Van aki mindig halogatta a válást? Mi adott erőt, hogy megtedd?

Pedig meg kell tenni egyszer, szar lesz. A gyerekeidnek kell megértenie, hogy miért történik - és elfogadni a várható életminőségromlást. Persze ez jól is elsülhet, nálunk az egyik legszegényebb év az apám trónfosztását követő év volt, karácsonyra ruhák voltak meg ilyesmi - de mégis az egyik legjobb karácsony volt. (Bár 2020 még zordabb lesz...)

De ezt meg kell érteniük.

Én sajnos elváltam, de nálunk nagyon zavaros helyzet volt. A párom csalt egy ideje, és végül már értelmetlen volt egy fedél alatt élni. Nálunk is vannak gyerekek, nagyon megviselte őket, és hosszú évek után is mondhatom: nem jó elválni. Nemcsak a gyerekek miatt. Szerintem meg tudtuk volna oldani a felmerült problémákat. És az a baj, hogy ugyanezekkel a problémákkal később mással is ugyanúgy meg kell harcolni esetleg (nem a megcsalásra gondolok), mivel egy házasságban mindig kell, hogy a társak figyeljenek egymásra. Ha felüti a fejét a kifele nézés, akkor már elindul egy lejtő, meg egy bebeszélés, hogy ez lesz a megoldás. Ennek lehet következménye egy ugyanolyan rossz kapcsolat, csak már abban benne lesz az elválás elfogadása... és amikor már mindkét fél öregszik, egyre nehezebb egy újabb valakit elfogadni, vagy magunkat elfogadtatni. Az ilyen személyekből lesznek a keserű öregemberek, akik mindenkibe csalódtak.

Persze a jelenlegi állapot sem jó, mert most nyilván felmerül a kérdés, hogy "akkor maradjak egy boldogtalan kapcsolatban?".

Szerintem mindegyik felet megviseli a válás... ha az egyik megcsaló fél, szerintem őt is. Nálunk is ez volt... tablettákon élt, mert a saját lelkiismeretét kellett fojtogatnia, és mindenkinek bizonygatni, hogy neki volt igaza. Persze senki nem hitt neki, mert a tények makacs dolgok. Az én szempontomból rossz volt a válás, de ma is ugyanúgy ellenzem, pedig most elvben szabad vagyok. De egy válás az ember életében mégiscsak kudarc, és amikor már egyszer megtörtént, akkor nehéz egy másik személyt ugyanazzal az ártatlansággal nézni, mint a legelsőt. Ezen túl lehet lépni egy fokig, de amikor ott vannak a közös gyerekek, akkor az embernek mindig eszébe jut, hogy valami olyan szakadt el, aminek nem kellett volna.

Nálunk az exfeleségem megcsalt ezért döntöttem a válás mellett. De nekem is sokára sikerült mire valóban rászántam magam, kb 1 év telt el...

Ami miatt végül mégis sikerült, hogy tudtam sosem lesz vele jó kapcsolatom, nem csak a megcsalás miatt, hanem mert az évek alatt egyre jobban olyan irányba változott ami számomra taszító egy emberben. Nem akartam az állandó stresszt amit a rossz kapcsolatban át kell élni. Nem akartam leélni úgy az életem hogy boldogtalan vagyok, mert csak ez az egyvan. Igaz tudtam ha válok akkor biztos nem lesz párom nagyon sokáig, vagy soha többé, ez be is igazolódott, majdnem 4 éve egyedül vagyok. De nem bántam meg, ma is megtenném.

Ami még segített hogy magamban nagyon sokat gondolkoztam ezen, folyton úgy gondoltam erre hogy már tégy hogy válunk, és elkerülhetetlen, nem halogatom megteszem. Végül közöltem vele, természetesen én voltam a hibás, a legutolsó féreg... :D

Mindenképpen jobb hogy nyugi van most, és a gyerekeknek is az a jó ha nem úgy nőlnek fel hogy veszekedést látnak nap mint nap... Ne az legyen normális hogy a két szülő úgy él hogy veszekednek, vagy épp egymáshoz sem szólnak...