Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elvált anyukák, nálatok hogy alakul a láthatás a bíróságon meghatározott alkalmakon kívül?
A vőlegényemnek van egy hatéves kisfia az előző házasságából. Négy éve váltak el (nem miattam), mi két éve vagyunk együtt.
A kissrác minden második hétvégén van nálunk, és minden héten szerdán, illetve csütörtökön is itt alszik. Ez a párom és az exneje külön megállapodása, a bíróság csak minden második hétvégét ítélt kötelezőnek.
Ezzel nincs is baj, nagyon jól kijövök a kisfiúval és ő is szeret engem,
A probléma az, hogy mióta az exnej tudja, hogy hamarosan összeházasodunk, nekem úgy tűnik, hogy szándékosan próbálja megfúrni a kapcsolatunkat és manipulálja a páromat a gyerekkel. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy random időpontokban telefonál, hogy ő fáradt, vagy épp ez meg az van, és vigyük már el a gyereket, persze a megbeszélt napokon kívül is. Illetve többször előfordult az is, hogy az ő hétvégéjén is kitalált valamit, hogy miért nem tud a gyerekkel lenni, és áthozta hozánk, és emiatt nekünk általában le kellett mondanunk valamilyen közös programot.
Arra gondoltam, hogy szólok a vőlegényemnek, hogy az exneje gusztustalanul trükközik, és ehhez a gyereket használja fel, csak előbb szeretnék tájékozódni, hogy másoknál hogy alakul a láthatás, hátha mégis tévedek. Nem szeretnék alaptalanul vádaskodni.
Mindenesetre nagyon kényelmetlen ez a helyzet, hogy egyszerűen semmit sem tudunk a párommal tervezni, arról nem is beszélve, hogy szerintem a gyerekek se tesz ez valami jót, hogy ide-oda van dobálva. Hatévesen szüksége lenne egy kialakult rendszerre az életében, állandóságra, biztonságra. Hogy mindig ugyanazokon a napokon legyen nálunk, és az anyjánál is. Vagy én gondolom rosszul?
Nálatok hogy megy ez? Most én vagyok a gonosz borszorkány, vagy pedig igazam van?
Mondjuk mi lenne ha nem beszélnétek a gyereknek a programokról? Nem kell kifejezetten hazudni, csak nem mondtok semmit neki! Akkor anyuka nem jutna információhoz. Meg van oldva a dolog.
Be lehet mondani arcba is anyucinak hogy álljon le. Illetve a gyerekelhelyezés megváltoztatását én is pedzegetném a helyetekben. Nyugodtan hivatkozhattok arra, hogy úgyis folyton nálatok van a gyerek mert lepasszolja... hátha leáll anyuka a szemétkedéssel.
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat.
Most szakadt el végképp a cérna, az exnej ma ismét idehozta a gyereket bejelentés nélkül, méghozzá másfél hétre(!).
Szóval úgy döntöttünk, hogy nem lesz előzetes figyelmeztetés meg fenyegetés, hétfőn beadjuk az elhelyezés megváltoztatása iránt kérelmet, anélkül hogy szólnánk neki. Ez már tényleg tűrhetetlen, mégis milyen anya az ilyen?! Hogy lehet egy hatévessel ezt csinálni???
Beszéltünk a gyerekkel, ő is azt mondta, hogy szívesebben lakna állandóan nálunk. :)
Szóval mindenki drukkoljon! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!