Hogyan lehet túlélni egy válást?

49 éves vagyok és a "túlélés" szót természetesen képletesen értettem. Már csak a gyerekeim, idős anyukám miatt sem lennék öngyilkos soha, alkoholhoz sem nyúlnék, és ezért nem kezdtem még altató/nyugtató szedését sem, mert saját erőmből szeretnék túl lenni rajta, tudom hogy mindent ki lehet bírni, egyszerűen csak annyira váratlanul ért ez az egész, hogy még mindig nem tudtam felfogni, hogy volt képes ennyi idő után ezt megtenni!?!

Nagymamám mindig arra tanított, hogy mindent meg lehet oldani, minden házasságban vannak problémák, össze kell szorítani a fogakat, és kibírni, aztán jött az "ez a mai fiatalság minden kis problémánál megtorpan..." kezdetű szöveg, és azt kell hogy mondjam, ha valamiért, akkor azért nem dobtam még ki a férjemet, mert úgy neveltek, hogy már csak akkor "meneküljek", amikor nagyon muszáj. Egyelőre még nem vagyok biztos a dolgomban, minden nap más. Ma pl teljesen jókedvvel ébredt, hozzám bújt reggel, napközben többször is átölelt, és ő kérte, hogy este menjen el a család közösen valahova... Két napja viszont egész nap a telefonján lógott, látszólag került, és a harmadik után már meg sem kérdeztem ki hívta, össze vissza beszélt.

Nagyon sértve érzem magam, és akkor is borzalmasan nehéz lenne helyreállítani a dolgokat, ha tényleg eltudnám hinni, hogy nincs többé ez a nő, hát még így... teljesen össze vagyok zavarodva, egyik nap már kezdek pakolni neki, következő nap átgondolom és rájövök, hogy halvány remény még mindig van. Félek az újtól, de tudom hogy nem fogom hagyni, hogy hülyét csináljon belőlem! Lehet, hogy most még nem vagyok biztos magamban, de egy-két hónap múlva úgyis kiderül, ha már nem hozzám/hozzánk húz a szíve. A legrosszabb, hogy csak most látom mennyire naiv és elfogult voltam. Ez a legnehezebb az egészben. Így visszagondolva már annyira egyértelmű volt minden egyes ürügy amivel lelépett itthonról akár egész hétvégére is... Saját magamban is csalódtam.