Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tudtok nekem segíteni? Nagyon erős lelki gondjaim vannak a családom miatt.
Kicsi hosszú lesz a történetem, de remélem elolvassátok. Rosszindulatú válaszadókat előre megkérem,hogy kíméljenek, köszönöm!
Szenvedésemnek története 12 évvel ezelőtt kezdődött, mikor édesanyám elvált a nevelőapámtól. Az édesapámat nem ismerem, 2 éves koromban jöttünk el tőle ( kocsmázott, letagadta a fél fizetését, engem állítólag intézetbe akart adni hogy anyámat bosszantsa, és egy képem nekem is van kétéves koromból,mikor anyámat megütötte). Amíg nevelőapámmal együtt volt, azt hittem, mintacsaládom van, el se tudtam képzelni hogy szétessen. Egy napon azonban mindennaposak lettek az ordibálások, anyám mindent megtett hogy nevelőapámat kiborítsa. Gyakran apu haza se jött már, mert anyum egy ebédet sajnált tőle, vagy kint aludt a kocsiban a garázsban. Az is előfordult,hogy leöntötték egymást forró teával, apu még be se lépett az ajtón, anyum már kezdte a kötözködést és a veszekedést. Én ekkortájt mentem középiskolába, mondanom sem kell,hogy az otthoniak miatt egy lelki roncs voltam, képtelen voltam beilleszkedni és tanulni. Ekkor jöttem rá többek közt arra is, hogy mennyi mindent nem tudok a világról, és mennyire nem bírom a változást. A legjobb barátnőm(aki máig a legjobb barátnőm), másik suliba ment, így ő sem tudott nekem segíteni. Természetesen megbuktam elsőben, és osztályt kellett ismételnem. Az új osztályomban barátokra leltem, ekkor költöztünk el anyummal és a nálam 9 évvel fiatalabb öcsémmel abba a kisvárosba,ahol most is élünk. A költözés szintén nagyon megviselt, illetve az,hogy nevelőapám innentől velem nm foglakozott egyáltalán. Még köszönni se jött be,ha jött öcsémért. Innentől mindennap azt hallgattam anyám szájából,hogy "ez az én házam, ha valami nem tetszik költözz el". Migrénes lettem emiatt, ami mára rosszabbodott, olyan erős fejfájások kínoznak, hogy gyakran majd összehullok a munkahelyemen. Az hogy leérettségiztem, csak a csodának köszönhető, kicsit jobb állapotban voltam lelkileg, és megszereztem 2 szakmát is. Azt viszont már úgy,hogy egyfolytában hallgattam,mikor szeretnék már elhúzni dolgozni. Diákmunkát vállaltam minden nyáron,ahogy elmúltam 18, és suli mellett is gyakran vállaltam délutános műszakokat egy gyárban a szomszéd városban. A második szakmám után rendes állásba jelentkeztem ebbe a gyárba, és innentől elszabadult a pokol. Most én voltam a soros nevelőapám után, engem kezdett piszkálni, hogy adjak a rezsibe, minek veszek ezt, minek veszek azt. Egy kanál cukrot nem vehettem a teámba, húst nem süthettem megjegyzés nélkül mert ő vette az olajat, és gyakran képes volt hallgatni mennyi vizet engedek a fürdőkádba. Ha soknak gondolta, benyitott, és leüvöltötte a fejem, hogy majd az orrom alá dörzsöli a számlát. A dolgot tetézi még az is,hogy anyám húga és az én unokahúgom egyfolytában tömik anyám fejét hogy én itt élősködöm. 60-80 ezer forintokat keresek, amiből adok a rezsibe, mindig bevásárolok ha kell, és az én főztömből ehet akárki amennyit akar, mert én anyámmal ellentétben nem sajnálom senkitől. Annyi hogy nem takarítok állandóan, csak ha már tényleg kupi van, és munka után leülök pihenni a gép elé miután megfőztem,kimostam. Rettenetesen fáradt szoktam lenni munka után, de anyám ha itthon van, az utolsó energiámat is kiszívja belőlem. Senkit nem hívok ide, még a barátaimat sem, annyira szégyellem ezt a légkört. Ebből a fizetésből soha nem leszek képes lakást venni, de még egy albérletet se lehet kifizetni belőle. Örülök hogy van munkám, de semmire sem elég. Ezt viszont már nem bírom tovább. Rájön még az is,hogy a munkahelyemen összejöttem egy sráccal, akibe iszonyatosan beleszerettem, de egyik napról a másikra a hősszerelmes lovag megszűnt létezni, és csak kollégák lettünk onnantól. Így a munkahelyemen is szenvedtem és itthon is. Miatta nem voltam képes munkahelyet se váltani, még ha lett is volna lehetőségem. Nem akarom se a barátaimat, se a környezetemet terhelni a gondjaimmal, szégyellem is őket, de ilyen lelki roncsként fogalmam sincs mit kezdhetnék. Vannak barátaim, imádom őket, de ők nem tudják ennek átérezni a súlyát igazán, de nem is akarom őket terhelni a lelki bajaimmal. Nincs erőm, és belefáradtam mindenbe. Mit tanácsoltok nekem,hogyan hozhatnám rendbe az életem?
