kcal, rántotthús 220 kcal, rizs 360 kcal. A szendvicset passzolom hogy mennyi, 2 egész szelet kenyér, vékonyan megkenve az egyik vajjal, 1 rétegben téliszalámi, + berakva jó sok saláta. Szendvics nélkül volt 970 kcal elvileg.
Általában ennyit szoktam enni. Tavaly kb. 2 hónapon keresztül számoltam mindig, hogy mennyi kalóriát viszek be. Akkor volt az az 1000-1200 amit írtam. Azóta nem számolom, de ugyan annyit eszek mostanában is. Meg nem csak mostanában, már úgy 5 éve így élek, így étkezem. 100 kilós tömeget asszem 9. osztályban értem el, akkor voltam is kivizsgáláson ezzel, mert mikor elmondtam az iskolaorvosnak hogy mennyit eszek, akkor fenn akadtak a szemei (kb. ugyan ezt mondtam el mint amit most leírtam). Elküldött mindenféle vizsgálatra, minden tökéletes lett, így utána annyit mondtak, hogy az én szervezetemnek kevesebb energiára van szüksége, így erre majd oda kell figyelnem a jövőben is. (Meg annyit tettek hozzá, hogy a vitaminokat, tápanyagokat táplálékkiegészítővel kellene bevinnem, mert a normál étkezésem során nem tudok eleget bevinni.)
Amúgy ehhez a témához kapcsolódik: tavaly beszélgettem erről a háziorvosommal, ő azt mondta, hogy "szerinted miért vannak extrém kövér emberek? Nem csak azért, mert sokat esznek, hanem mert az átlagtól eltérő genetikával rendelkeznek. Ahogy neked is, az ő szervezetük is kisebb energiaigényű, emellé ha még társul egy kis hormonális probléma vagy a megfelelő önkontroll hiánya, akkor könnyen 300kg felett találja magát az ember." Nem biztos hogy szó szerint így mondta, de ez volt a lényege.
De hogy ne legyen ennyire OFF a hsz-em: továbbra is azt mondom, hogy ha nem indul be hamarosan 1400 kcal-val a fogyás, akkor tovább kell csökkenteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!