Ha egy párnak nincsen vitakultúrája, akkor miért a gyerekre fogják a válást?

Az meg még rosszabb, ha két ember agyerek miatt marad együtt,ez túl nagy áldozat.

Összeszorított szájjal is remekül lehet veszekedni és az is káros.

Amikor szépen csendben megbeszélik a problémákat, az a beszélgetés, ebben fázisban még senki nem akar elválni.

"Hol érdeke már egy kisgyereknek - (..)- hogy kiszakítsák őt a biztonságból, az otthonból, ne láthassa minden este az apját/anyját?"

Milyen biztonságról beszélsz? Hol érdeke az egy kisgyereknek, hogy minden áldott nap egy pattanásig feszült légkörű otthonnak nevezett helyen töltse a napjait? Még ha nem is veszekednek hangosan a szülők, a gyerek akkor is látja/ érzi, hogy valami nincs rendben, nem szeretik egymást. Ezt a képmutató példát lássa maga előtt?

Szerintem azért, mert elválni egyszerűbb, mint megmenteni egy kapcsolatot, ráadásul kevesebb kockázattal is jár (honnan tudhatom, hogy a másik is mindent megtesz-e ezért), az ember meg olyan, hogy tudatosan vagy tudattalanul racionalizál, vagyis ésszerű magyarázatokat gyárt a dolgokra.

De fenntartom a tévedés jogát.

Ameddig szeretik egymást a szülők és képesek kulturált hangnemben megvitatni a problémákat, addig a válás sem jön szóba, úgy gondolom. Viszont egy gyerek igenis megérzi, ha a szülei feszültek és nem szeretik már egymást. Lehet csöndben, elfojtásban is "utálni" egymást, hidd el, nem hülye a gyerek, látja ő, hogy semmi nincs rendben. Tapasztalatból beszélek. Nagyon ritkán hallottam a szüleimet veszekedni, amikor hallottam, az sem ordibálás volt, halkan beszéltek, de mintha tőrt döftek volna a szívembe. Azt hitték már alszom a másik szobában. Nem aludtam, végighallgattam az egészet. Csöndben voltak, így is szörnyű volt. Évekig vágni lehetett a feszültséget otthon, anyám csak miattam és a testvérem miatt tűrt, gyerekként imádtuk apánkat. Aztán ez arra vezetett, hogy anyám rákban meghalt 40 évesen.

Hát köszi, de ebből inkább nem kértem volna. Ha nincs már a szülők között szeretet, akkor ott ette meg az egészet a fene.

6.

Értelmezd már amit írtál, nem a gyerek a kiváltó ok, amiért válnak, nem bűnbakot keresnek.

Igazad van, de szerinted ha két felnőtt ember úgy jut el a gyerekvállalásig, hogy nem rendelkeznek kiforrt, érett személyiséggel (amibe a megfelelő kommunikációra való képesség is benne van), akkor majd egy ennyire nehéz, rizikós időszakban fognak "megvilágosodni"? Ugyan már...Szándék nélkül meg végképp lehetetlen előre haladni, márpedig ha tetszik, ha nem, sok primitív ember ugye magát eleve tökéletesnek, tévedhetetlennek tartja, ez pedig gátat szab minden fajta fejlődésnek.

Pl. minket a szüleim 21 és 26 évesen vállaltak, iszonyatos szülői háttérrel rendelkeztek mindketten, tanulatlanok voltak, mindenféle lelki sérüléseket hordoztak (persze ezt mind már felnőttként látom csak át).

Átéltem nap mint nap azt a förtelmes valamit, amit ők "beszélgetés" címén folytattak (a lelki terrornak egészen magas fokát űzték), hát, nem kívánom senkinek az élményt. Igenis jót tettek volna, ha előbb elválnak, és nem várják meg nagy kegyesen, hogy felnőjünk a testvéremmel. Az otthonunk meg sok minden volt, csak a béke és biztonság szigete nem.