Tényleg rossz ember vagyok, vagy csak én érzem magam annak?

Ne a másik nő függvényében nézz a házasságodra, hanem önmagában.

Akkor fogsz tudni dönteni.

Ott, ahol felbukkan a hatmadik, nagyon nehéz lesz újjáépíteni a dolgokat. 100-ból ha egy párnak szokott sikerülni, akkor sokat mondok.

Kérdés persze, hogy mi történt közötted és a fellángolásod között? Meddig jutottatok? Csak plátói a szerelem, vagy volt több minden is, esetleg minden volt-e?

Leírom az én esetemet.

Immáron egy 7 éves párkapcsolatom van egy nagyszerű férfivel. Amikor beütött a krack az engem teljesen váratlanul ért. Én mindig úgy gondoltam, hogy emberek csak akkor és csak azért szerethetnek másba, mert a régi kapcsolat nem elégíti ki őket. Hát egy fenét!

Én úgy lettem szerelmes másba, hogy a párkapcsolatomban semmi probléma nem volt! És kellett egy kis idő, mire leesett mit érzek egy másik ember iránt.

A kollégám, nem tűnt veszélyesnek. Kedves volt, jó fej, kb mindenkivel. Jól lehetett vele dolgozni, beszélgetni, viccelődni. Aztán furcsa dolgokra lettem figyelmes. Éreztem a jelenlétét a teremben. Ha nem láttam is tudtam, hogy ott van. Örömmel töltött el a látványa, a közelsége. Amikor hozzá ért a kezemhez, az érints helyénél bizserget a bőröm. Imádtam az illatát, a mosolyát, a hangját...

És pont az volt a szörnyűség az egészben, hogy semmi alapom nem volt! A párom megadott mindent, beszélgettünk, szeretett, nem hanyagolt el. És mégis megtörtént.

Akkor gondolkodóba estem. A párom nagyszerű ember. 10 másik férfiért sem cserélnem el. Az a bizalom ami köztünk az ritka és számomra nagyon értékes. Így eldöntöttem, hogy a párom az első és legfontosabb. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Mivel nagyon régóta gyakoroljuk ezt a totális őszinteséget, így nem keltett benne ez ellenérzéseket. Megbeszéltük, hogy nemcsak szeretők vagyunk, hanem barátok is. Szóval sok oldalról vizsgáltuk meg a dolgot.

Végül a párom sokat segített abban, hogy ez a vonzalom leépüljön. Ami elég nehéz volt, mert fél évig ott ültem a kollégától 20 cm-re. Nem tudtam kizárni az életemből. Viszont elértem, hogy most már semmit nem mozgat meg bennem a férfi. Ha véletlen találkozunk, akkor normális tudok vele lenni. Egy kedves ismerőse.

Szóval, le lehet építeni a "szerelmet". A módszer azon alapul, amikor valamikor szerelmes a rossz emberbe, és évek múlva esik le róla a rózsaszín szemüveg és ébred rá, hogy a szerelme nem is hozzá való. Ezt az utat kell bejárni, csak tudatosan, és gyorsabban. El kell érni, hogy meglásd az illető hibáit. A feleséged ismered, tudod a hibáit, ismered amikor morcos, haragszik rád, vagy csak ideges és rajtad csattan. Tudod az idegesítő szokásait.

Az új nő elve nyertes helyzetből indul. Mert szinte nem is ismered. Megelőlegezel neki olyan dolgokat, ami benne sincs. És ezért tűnik vonzóbb opciónak. De ő is csak ember, gyarló és halandó. Ezt kell észrevenni és tudatosítani magadba. Meg kell törni az illúziót, és az érzések is hamvában halnak. Plusz erősíteni kell a kapcsolatot a pároddal. Ott meg pont, hogy erősíteni kell a szép oldalát a dolognak.

Van választásunk. Nehéz végig járni, és főleg nehéz ezt tudatosan végigcsinálni, de van választásunk.

Nem vagy rossz ember (legalábbis ebből a szempontból), csak elbizonytalanodtál. Ha tényleg "rossz" lennél, akkor már rég felrúgtál volna mindent és az új nővel lennél.

Sajnos a hosszú párkapcsolatokban vannak hullámvölgyek, kísértések. Valószínűleg még nálatok is lesz, a feleségednek is lehet.

A kérdés az, hogy mennyire erős a ti kapcsolatotok és mennyire szeretitek egymást. A leírásodból nekem úgy tűnik, hogy mindkettő alapvetően rendben van. Ez jó. Nem vagyok híve a "maradjunk meg egy sz4r kapcsolatban a gyerekek miatt" hozzáállásnak.

