Anyukam folyton sir, hogy segitsek rajta?

Ne figyelj rá, külömben téged is elüldöz maga mellől. Őnző, és azt akarja, hogy mindenki csak vele foglalkozzon. Ha látszólag nem törődsz vele, akkor rászánja magát a gondolkodásra.

Azon te sem segíthetsz, aki biztos benne, hogy jól van.

Előbb nézzünk Téged. Alaptörvény sajnos, hogy a gyerek nem tud segíteni a szülők gondjain. Hiába vagy már felnőtt, a szüleid mindig a szüleid lesznek és az ő szintjükön keletkező saját felnőttkori, párkapcsolati stb. problémáikra semmilyen hatással nem tudsz lenni. Persze sokszor a szülők ösztönösen azt próbálják elhitetni a gyerekeikkel, hogy tőlük várják a megoldást, nekik kell foglalkozniuk velük (sokszor a saját házastársuk helyett, ha meg elváltak, akkor egyértelműen ahelyett). Ilyenkor a szülő szerepcserére kényszeríti a gyereket, azt várva, hogy a gyerek gondoskodjon róla érzelmileg, de továbbmenve akár menedzselje az életét anyagilag is vagy más területeken. Erre szolgálnak az olyan öntudatlan trükkök, hogy mutatják a gyereknek a fájdalmukat, elesettnek mutatják magukat, megjátsszák, hogy nem boldogulnak a dolgokkal egyedül, vagy továbbmenve azt az érzést keltik a gyerekben, hogy az nélkülük semmire sem megy, rájuk szorul stb. Azon helyzeteknek az oka, amikor a gyerek kissé túl sokáig él együtt a szülővel, nem feltétlenül az, hogy a gyerek kényelmes, hanem sokszor a szülő köti gúzsba vagy azzal, hogy megjátssza azt, aki mindjárt feldobja a talpát, mihelyst a gyerek elköltözik, vagy annyira rátelepszik az életére, hogy a gyereknek semmit sincs joga csinálni, vagy elhiteti vele, hogy a gyerek dobja fel a talpát, ha elköltözik. Ezek csak a legegyszerűbb példák.

A probléma az, hogy az ilyen szerepcsere állatira megviseli a gyereket. Ráterhel egy olyan felelősséget, ami nem az övé, ráadásul csak azt fogja látni, hogy a feje tetejére is állhat, a szitu nem változik. Ez egy eléggé lélekőrlő dolog, a szülő részéről meg elképesztően etikátlan! Sajnos ez nem marad következmények nélkül, keményen rányomhatja a bélyegét a gyerek jövőjére. Szerencsére Te már idősebb vagy annál, hogy konkrétan lelki nyomorékká tegyen hátralévő életedre, de a depresszió és zavartság indokolt és érthető tünetek és ha ezt a terhet tovább viszed, akkor romolhat is a helyzet. Ismerek olyan harmincas éveiben járó férfit, akinek szintén egyetemi évei alatt váltak a szülei, az anyja ugyanígy csak ott zokogott hónapokon keresztül, vele összezárva. Azóta is úgy emlékszik erre az időszakra, hogy életének a leggyötrelmesebb, legrombolóbb szakasza volt, ami irtó destruktívan hatott a későbbi életére is, hogy a mai napig nem tudta feldolgozni, haragszik az apjára, hogy otthagyta őt "vigasznak", az anyjára, hogy nem volt benne annyi, hogy akarjon kijönni ebből és kérjen szaksegítséget ahelyett, hogy a kiszolgáltatott gyerekére terhelné. Nézz szembe a dolgokkal: édesanyád nagyon felelőtlenül viselkedik Veled és ez mély nyomot hagyhat az életeden. Nézz szembe azzal, hogy ahogy Te is tapasztalod és ahogy már ezer ezzel foglalkozó szakirodalom ezt leírta, gyerekként nem tudsz az édesanyád pszichoterapeutája, vigasza, segítője lenni.

