Ako tobb muszakos munkarendben dolgozik, az hogy kivitelezi a fogyokurat?
Úgy, hogy nem fogyókúrázni kell, hiszen az egy kúra, ahogy a nevében is benne van, egyszer véget ér, utána mi lesz veled? A 90 napos meg aztán rengeteg hiánybetegséget okoz. Próbáltam egy hónapig, mikor még én is mazsola voltam e téren, hidd el, hogy nem leányálom. Főleg az a része, amikor a gyümölcsnap után víznap jön. Két napig jóformán semmit nem eszel. Menj úgy dolgozni, vagy egy családi ebédre, fagyizni a barátokkal. Sok sikert hozzá!
Életmódváltás, kalóriadeficit, napi 30-60 perc mozgás, és semmit ne vonj meg magadtól, csak kevesebbet kell enni belőle. Nem értem ez miért nehezebb megcsinálni, mint az ilyen-olyan megvonásos diétákat, amikkel itt sikertelenül próbálkoztok.
Úgy, hogy kevesebbet és kalóriaszegényebb, rostban gazdag ételeket eszik, és többet mozog.
Neki is 3X8 órából áll a nap, és ugyanannyi kalóriát éget el a szervezete, mint más, hasonló aktivitású embernek. Csak a váltott műszak mellett sokkal nehezebben piheni ki magát.
Sehogy!
És aki szerint lehet kivitelezni, az soha nem dolgozott még le 12 órás műszakokat éjszaka és család mellett.
Nappal nem lehet pihenni.
Az össze-vissza beosztás mellett meg nem lehet tervezni.
Válts!
Aki hízékony, annak az éjszakázás nem tesz jót, de senki másnak sem egészséges....
Sajnos ez igaz
Nekem sem ment :( az a diéta ami normal munkarend mellett ment csodasan be kellett állnom 3 műszakban mégis látszik Híztam pedig nem eszem többet és többet is mozgok valamivel
Engem is érdekelni tanács Miz lehetne tenni
Egyszer eszem egy nap. 100 gramm fehérje, 100 gramm zsír és sok zöldség. Ez 10 órára eltelít, még úgy is, hogy nehéz fizikai munkát végzek.
Lehet lepontozni🙉
Inzulinrezisztensnek nem opcio az egyszeri evés ha ezt tenné cukorbeteg lenne hamarosan
Pedig úgy vártam Enis valami okosságot
Azt tálaltam ki hogy teljes kiőrlésű kenyeret eszem. No péksüti, cukros üdítők. Mindent eszem amit eddig csak kevesebbet. És nem nasizom.
Inkább joghurt és gyümölcsök. Nem az a célom, hogy 1 hónap alatt leadjak 10 kilót. Szépen lassan is elég. Mondjuk havi 1 kg, esetleg másfél. Egyszer már sikerült így 8 kg-tol megszabadulni. 7 hónap alatt. Tudom hogy nem sok, de én örültem mert meg sosem tartottam ki.
Csak egyéb okok miatt abbahagytam akkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!