Mit tegyek? Mi ilyenkor a teendő?!

Sajnos szinte ugyanez történt meg nálunk is. Regényt sírok, előre is bocsi, de kérdezted, hogy volt-e már valakinél hasonló. Hátha segít valamit, ha leírom az én történetemet.

Nagyapám alkesz volt, és belehalt 42 évesen. Édesapám fogadkozott, hogy ő sosem lesz olyan mint az apja volt. Én imádtam őt, nagyon apás voltam, a két öcsém úgyszintén. 12 voltam mikor furán kezdett viselkedni, mindenért engem okolt, trágár szavakkal illetett minket, kötekedett, de sosem bántott fizikailag egyikünket sem. Nem értettem miért csinálja, azt hittem én vagyok az oka, mert mindig ezzel magyarázta.

Egyre sűrűbben volt ilyen, egyre inkább idegesített a helyzet, egyszer visszaszóltam neki durvábban, amire kaptam egy akkora sallert, hogy felrepedt a szám. Folyamatosan fogyott a tekintélye a szememben, majd 15 éves koromban édesanyám elmesélte hogy apámnak alkohol problémái vannak. Leszokik, majd vissza, majd megint le, fogadkozik hogy soha többet nem iszik, majd újrakezdi. És ez megy mióta megszülettem. Mindent megértettem, és egyre inkább apám ellen fordultam. Közben az ő édesanyja (az én nagymamám aki velünk élt) meghalt, és ez indította el őt véglegesen a lejtőn.

17 éves koromra meggyűlöltem, nem tekintettem az apámnak, és ezt a szemébe is mondtam. Már nem hatott rám semmi, bármit mondott. Érzéketlen lettem vele szemben, és közben biztattam anyámat a válásra, és hogy költözzünk el. Sajnos ő is csak elhatározta, majd mindig visszakozott. Apámnak hiába mondtunk bármit, hiába próbáltuk rávenni hogy segítséget kérjen, semmit nem fogott fel abból amit mondtunk. Dolgozni is csak pár hónapot tudott folyamatosan, mert a pia miatt sehol sem tűrték meg. Tele voltunk adóssággal, amiket nem tudtunk fizetni, fél évre az áramunkat is kikapcsolták, mert azt sem bírtuk. Vagy eszünk, vagy világítunk, választhattunk.

Az utolsó évre nagyon eldurvultak a dolgok, apám már egyáltalán nem dolgozott, havi szinten voltak delíriumai, egy nátha is a padlóra küldte az immunrendszer gyengeség miatt, és nem törődött velünk. A két öcsémet maga mellé állította, telebeszélte a fejüket azzal, hogy én hangoltam anyámat ellene. Utáltak a testvéreim, és utánfutót játszottak apám mellett, miközben ha valamelyikük egy csokit szeretett volna a boltban, apám inkább magának vett piát, mint a fiának bármit is.

Egyszer totál ittasan, tántorogva hazajött, és összeszólalkoztunk. Felpofozott, tépte a hajam, minden szarnak elhordott (akkor már én is őt) ugyanúgy mint annak idején, de akkor már visszaütöttem, és az ő arca vérzett. A mai napig nem bánom.

Totál reménytelennek éreztem a helyzetünket. Nem láttam a kiutat. Az anyám idegroncs volt, az apám használhatatlan, a két öcsém nem értett semmit, és azt hittem megőrülök. Már azt gondoltam, jobb lenne ha apám belehalna a hülyeségébe. Összeroppannánk, de később felállnánk, és minden jobb lenne.

Megtörtént.

A legvégén az apám már csak aludt, ivott (szigorúan csak alkoholt), és vécére járt (ha eljutott odáig). A fürdést heti egyszer megoldotta egy gyors, szappan nélküli zuhannyal. Nem bírtam megmaradni vele egy légtérben, ahol ő ott volt, én onnan eltűntem pillanatok alatt.

És furcsa módon nem az alkoholba halt bele, hanem egy lábfekélybe, ami a mosdatlansága miatt alakult ki egy régi sebből. Kórházba került, és kapott egy hirtelen vérmérgezést, amit a tönkreb*szott szervezete nem tudott kivédeni, és ennyi.

Anyám összeroppant a hír hallatán, 30 kilót fogyott, két hétig zombi volt, és én, meg nagynéném intéztünk mindent helyette. Nagynéném volt az ész, én meg a lelki támasz. Szinte időm sem volt felfogni, mert az anyámról szólt minden percem, őt kellett egyben tartani. A testvéreimen is látszott hogy nehezen birkóznak meg a dologgal. Én meg betöltöttem a 18-at, érettségiztem, és temettem az apámat egyszerre. Csak a búcsúztatón fogtam fel igazán, ott tudtam (mindenki szeme láttára...) kibőgni magam rendesen, de ezzel elszállt az elmúlt évek idegessége is.

Édesanyám hamar rendbe jött, fél év múlva talált párt magának, és nekem is sikerült rátalálnom a másik felemre.

Most 21 leszek, és tényleg könnyebb az életünk apám nélkül, bár néha hiányzik. 3 év távlatából már előjönnek újra a szép emlékek a hosszú esti csillaglesésekről, a filozofálgatásokról, a beszélgetésekről, hogy mennyit tanultam tőle... és közben a mai napig agyalok, hogy miért nem értette meg, hogy kicsinálja magát ezzel. Mi hajtotta? Miért nem hallgatott ránk? Mi lett volna ha véglegesen leszokik?

Kérdező, sajnos az én példámból láthatod, hogy ameddig ő maga nem dönti el hogy elég, addig nem tudtok mit tenni. Biztasd édesanyádat hogy lépjen valamerre, esetleg próbáljatok meg elbeszélgetni apáddal, mert ennek semmiképp sem lesz jó vége.

Nem tudom, hogy családsegítő szolgálat tud-e tenni valamit ilyen esetben, őket is meg lehetne kérdezni. Ha csak ketten vagytok édesanyáddal, próbáljatok elköltözni albérletbe, fenyítse be apádat a válással hátha, ja, és tessék feljelenteni családon belüli erőszakért ha nagyon durva a helyzet.

Kitartást neked, együttérzek veled :(

Szerintem valahogyan meg kéne róla bizonyosodni, hogy

tényleg keveset iszik e. Lehetséges, hogy hazudik.

Ha egy napot nem bír ki alkohol nélkül akkor lehetséges,

hogy alkoholista lesz valamikor, mert egyre jobban nagy lesz

benne a vágy, hogy piát igyon. Szerintem akkor be volt

rugva, mikor megverte anyudat. Egyébként bocsánat, tudom

nem ide tartozik, de nekünk is tegnap volt a farsang,

kérlek elmondanád, hogy melyik iskolába jársz? Mert lehet,

hogy egy iskolába járunk.