Heti egy napos láthatás lehet-e káros hatással egy 1,5 éves Babóra?

Az apa mindíg egyeztetett az anyával, hogy épp mik a kicsi aktuális "dolgai". Mit mond amikor ezt vagy azt szeretne (kaki-pisi-enni-inni stb.). Sosem hisztizik apukájánál, ha próbálkozik, nem engedi neki. Elmagyarázza: ne csináld, mert forró-fájni fog, ne csináld-mert fáj neki, ha nem akar sapkát felvenni- gyere nézd itt a tükör, nézd milyen szép vagy és nem fog fázni a füled sem, evés- enni kell, nem eszel? jó. menj egy kört, aztán újra. És lám, eszik. Nem tud adott pillanatban mindenre ugyanúgy reagálni mint az anyuka. Nem tudott vele türelmetlen lenni és rákiabálni hiszen csak heti egyszer látta. Jött ment a házban, szobában. Hoppá, elesett egy szönyegben. Nem kapta fel egyből és tutujgatta, szépen mondta neki, semmi baj, nem történt semmi, állj fel szépen. És tényleg nem. Nem fáj. Ha sétálni megyünk, jön a lábacskáján, lehet hogy lassan, de jön. Nem sietünk, ráérünk,így nem vesszük fel. Van hozzá türelme, ez tény. Mert ha heti egy napon abban a pár órában nem lenne, akkor szépen néznénk ki. Ez lenne a baj? Hogy sok a türelme? Mindíg szépen mondja neki, gyere megyünk anyához haza, nagyon vár már téged, sosem mondd semmi csúnyát rosszat előtte. Hiszen az hogy miért váltak el, az az Ő ügyük, kettejüké. Próbálok rájönni mi az amit mégis rosszul csinálunk. Keményebbnek kéne lenni? Vagy hangosabbnak? De hiszen a gyerek nem hülye. Csak egy kis gyerek, akit terelgetni-irányítani kell, vagy nem? Én nem vagyok sem apa párti, sem anya párti. Gyerekpárti vagyok. Nem érdekel ki volt a rossz és a bűnös illetve ki mit tett a másikkal. Ez az ő dolguk. De nagyon megszerettem ezt a kicsit, és az hogy ilyen tündér amilyen, az édesanyja nevelése nagyrészben, hiszen vele él. Neki is köszönhető hogy ilyen boldogságot ad(ott) nekünk abban a pár órában amikor velünk van (volt).