Szerintetek ez normális? Mit tegyek?

Először azt hittem, hogy az én lányom írta ki a kérdést, mert annyi minden egyezik (15 éves, 3 éves korától, lakik ott, stb.), de az apró részletekből végül kiderült hogy nem.

Szóval én eléggé át tudom élni a helyzetet, és remélem nem veszed sértésnek, ha elmondom a válaszom ebből a szemszögből.

Nálunk is komoly háborút követően mondták ki a válást és a volt feleségem mindent elvitt amit ő akart, függetlenül attól, hogy mit ítélt a bíróság. Így persze a gyerekszobákat is kiürítette, esélyem sem volt a lányomnak biztosítani a megszokott környezetét, hacsak nem perlem be. A lányomnak nulláról kellett kezdenem a szoba berendezését, ami nem ment rögtön, mert a bútorok sem ingyen vannak. Bár szereztem neki új ágyat és csináltam neki új íróasztalt is, szekrényre már nem tellett. Megbeszéltem vele hogy milyen színűre szeretné a falat és az olyan lett, bár nem a régi és megszokott. Az új párom pedig nem akar rosszat, és tudja, hogy ő nem az anyjuk, de mivel ő főz rájuk, ő is takarít utánuk, jogosan mond ezt-azt. Sajnos azt is tudom, hogy milyen iszonyatos agymosás megy a másik fél részéről ilyenkor, hogy az apád milyen gonosz, agresszív, stb. alak, minden baj forrása ő. (Holott pont a feleség lépett félre, mert már nem kerestem annyit mint régen.) De hazudni bármit lehet, és minél többször teszi, annál inkább elhiszi a gyerek, és sajnos egy idő után már ő maga is. Persze mindenért én vagyok a hibás, ő szent és áldozat. Nagy baj, hogy a gyerekeket az ilyen anyák felhasználják és folyamatosan az apjuk ellen úszítják. Gondolkodj el te is egy kicsit, vajon tényleg mindenben anyádnak van igaza? Ha apád nem szeretne, nem akarná, hogy nála legyél. Tudod hány apa van, aki nem is él a láthatással? Ha tényleg a nője lenne fontosabb, biztos nem így cselekedne. Egyáltalán leültél már vele erről beszélgetni? Mit mondott?