Férjem sokszor veszekszik, olykor válással fenyegetőzik, de ha mondom, hogy lépje meg már a válást ennyi veszekedés és ennyi válással való fenyegetőzés után, miért nem tesz mégsem semmit, miért csak a fenyegetőzés szintjéig jut mindig?

Miért mindig az a válasza, hogy adjam be én a válókeresetet, mert én állítólag jobban tudom ennek menetét, mint ő, pedig én sem váltam még soha, és a családomból sem senki? Mi ilyenkor itt a teendő?

Férjemmel és anyósomékkal is szinte az egész évet végigveszekedtük, a férjem szájából többször is elhangzott, hogy váljunk el, de mikor ez már az x -edik ilyen kijelentése után én többedjére is visszakérdeztem, ha már ez így megfogalmazódott benne,és többször ki is mondta, hogy váljunk, mert ennyire elege van belőlem, akkor miért nem lép, miért nem válik már el végre, akkor az a válasza mindig, adjam be én a válókeresetet, mert én ezt jobban tudom. Miközben én még sohasem váltam, de a közvetlen családomból sem vált még el senki sem, akinek révén ebbe a témába már jobban beleláthattam volna bármikor is. Miért tőlem várja el, hogy én tegyem meg a döntő lépést? Hogy ő lehessen az áldozatszerepben? Ő sajnáltathassa magát másokkal, hogy még tőle a jó embertől akar elválni a saját felesége, pedig ő a szent ember?Vagy ez csak ijesztgetés akar lenni hogy váljunk, mert érzelmileg zsarolni akar, de igazán nem is akar válni, ha ezzel csak szóban fenyegetőzik, de lépni nem lép mégsem? Nem tudom... én a tavalyi évünkbe nagyon belefáradtam. ... férjemmel és anyósomékkal is nagyon sokat veszekedtem, anyósom meg is mondta a szemembe, milyen rosszul házasodott a fia, mert nem vagyok elég házias, sokat dolgozom, ez meg a fiának mennyire nem jó... ott viszont mikor erre azt én reagáltam, hogy akkor mi legyen,ha ez a véleménye, váljunk e el a fiával, s adjam e át a stafétabotot, akkor meg csak a szájukat húzták, hogy ez milyen hülye kérdés volt. Én meg ezt a szituációt nem értem akkor. Nem esett jól nagyon. Vannak nekem is hibáim mint mindenkinek, de ha nem akarják, hogy otthagyjam a fiukat, miért vágják a szemembe, hogy milyen rosszul házasodott a fiuk, milyen rossz menyük vagyok. Most hogy elszántam magam én a lépésre, hogy na akkor válok,mert valahogy megfáradtam, megteszem a szívességet a férjemnek, anyám és más is nagyon visszafogna, ne válj, mert a férjed jó ember, és milyen rossz lesz , ha egyedül maradsz , a magány is milyen rossz, van rosszabb ember is a férjedtől.... satöbbi...nem tudom mit lépjek. Igaz gondolom , hogy jönnek majd a kioktatások, hogy miért nem vagyok akkor háziasabb, miért nem dolgozok akkor kevesebbet. De én meg már ott tartok, hogy anyósomék részéről a fentebb említett kijelentés-állítás után én meg nem fogok már magunkért mit tenni. Anyósomék már nem fognak jobban szeretni. Én bizonyítsak mindig?Én kaparjak? Miközben a házaséletem meg a 15 évből kb . 12 óta egy nagy semmi, s nem is kötődöm már emiatt a férjemhez, sem testileg , sem lelkileg. Bocsánat , ha sok a szöveg.