Gondolj arra, hogy egy ember sem tökéletes és így nem lehet tökéletes társa a másiknak. Tegyük fel, hogy a feleséged 90%-ban tökéletes társad, 10%-ban nem. Teljesen érthető, hogy valahol mindig keresed azt a 10%-ot, mert a 90% már természetes számodra. Ha találkozol valakivel, akiben ez a 10% megvan, akkor erre fókuszálsz. Elkezded idealizálni, a maradék 90%-ból csak azokat veszed észre, amik jók, pedig nála is megvannak a nem tökéletes részek. És ezek lehet, hogy 20-30%-ot tesznek ki, csak nem veszed észre.

Én azt javaslom, hogy egy jól működő házasságot, egy családot ne dobj el egy bizonytalan jövőjű fellángolásért.

Vajon vele tudnál családot alapítani? Lennének közös gyerekeitek? Mennyire változna meg a gyerekeiddel a kapcsolatod? Ha nem jön össze az új, akkor mekkora esélye lenne visszacsinálni a dolgokat és újrakezdeni? Ha valahogy sikerülne, akkor minden a régi lenne vagy valami örökre megváltozna? Ha egyik sem jönne össze, akkor megérné egyedül maradni?

Én egy hónapja szenvedek hasonló helyzetben. Engem is váratlanul ért 20 év után. Érdekes, hogy elmondtad, gondolom már nem tudtad tagadni. Én még állom a sarat de sokat vagyok depis és néha sírnom is muszáj. Viszont amíg van remény hogy ahogy jött úgy el is múlik addig nem akarok feleslegesen beavatni senkit.

Sajnos egy olyan rossz hírem azért van, hogy maga a szerelem hormonok játéka és ezek keményen ott vannak a szervezetedben, nem ürülnek ki pár nap vagy hét alatt.

Bár Noblesse Oblige hozzászólása nekem most óriási erőt ad mert ilyenről eddig nem hallottam, de ezek szerint sikerülhet! Remélem még itt van és mesél részletesebben. Nálam is sajnos pokoli nehéz a helyzet, együtt dolgozom a hölggyel.

# 4/8-asnak üzenem hogy ilyen légből kapott statisztikákat hogy less than 1% esély ne dobáljon már legyen szíves (hacsak nem tagja egy egyetemi vagy hasonló kutatócsoportnak és személyesen olvasott el ezer kérdőívet)

A válások aránya sajnos magas, többek között pontosan azért mert a felek nem ismerik még saját maguk működését sem nemhogy a másikét. Lángoló szerelem, minden hepi, aztán a hormonok kiürülnek és jön a böfögős elhízós bunkó korszak. Pedig azt építeni kell folyamatosan. Az, hogy egy harmadik bejön vagy nem az irreleváns, általában anélkül is szar. A harmadik amikor képbe jön, az egy pokoli nehéz időszak, de józan ésszel belátható, hogy ugyanarra a sorsra jut az is. Hiába érzi az ember, hogy minden tökéletes. Nem kell mesélnem a vak szerelemről, mindenki tudja milyen az. Ezt az időszakot túl kell élni, a legfontosabb a távolság.

"amennyiben minden marad a régiben mi lesz? Olyan biztosan nem, mint volt. Sem részemről, sem a feleségem részéről"

Dehogynem. Sőt meglehet hogy ennek az érzésnek, és az azt követő őszinteségednek köszönhetően lép szintet a kapcsolatotok. Ami veled most történik arról te nem tehetsz, az egy sokmillió éves evolúciós vagy isteni (kinek mi tetszik) beavatkozás, a fajfenntartás alapja, hogy a hímet és a nőstényt minden észérv ellenére összehozza, szó szerint drogos állapotban tartsa másfél-két évig amíg megszületnek az utódok. Ekkor ezek a hormonok kiürülnek, mert a bódult, reálisan gondolkodni képtelen állapot nagyon megterheli az agyat - de kialakul egy más típusú, azonban nem elmúló hanem sírig tartó és folyamatosan erősíthető kötődés amit ma házasságban élünk meg. Szexuális és érzelmi úton építhető csodálatos dolog.

Szóval egyáltalán nem ritka ami veled történik. Amikor nekem beütött, teljesen sokkot kaptam. Énvelem? Ilyen? Húsz éve még csak hasonló sem történt és mégis? Olyan mint egy nem kívánt terhesség, becsúszik. Nem vigyáztál, de tán sosem derül ki hogy mi volt az a pont amikor összemlott a védekezésed. Tipikusan ártatlan flörtként indul mert az ember nem tudja mennyire erős kábítószereket képes termelni a szervezete ami totál kiüti. Én mindent (de mindent: gyerekeket, kertes házat, nyaralót, barátokat, családgatokat) hátrahagyva azonnal beköltöztem volna vele egy lepusztult panelba. Márpedig ez nyilvánvalóan egy drog hatása (a feniletilaminra érdemes rákeresni). De elmúlik. Próbáld meg túlélni, te már a nehezén túl vagy hiszen megosztottad a feleségeddel. Innen már csak felfele van az út.