Így hogyan javítsak az étkezésemen?
Nagyon sokat híztam, pontos számot nem tudok, de egy 10 kilót biztosan. Nem is érzem jól magam, szinte mindig felpuffadok és fáj a hasam. Szerintem nem eszem túl sokat, viszont a minőségében vannak gondok. Rosszul étkezem, ezt magam is látom, viszont nem tudom, hogy hogyan kellene változtatnom rajta.
Reggelizni pl. kapásból nem szoktam. Próbálkoztam vele, hogy korábban felkelek és szorítok rá egy kis időt, de egyszerűen nem bírom (este sem tudok korábban lefeküdni és reggel már megyek az egyetemre), illetve reggelente nem is kívánok semmit, nem esik jól semmilyen étel vagy ital.
Napközben az egyetemen vagyok, ahol az óráim miatt nincsen lehetőségem ebédelni. Ilyenkor vagy nem eszek semmit addig, amíg haza nem érek (általában 5-6 óra körül) vagy veszek valamilyen péksüteményt/szendvicset/gyümölcsöt/joghurtot és azt megeszem egy szünetben. Étel hűtésére vagy melegítésére sincsen lehetőség, tehát magammal vinni is csak olyanokat tudok, amik kibírják a táskámban. A hideg főtt ételt nem bírom megenni (kihánytam), ahogyan próbálkoztam pl. salátával is, ami szépen összeszottyadt és undorító szaga lett, mire meg tudtam volna enni, úgyhogy annyira az sem jött be.
Általában, ha hazaértem eszek valami főtt ételt (hétköznapi ételekre kell gondolni-húsok, köretek, tészták, zöldséges ételek, saláta, levesek, főzelékek stb.) vagy esetleg ennek hiányában valami hideget (pl. saláta, szendvics, müzli). Nincsen konyhánk, tehát nem tudok pl. tojást sütni vagy bármi egyebet főzőcskézni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
nem tudom hogyan pakoltal magadra 10 kilot napi egy kajalassal, ha nem egy fel okrot vagy konder tesztat zabalsz be. amit leirsz az kb 1000 kaloria. nasi? csoki? cukros udito? ilyenek nem figyelnek be? mert 1000 kaloria mellett nehezkes hizni....
a hus rizzsel v fott krumplival tokeletes, vannak teljes kiorlesu tesztak es pekaruk is. este beaztatni tejbe v joghurrba zabpelyhet, reggelre jol megszivja magat es megcsinalni is kb 5 perc. vagy megcsinalod reggel es orak kozott megeszed.
de meg mindig nem jon ki a matek, h mitol hiztal meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az előzőhöz annyit tennék hozzá, hogy ha ebédre gyümölcsöt vagy joghurtot eszel (amikben alig van kalória), egyél hozzá olajos magvakat is, pl. mandulát. Ha zabkását viszel, abba is tehetsz magokat. Sok hasznos anyag van bennük és laktatóak, a tanulást is segítik.
Este pedig mindenképp egyél valami fehérjedúsat, hús, túró, sajt. Merülőforralóval egy kis lábasban tojást is tudnál főzni néha. Ezekhez mindig egyél egy rendes adag zöldséget, bármilyen formában. A péksüti helyett jobban jársz egy szendviccsel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!