Elmennétek a helyemben?

Van egy 1 éves gyermekünk, de apuka nem hogy nem segít, teljesen kifordult magából kb már fél éve. Az a legnagyobb gondja, hogy 2 naponta főzök, de sokszor mondta is, ne főzzek , mert tud enni menüt.

A gyerekkel csak én foglalkozom, minden rám marad, fürdetés, etetés minden. Tegnap jött el az a pont, amikor kilökött erővel a szobából, mert mondtam neki, annyira vágyakozik a kislány hozzá és kulcsra zárta az ajtót. Jelzem, előtte bulizni volt,cégesen.

Nekem nem csak ez esett rosszul, hogy erőszakkal lökdösött, hanem , hogy a kicsi annyira szereti és nem is nézett rá, pedig ő is szerette volna tavaly, hogy legyen baba. Tegnap este 10-kor a legnagyobb hóesésben felöltöztem és elmentem itthonról sétálni, hogy végiggondoljam, mi lenne a legjobb. Dolgozni fogok menni jövő hónap elejétől. Nem akarok fejjel menni a falnak. Nincs annyi alaptőkém, azaz önerőm, hogy lakást tudtak venni, albérletben nem tudom mennyit tudnék félretenni, ha ott lennék a lányommal.

Azon volt a meg a vita tegnap, hogy a fáradtásgtól szó szerint rosszul éreztem magam és elkezdett velem kiabálni, hogy miért nem megyek el akkor orvoshoz. Mondom neki, nem orvos kell, hanem egy kis segítség. Akkor mivel a ház az övé, azt is rendszeresen megkapom, hogy engem nem hívott ide senki 4 éve.

Én már tiszta idegroncs vagyok, semmit nem lehet vele megbeszélni. Nem szeretem már és a gyerekemnek, ennek az egy szemnek egy boldog életet szeretnék. Sőt , még én sem mondtam le a boldogságról, akármilyen sztereotípiák vannak az egyedülálló anyákról.

Én albérletbe olyan 90 ezret vagy 100 ezret tudnék kifezetni ,maradna gyerektartással együtt havi 110 ezer ft-unk. Tudom ezt nagyon meg kell gondolni, de így sem lehet élni. Nem mehetek a szüleimhez sem, mert sajnos ott semennyire nem adottak a feltételek.