Sajnos a leánygyermekeknél nagyon markán befolyással bír az apa-leány viszony.Ha ez sérül,akkor komoly önértékelési zavarokhoz vezet és rányomja a párkapcsolatra is a bélyegét.
Fontos volna megkeresned.Nem kell sokat remélni a találkozástól.Viszont feloldódik sok blokk.
Ha úgy alakul az anyagi helyzeted, hogy megengedhetsz magadnak k. 16E Ft-kiadást.Érdemes volna egy Hellinger-családállításra elmenned.Sokat segít.A kineziológia is
Egyáltalán nem vagy "lelki roncs". Sőt, nagyon is erős vagy, ha mindezek után még tudsz dolgozni és összeszedetten írni. Emeld fel a fejed, mert minden okod meg van rá. Becsüllek érte.
Azt nem írtad, hogy a munkahelyeden mennyire elégedettek veled. Pedig ha azok, akkor abba meg lehet kapaszkodni. Vagy bármibe, ami önbecsülést ad. Mert arra van a leginkább szükséged, súlyosan alul értékeled magad.
Azt viszont kifejezetten rossz ötletnek tartom, hogy most kezd el keresni a vér szerinti apádat. Ha eddig semmit nem érdeklődött irántad, akkor most sem várhatsz egyebet, csak megaláztatást.
Ha mégis valakit fel akarsz keresni, akkor inkább a nevelőapádat, aki nagyjából 14-15 éves korod környékén morzsolódott le az életedből. Azonban ettől se várj sokat, amint írtad, azóta hideg a viszony köztetek. Ha mégis megteszed, azt csak roppant határozottan, magabiztosan tedd. Ha a mostani kibillent állapotodban keresed vele a kapcsolatot, azt biztos út lesz az újabb sérüléshez.
Egy dolgot biztos ne tégy; ne akard rendbe hozni a családodat. Mert alkalmatlanok rá. Csak tovább fogják enni az életedet, amiből már eddig is eleget ettek.
Itt mindenki helyesen javasolja - költözz el. Ez legyen az első és legfontosabb az életedben. Vedd a saját kezedbe az életedet, eleget keserítették már mások.
Mint mondod, vannak barátaid. Ha igaz barátok, akkor beszélj velük a helyzetedről. A leírásod összeszedett és értelmes. Ha beszélni is így tudsz, akkor biztos meg fognak érteni. Amit leírtál, azok alapján szégyenkezni semmi okod. Kaptál egy lehetetlen helyzetet és ki akarsz belőle mászni. Mi ebben a szégyen?
Aki valóban a barátod, az segíteni is fog. Rögvest a költözés megszervezésében, lebonyolításában.
Nem írtad, mennyire vagy elégedett a munkáddal. De még ha szeretsz is ott lenni, járj nyitott szemmel. Mindig akad egy jobb hely, egy többet fizető állás. Ami nem árt - megélhetési szempontból. Az semmiképp ne kössön meg, hogy valakihez nem munkatársi ragaszkodás fűz. Ha valódi és kölcsönös a vonzalom, annak nem vethet véget az, ha már nem dolgoztok egy helyen. Megfordítva, ha véget vet, akkor pedig a vonzalom is gyenge lábakon állt. Márpedig neked most erős kapcsolat kell, ami erőt ad.
Sok sikert - megérdemled.
1. Jó tanácsot adtak, akik azt mondták, hogy próbálj meg összefogni másokkal, s úgy lakást bérelni. Megúszhatod rezsivel cca 30 ezerből is.
2. DE! VAN erőd! :-) Csak most ÚGY ÉRZED, hogy nincs. De ez átmeneti állapot. Fiatal vagy, okos, értelmes, szakmád van, több lábon állsz.
3. Keress közben másik munkahelyet, hogy a volt szerelmed se mérgezze akaratlanul is a közérzetedet.
4. Hidd el, hogy a hullámvölgyet mindig hullámhegy követi. Sohasem tudhatod, hogy mikor találkozol azzal, aki igazán neked rendeltetett.
Minden veszteségnek oka van, s az az ok az is lehet, hogy elérd azt, aki valóban hozzád tartozik.
:)
Tarts ki!
Szurkolok neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!