Hogy tettétek túl magatokat a váláson? A (korábban) szerett fél elvesztésén, az egyedülléten, a család szétesésén?

Nekem mindenki az ilyenkor szokásos bölcsességeket mondogatja, hogy "majd az idő begyógyítja a sebeid", meg hogy "előre tekints, ne foglalkozz azzal, ami már elmúlt". Valószínűleg így van, de a mindennapokban ezek nem segítenek...

Most olyannal próbálkozom, hogy elterelem a figyelmem valami mással, hogy ne csak keseregjek itthon egyedül (bár erre is szükség van).

Keress új hobbit, keresd fel régi ismerőseidet, kezdj el nyelvet tanulni, utazzál, mozdulj ki otthonról. Alkalmad van belevágni olyan dolgokba, amiket már régen szeretnél kipróbálni. Nem kell nagy világmegváltó dologra gondolni, a lényeg, hogy legalább egy piciket kis örömöt okozzon.

Talán ha apránként, kis szeletekben megtapasztalsz újra jó dolgokat az életben, előbb-utóbb túlteszed magad a váláson is. Legalábbis szeretnék hinni abban, hogy ez a módszer működhet, majd kiderül. Egy próbát talán megér.

33F

Sosem lehet túltenni magad rajta. Az egyik legalapabb biztonságot nyújtó támaszom csúszott ki alólam, amikor elváltunk. SOHA nem éreztem azóta biztonságban magam egyik kapcsolatomban sem, mindig bennem van a tüske.

Nem lehet elmondani azt az érzést, hogy az egyik nap még fontos dolgok, amikről közösen beszélgettünk, és terveztük, másnap már semmit sem érnek, odadobta öket, mert feltűnt Ő...

És persze nem tartós. Persze megbánta, De a bizalom megszűnt, a meghittség oda. Talán az lehet ilyen, ha erőszakot tesznek valakin, vagy betörnek a házába. De az erőszakolót többé nem látod, a betörő meg nem jön többé. De ha van pld közös gyerek, az egykor szeretett személyt látni kényszerülsz, nézed hogy fordul ki magából. A számodra kincsként őrzött, tenyereden hordott nőt mással látni egy kínszenvedés. Jó pofát lehet hozzá vágni, feltenni a pókerarcot, de ha valakit megcsalnak, és eldobnak az egy életre seb marad.

Utolsó, nagyon jól megfogalmaztad. Mi 4 éve váltunk el, jött a gazdasági válság, tönkrement a cége, feltűnt valaki, és nem minket választott. Persze megbánta,de csúszik egyre lejebb, tegnap volt a lányunk szülinapja és tántorogva jött, használhatatlan volt. Utána kivittem a buszhoz és hazafelé végig zokogtam. 20 évet éltünk együtt, most látnom kell ahogy tönkremegy. Mindent megpróbáltam, hogy még így is segítsek neki ( munka szerzése,orvos keresése, közös programok,beszélgetések), hiába.

Kérdező, nekem a munka segített nem gondolni rá, és a tudat, hogy a gyerekeim a legkevesebbet szenvedjenek a válás miatt, de a mai napig fáj, hogy nem sikerült. Az idő valamit segít, de örökre ott marad a veszteség érzése.

Más kérdés, hogy rájöttem mi mindenre vagyok képes egyedül,nőtt az önbizalmam, amit eltervezek sikerül megvalósítani, anyagilag is rendbe jöttünk. A váláskor vesztettem el a munkám, nem sokkal előtte halt meg az édesapám, és vagyonilag is majdnem rámentünk a vállalkozására. Utána összeszedtem magam, felvettek egy multihoz dolgozni, a gyerekek is túl lettek rajta, minden működik utána is, csak másképpen.

Túltenni nem lehet szerintem magad, legfeljebb előbb-utóbb hozzászokni. Talán én is kapcsolatfüggő vagyok, leírhatatlanul hiányzik a feleségem, az illata, az érintése, a kis közös szokásaink, a mosolya, a nevetése... a lelke ;(

Fél éve hogy elhagyott, előtte három és fél évig alig volt olyan nap, hogy külön lettünk volna. Nem megy a felejtés: reggelente, mikor nem figyelek oda, még most is előfordul, hogy kiöntöm az ő bögréjébe neki is a teát, vagy a bögréjét az enyémmel együtt elmosom, mint régen. Vagy mikor kapkodva bevásárolok, sokszor csak a fizetés után veszem észre, hogy neki is vettem csokit, sütit, mint azelőtt.. Talán egyszercsak majd könnyebb lesz:(

Közhelyes de nekem az idő segített, igaz kellett két év addig reménykedtem,hogy lehet visszacsinálni ,kerestem magamban a hibát,mit és hol rontottam el?!

Aztán a következőkben azt vettem észre,hogy nem csak én voltam a hibás,ha rossz döntéseket hoztunk anno, már nem csak magamat okoltam.

Munkatársamnak pl az vált be ,hogy szinte rögtön a válás után összejött valakivel ,azóta is együtt vannak,lehet neki szerencséje volt.

Próbáltam én is ismerkedni ,össze is jöttem pár nővel de folyton az exemhez hasonlítottam mindenkit ,akkor leálltam az ismerkedéssel ,tudtam várnom kell.

Még nincs happy and :)később olyan hölggyel kerültem össze aki pont egy válás közepén volt ,persze nem lett jó vége annak sem.

Azóta megint eltelt két év :)

De,hogy a kérdésedre is válaszoljak ,szerintem mindenkinek van öngyógyító technikája ez lehet sport vagy kikapcsolódás,család,barátok új hobbi ,tanulás ,szóval olyan amiben sikereket ér el az ember .

A régi kapcsolatot meg meg kell gyászolni, és ha lehet túl kell lépni.Nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim .