Akik mindig azt írják a gyerektartással kapcsolatos kérdéseknél, hogy helyén való, hogy ha az apa csak egy havi tízest, vagy huszast ad, ne is adjon többet, azok miért gondolkodnak így?

A 10 - es válaszoló minden lényeges dolgot leírt.

Nyilván meg kellene találni az arany középutat és egymáshoz igazodni fizetéstől függően. Viszont aki egyszer gyereket vállalt, az egy életre tette. A gyereket nevelő fél pedig (tök mindegy hogy épp az anya vagy az apa az) nem teheti meg hogy épp nem ad vagy csak 10 ezerrel száll be. Az senkit sem érdekel hogy Ő honnan teremti elő a kellő összeget. Akkor a másiknak miért legyen kiváltságos helyzete? Az újabb gyerek vállalásáról meg annyit, hogy aki nem tudja az alap GYT - t fizetni, az hova vállal még egy gyereket? A gyerekekről gondoskodni kell - bizony, akkor is ha szétmegyünk a párommal. Sokan ezzel is takaróznak és egyik kifogás hülyébb mint a másik.

Szóval oké hogy egy átlagember nem tud 50-100 ezreket adni (meg annyi nem is kell), na de hogy kibújnak még az alap fizetése alól is és még van aki megsimizi sajnálkozva a kis buksijukat... Gyönyörű, mondhatom. Csak épp a nagy sajnálkozásban a gyerekről feledkezik meg az ilyen felnőtt, mert ők aztán nem kérték hogy megszülessenek. Felnőtt emberek vagyunk, úgy is kellene gondolkozni. Nem sajnáltatni magunkat.

5-ös vagyok. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert őszintén nem tudom mit tennék, ha mindketten 90 ezer forintból élnénk az ex férjemmel. Akkor sem gondolom, hogy az a megoldás, ha ellehetetlenítjük az egyedül maradt felet.

Nem egy ember feladata a gyereknevelés akkor sem, ha adott esetben valaki egyedül marad a gyerekeivel. Igenis vegye ki a másik fél is a részét a dolgokból. Ha ki lennék akadva, az akkor lenne, ha a gyerektartás mellett semmi kapcsolata nem lenne a gyerekemnek az apjával. Ha így nem tudnám kihozni a hónapot nullára legalább, akkor nyilván én is perelnék a többért (reális helyzetben), de amíg azt látom, hogy apuka rendesen fizeti a kicsit is, megvagyunk belőle és emellett erején felül megtesz mindent a gyerekéért, akkor én nem pattognék azért, hogy legyen 5 ezerrel több.

Szerintem az - lenne - a normális, ha tekintettel lennének egymásra a felek ugyanúgy, mint amikor még együtt éltek. Tehát, ha pl az anyánál van elhelyezve a gyerek, akkor az apa ne csak az előírt összeget fizesse, hanem azon felül is, ha éppen jobb hónapja van. Vagy ha beteg a gyerek, igenis szálljon be a gyógyszerek árába. Vagy pl szeptemberben, 8skolakezdéskor adjon picivel többet. Vagy ha pl. anya nehezebb helyzetbe kerül valamiért.

DE!

Anya se rohanjon perelni, ha neadjisten apa veszíti el az állását, és x hónapig csak nagyon keveset tud tartásdíjra adni! Ne lobogtassa a válóperes végzést már pár hónap után, ne hozza lehetetlen helyzetbe a gyereke apját (akin ilyen esetben később az ügyvédi, meg a végrehajtási költséget is behajtják, így pár tízezerből gyorsan lesz többszázezres tartozása), főleg akkor ne, ha előtte sokszor kapott jóval többet, mint amegállapított összeg.

Úgy kellene kezelni a helyzetet, mint amikor még egy család voltak. Hiszen egy feleség sem szokta beperelni az éppen aktuális férjét azért, hogy épp munkanélküli, és kevesebbet ad haza. Mint ahogy normális esetben egy apa otthon se fix összeget költ a gyerekére, hanem mindig annyit, amennyire éppen szükség van. (És amennyi van neki.)

Ehhez persze intelligenciára lenne szükség mindkét fél részéről. Ehelyett azonban kifogások vannak, meg lezáratlan, régi sérelmek.

Meg perek, annyi pénzért, amennyiből az a gyerek több hónapig, vígan el lenne tartva.

Csak hogy mindenki értse:

Adott egy havi húszezres gyerektartás, válóperes végzésben megállapítva. Apa jövedelme 64 ezer forint a válás pillanatában.

Apa fizeti minden hónapban, plusz azon felül ruhát, cipőt, táskát, fürdőruhát meg számítógépet vesz a gyereknek, mindig ami épp kell. Meg amire éppen futja.

Évek telnek el. Apa elveszíti a munkáját, de munkanélkülit még kap. Fizet tovább rendesen. (A pluszokat is, ha épp úgy van pénze.) Végül lejár a munkanélkülije, segélyt kezd kapni, havi 28 ezret. Ekkortól nem fizet. Eltelik 6 hónap, gyerek befejezi a nappali tanulmányait, több tartásdíjra nem jogosult.

Anya bepereli apát az elmaradt tartásdíjért, ügyvédhez fordul. Apa autóját lefoglalják. Az összeg ekkor 120 ezer ft, plusz ügyvédi és végrehajtási díj.

Apa közben újra kap munkát, és igyekszik eladni a kocsit, amin nincs rendszám, tehát nem használhatja. Gyereknek közben is ad, amikor tud, ruhát vesz, stb.

Eltelik két év. Ő úgy hiszi, ha elmegy a kocsi, vége a tartozásnak. De nem. A kocsi a kutyának se kell, ellenben ő kap egy levelet, hogy a tartozása jelenleg a kamatokkal együtt egymillió (!!!) Ftra nőtt. (Közben a kocsiját 2 éve nem használhatja, és álltában teljesen tönkrement.)

Felhívja exet. (Gyerek már otthon se lakik, rég önálló életet él.)

Ex vissza akarja vonatni a végrehajtást, mire azt a választ kapja, hogy "már nem lehet".

Azóta is havi húszezerrel nő az összeg, az apa fizetése pedig inkasszó alá kerül. Minden hónapban vonják a felét, ki tudja meddig. A 400 ezer forint értékű kocsija már csak roncstelepre lesz jó, ezt a 400 ezret az egymillió felett bukta.

Valakinek biztos megérte. Igaz, hogy sem a gyerek, sem az anyuka nem profitált az egészből semmit. Az ügyvéd, a behajtó annál inkább.

Kérdező, hogy az ember mit tart ebben a kérdésben és mit nem, azt esete, helyzete válogatja, minden eset egyedi...

Egyébként meg:" Ha ti csinálnátok egy gyereket, ti is max havi tízet szánnáttok rá, vagy csak másoknak adtok ilyen tanácsot? Különben utáljátok a gyerekeket úgy általában?" - nem Kérdező, én a pozitív terhességi teszttel "én már anyucika vagyok, nekem már a babika az első" magukat "anyatípusúnak" mondó nőket utálom, de azokat nagyon. Egy tisztességes ember számára nem lehet "első" meg "utolsó", hanem egy család minden tagja egyformán fontos, és minden helyzetben a win-win megoldásra, kompromisszumra törekszik...