Nézzük édesanyádat. Valószínűleg ő ezt "élvezi". Nyilván az, hogy sír, nem ezt sejteti, de azért az legyen intő jel, hogy nem változik semmi. Ő most szépen belekerült egy önsajnáló áldozati játszmába. Itt semmi nem számít, csak Ő, csak az Ő Fájdalma, senkinek nincs értéke, nem érdekes, hogy Te ebbe belerokkansz. Pontosan azt játssza, amit az előző tipikus játszmák között leírtam, sajnáltatja magát és azt akarja elérni, hogy folyamatosan vele foglalkozz. Ahogy kommunikál róla, az fehéren-feketén ÉRZELMI ZSAROLÁS (vádol, hogy nem gondolsz rá). Az, hogy Te fogod kézen, mint egy óvodást és csinálsz vele programokat, ez messze kimeríti azt a káros szerepcserét, amit említettem. Te vagy az édesanyja, ő pedig a gyereked. De értsd meg, hogy így nem fogsz tudni elindulni az életben. Ő belekényelmesedik abba, hogy van egy anyukája, aki - mivel fiatalabb nála - valószínűleg tovább fog élni, tehát ő élete végéig be van biztosítva. Ez rendkívül szomorú dolog és egy anya részéről teljességgel elfogadhatatlan. Sajnos ő az önző, nem Te. De ő nagyon. A legkiábrándítóbb ebben az, hogy ölöd bele az energiát, ezzel megtanítod őt, hogy igen, Téged kötélen rángathat. Ha lekonyul a szája, már rohansz rögtön, hogy szórakoztasd. Ha ennek nem vetsz véget a közeljövőben drasztikusan és egyértelműen, akkor simán úgy gúzsba köt, hogy majd csak pislogsz. És hidd el, hogy ha egyszer lépsz magadért, akkor rá fogsz jönni, hogy az anyuci nem is olyan elesett, mint amilyennek mutatja magát. Így viszont napról napra azt bizonyítod neki, hogy gyakorlatilag egy tökéletes bébiszittere van, így az ő egyetlen feladata csak az, hogy megtartson Téged. Erre pedig millió eszköz van, néhányat már felsoroltam. A szavakkal való piszkálástól kezdve akár odáig terjedően, hogy hopp, pont akkor töri ki a lábát, amikor elköltöznél. Édesanyád számára az egyetlen kiút az lenne, ha változtatni szeretne. De nem szeretne. Neki ez jó így és Téged is egyre jobban a saját szolgálatába álít. Ha viszont változtatni szeretne, pszichoterápiára kellene mennie. Lehet, hogy pszichiáterhez is továbbtanácsolnák onnan. De mivel a fenti okokból nem szeretne változtatni ezen a helyzeten, ezért az egyetlen út, hogy TE változtatsz rajta.

Amit tehetsz, hogy innentől NEM AKARSZ segíteni rajta. Belátod, hogy nem tudsz. Nem keresed a szavakat, hogy mit mondj neki, nem nézed, milyen programot szervezhetnél neki.

Viszont megpróbálhatod azt, hogy kifejezed neki a saját érzéseidet/érdekeidet. Megmondod, hogy számodra nagyon romboló, hogy sírni hallod. Hogy lassan Te is elveszíted a lábad alól a talajt. Hogy úgy érzed, nem segíthetsz rajta, ami még tehetetlenebbé tesz. Elmondhatod neki mindazt, amit leírtál ide, és megkérheted, hogy Ő segítsen Rajtad. (Ami egyébként az egyetlen működő irány is egyben.) Keressen egy jó pszichoterápiát, ami segít neki új életet kezdeni.

De ami még fontosabb, és akkor is megteheted, meg kell tenned magadért, ha nála mindez süket fülekre talál. Neked is szükséged lesz szaksegítségre (csak pszichoterapeuta - Neked nincs szükséget pszichiáterre, az fix). Neki kell kezdeni egy ilyen szaksegítséggel támogatott önismereti melónak. Így tudod idővel felismerni az etikátlan kötéseket magadon és tudod majd lerázni őket lelkiismeretfurdalás nélkül. Nem könnyű olyan pszichoterapeutát találni, akivel gyümölcsözően mennek a dolgok, de ha megtaláltad, érezni fogod, hogy mindig egy új szemponttal vagy egy rálátással leszel gazdagabb, miközben életedben egyre függetlenebbé válsz. Édesanyád "áldásos működése" ugyanis felnőtt életedben akkor is béklyóba köthet, ha ő épp nincs ott személyesen. Amit magadban hordasz róla, vele kapcsolatban, az az élet bármely területén, munkahelyen, kapcsolatban, bárhol korlátozhat. Ezt jó lenne még azelőtt kioldani, hogy elkezdene komolyabban működni. Ezt jelenti az, hogy egyre függetlenebbé, stabilabbá válsz. Szóval van kiút, úgyhogy hajrá!