Ha átgondoltan hoztam egy döntést, hogy elengedem, ha menni akar és addig hálát adok az égnek minden napért, amit velem tölt, akkor a végén miért nincs bennem béke?

szóval elhagyott, láttam előre, láttam hogy nem szeret már, láttam, hogy nem tart ki mellettem, láttam, hogy el fog hagyni, de arra gondoltam nem előzöm ezt meg és zárom le most, hanem addig is örülök minden napnak amíg velem van és köszönöm akkor is ha tudom, hogy vége lesz.

így voltam vele.

már rég túl vagyok rajta, nem szomorkodom, nem sírok, nincs önsajnálat, új élet van és még sincs meg a lelki egyensúlyom.

pedig teljesen tisztán átgondolva határoztam el az egészet. tudtam mi vár rám. mindenre fel is voltam készülve.

mégis miért nem tudom még most sem elfogadni? és lélekben is teljesen nélküle élni, egyszerűen elfelejteni?