Van itt olyan, aki a rokonok miatt vált el?

Majdnem elváltunk... Férjem anyja azt hitte, neki szültem a kisbabám, ráadásul azt képzelte, hogy én valami fajbéna hülyegyerek vagyok, aki képtelen ellátni egy kisbabát, természetesen csak ő tudta hogyan kell jól ellátni.

Jó nagy hülye voltam, az elején tűrtem, állandóan itt volt, de számomra nem volt igazán segítség, mivel a háztartásba nem segített be, ő csak babázni jött. Egyszer csak feleszméltem, hogy Jézusom, elment három hét szülés óta, és úgy igazán hármasban a férjemmel meg a babámmal nem is töltöttünk időt, mint család!

Megkértem férjemet, szóljon az anyjának, hogy heti max kétszer jöhet, és mi mondjuk meg hánykor. A férjem nem értette meg, hogy miért 'vagyok ilyen önző szemét, ne akarjam tiltani az unokát, joga van blabla stb "

Nagyon összevesztünk. Komolyan azt mondtam neki, hogy költözzön az anyjához akkor, én nem kerülgetek egy általam pár éve ismert nőt, tejtől csöpögő mellekkel, fájó gátmetszéssel, meg amúgy is miért kéne magyarázkodnom, hogy hármasban szeretnék lenni a családommal, és különben is ne forgassa ki a szavaim!

Kemény menet volt, azt hittem hibát követtem el, hogy férjemnek szültem, nem így ismertem meg.

Végül mellém állt. Anyós azóta kevesebbet jön, és megtanult tisztelni.

Nálunk ugyanaz történt mint a #2es válaszolónál, pár extra plusz még volt, mert alapjáraton gyökér az egész családja, anyós féltékenykedett az én anyámra ha itt volt, hívogatott, sértegetett engem, és amikor páromnak szóltam erről akkor én reagálom túl stb.

És azt hitte mindent jobban tud, de a gyereket pl megfogni se tudta helyesen, 3 hónaposan már elkezdte volna etetni meg ilyenek..

Aztán egyik nap amikor feljött anyósom és én elmentem fodrászhoz, rábíztam a gyereket apára-anyósra, arra jöttem haza hogy párom sörözik a teraszon, mama meg a gyerek száját csókolgatta a herpeszes ajkaival, apát leüvöltöttem de megintcsak túl reagáltam szerinte, szóval felöltöztettem a gyereket, összepakoltam a ruháinkat, megmondtam apának, ha sikerült tököt növesztenie és képes felfogni hogy a gyereknek mi jó mi nem, akkor keressen meg, és hazaköltöztem.

Beszélgetünk, jön a fiamhoz, de én rájöttem hogy kevésbé vagyok stresszes mióta hazajöttünk a szüleimhez. Könyörög, ígérget, de még mindig képtelen arra, hogy kiálljon mellettem/tünk az anyjával szembe. Vagy pl neki belefér az, hogy úgy vigyáz a gyerekre hogy közben lecsuszik a sör.. ha baj történik és vezetni kell??

Nah, meg hát azért velem se volt a régi egy ideje, nőnap, anyák napja, szülinapi köszöntés 0, kimozdulni csak ha van pia is, ha grillezni megyünk ne kocsival mert ha más ihat ő is akar.

Fodrász, kozmetikus, edzés amikor csak lehet, de egy dicséretet nem kaptam,

Anyja kritizál, tesója, mindenki csak beszólni tud, ő meg ül kussba, egyszer se állt ki értem, ha gyerekkel valamit csináltak, ami ártó, akkor se, pedig tudja hogy a 4 hónapos kisbabát nem etetjük paprikás krumplival..szóval... nem volt már jó társ, de ezeket lenyeltem, de az hogy a gyereknek se jó apja az már olyan ok, ami engem indulásra késztet.

Szóval nem, és nem is hajlok a békülésre hogy őszinte legyek.