Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Külföldön élek, a válás után több évvel kialakult nehéz helyzetben mennyi esélyem van egy gyermekelhelyezésben?
Külföldön élek, a volt férjem folyamatosan bombáz e-mailekkel, hogy írjak alá egy már előkészített dokumentumot, amiben a gyermek felügyeletéről lemondok. Indoklásnak azt hozta fel, hogy az enélkül az adókedvezményeknek csak egy részét tudja igénybe venni. Szerintem, az egész ügy hátterében viszont az áll, hogy a kisfiunk, aki 12 éves,szeretne hozzám költözni és én is ezt szeretném, viszont ha ez megtörténik, akkor az adókedvezményeiről lemondhat és sok pénztől búcsúzhat (ez a legutóbbi leveléből is kitűnik).
Kb 5 éve váltunk el.
Hiába kerestem jól, nem volt megtakarított pénzem, mert a férjem intézett minden pénzügyet. Belementem, hogy legyen "közös" ügyvédünk.
2002-ben született kisfiunk elhelyezésében nem állapodtunk meg,két hetet nálam, két hetet édesapjánál töltött.
Az új párja a válást még ki sem mondták,de már terhes is volt az első közös gyerekükkel (ezt persze, gondosan titkolták előttem az utolsó pillanatokig…). Én rengeteget dolgoztam, hogy mindenünk meglegyen, hiszen nem volt gyerektartás (közös felügyelet miatt, de nem jutottam előrébb…
Igy amikor mostani párommal komolyra fordult a kapcsolatunk, választás elé kerültem,végül külföldön telepedtünk le. 3 év alatt mindent megteremtettünk itt is, kisfiammal naponta beszélek, gyakran találkozunk.
Időközben volt férjem megnősült és már két gyermekük van új párjával.
Kisfiam elhanyagoltnak, kivülállónak érzi magát. Valamelyest megértem, hogy a volt férjem felesége a saját gyerekeit favorizálja mindenben… Sajnos, ezt fiam is érzi, ill azt is, hogy az új feleség szemében én egy igazi tüske vagyok. Arról nem is beszélve, hogy miket állítottak rólam, a kisfiamnak. (többek közt azt, hogy én elhagytam őt.., nem ő a legfontosabb számomra...Ezeket kisfiam mindig elmeséli nekem.).Kisfiam többször mondta, hogy szeretne kiköltözni hozzánk. Erről hiába próbáltam beszélni volt férjemmel, hiszen én vagyok az, aki orvul elhagyta a fiát és nem gondolkodott. Szerinte, fiunk nem érett arra, hogy itt éljen… Szerintem, pedig nagyon jó helye lenne nálunk. De teljesen tanácstalan vagyok, hogy kihez forduljak, mit tegyek?
hát a gyereket tényleg elhagytad, mert kimentél külföldre nélküle ez tény.
miben vagy egyáltalán tanácstalan és hány éves vagy?
jogi ítélet nélkül az apa/anya nem sajátíthatja ki a gyereket, szóval csak simán ,rabold el' a gyereket és vidd külföldre, ha ott akar élni veled.
de viszont ha a gyerek kimegy meg kell tanulnia a nyelvet és komolyan kell vennie a beilleszkedést különben nagyon boldogtalan lesz, szóval akarnia kell a dolgot(neki) és támogatni őt.
A gyereket valoban ott hagytad az uj parodert, ezen nincs mit magyarázni.
Be lehet adni a bíróságra gyermekelhelyezesi kérelmet, de konkretan esélytelen vagy.: a gyermek kulfoldi letelepedeshez gyamhivatali engedély is kellene es ebben az esetben kizárt, hogy megkapod.....
"jogi ítélet nélkül az apa/anya nem sajátíthatja ki a gyereket, szóval csak simán ,rabold el' a gyereket és vidd külföldre, ha ott akar élni veled."
Ez a leg idiotabb otlet, amit adhat valaki. Miután a kérdező kulfoldon el, eselyes, hogy a gyermek bejelentett lakcíme az apa lakása. Ha kerdezonk elvinné a gyereket, az apa abban a pillanatban rendőrségi feljelentést tehetne kiskoru lakhelyének önkényes megvaltoztatasa miatt, ami azzal járna, hogy a gyereket azonnal visszavinnék hozza. Plusz a jogerős bírósági iteletig nála helyeznek el, anyuka max látogathatna, de az előzmények miatt eselyes, hogy csak felügyelt lathatas lenne....
Elhagytál egy élő gyereket,ráadásul nő létedre, most meg hogy unatkozol ismét kéne, mert már elég nagy, nincs vele "nyűg" már a másik megküzdött a problémákkal,
gratulálok "anyuka"
Ha megunod ismét a gyereket, akkor hová fogod dobni?
Semmit ne írj alá, csak mert a volt férjed kéri.
Ügyvédhez fordulj tanácsért.
12 éves korban már a gyereket is meghallgatják, hogy kivel szeretne élni.
Add be a biróságon a gyerekelehelyezés megváltoztatása iránti kérelmet, azzal, hogy a gyerek nálad szeretne élni és egyúttal azt is kérvényezd, hogy engedélyezzék a külföldre költözését.
Amennyiben ezt az utóbbit a volt férjed nem akarja engedni, a gyámhatóság ennek ellenére engedélyezheti, amennyiben indolkoltnak látja.
A gyereket 12 éves kortól megkérdezik, hogy kivel szeretne élni, illetve adott esetben pszichológus szakvéleményét is kérik.
A gyereket azért nem hoztam magammal, mert nem akartam az ismeretlennek kitenni, hiszen,nem tudtam, hogy mikorra szerzek munkát, lakást ...stb. Szerintem, ennek normális gondolkodású ember nem teszi ki a gyerekét. Ha meg lehetett volna élni otthon, nem költöztem volna ki...A válásnál sem hagytam volna kisemmizni magam, ha lett volna pénzem, ill a volt férjem családja nem olyan ügyes (ja, volt anyósom is ügyvéd...és persze,nem engem védett...).
Kiköltözés után két hónappal a kisfiam már kint is töltötte a nyarat. Akkor csak azért hagyták, mert a pici gyerekük egy-két hónapos volt, kapóra jött, hogy itt lehetett, azóta viszont minden napot úgy kell kikönyörögni.
A történethez az is hozzátartozik, hogy nem vettem olyan könnyedén ezt az egész ügyet. Két óva túlestem egy szívrohamon és egy agyvérzésen egyszerre. Na, azóta azt is megkapom, hogy volt egy időszak, amikor nem is beszéltem a gyerekkel, nem is látogattam. Bevallom, tényleg nem tettem, csak pár üzenetet tudtam írni, mert kb hat hónapot kórházban voltam,nagyrészt az intenzíven,azóta meg pláne, úgy vagyok beállítva mint egy felelőtlen anya.
A nagy bűnöm, hogy megbíztam a volt férjemben, akinek a leveleiből világosan kiderül, hogy csak az adókedvezmények miatt olyan sürgős neki a gyermekelhelyezés, mert azokat aztán nem akarja elveszíteni (kb évi 2,5 millióról van szó).Egyébként, csak a munkával és a hobbijával törődik, elég gazdag (több pénz több pénzt akar), amostani feleségnek ez a helyzet megfelel, hiszen van pénz...Én ezért váltam el, több-kevesebb sikerrel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!